„Mindig hazajöhetek, de jobb továbbmenni”

<p>Csillog a szeme, miközben mesél. Lélekben most is ott van. Azokon a csodálatos helyeken, melyeken már járt. Újra átéli a kalandokat, s vele együtt én is. A dunaszerdahelyi születésű Szamel Veronika dolgozott már vágóhídon &ndash; Izlandon. Önkéntes volt &ndash; Las Vegasban. Irányított repülőgépeket &ndash; Fokvárosban.</p><p>&nbsp;</p>

Mindemellett Francia Polinéziában bálnákat tetováltatott magára, körbestoppolta Új-Zélandot, és majdnem szakadékba zuhant egy hawaii túrán. Nemcsak látja és bejárja a világot, meg is éli azt. Szabadon, kötöttségek nélkül.

 

Kiskorától kezdve az volt a vágya, hogy világutazó legyen. Mondogatta is otthon: alig várja, hogy felnőjön, és útnak induljon. Nem vették őt komolyan, de miután befejezte a gimnáziumot, és Németországba utazott, már szülei is tudták, hogy nincs megállás. „Két hét alatt találtam munkát. Nyelvet akartam tanulni, és erre a legalkalmasabb a gyerekfelügyelet. Egy amerikai családhoz kerültem, így az angolt és a németet is tudtam használni, fejleszteni. Tíz hónapot voltam velük, majd éreztem, tovább kell mennem, mivel már nagyon kötődtem hozzájuk. Egy hétig Belgiumban voltam egy másik családnál, de nem találtuk meg a közös hangot.” Majd jött Nagy-Britannia, de ott se maradt sokáig, Izlandra utazott dolgozni. Egy farmon volt két hónapig; a munka végeztével felajánlották neki, hogy maradjon, segítsen a vágóhídon. „Először megijedtem, hogy mit fogok én ott csinálni, aztán arra gondoltam, megpróbálom. Megszerettem Izlandot, a helyieket, a munkatársaimat, így szívesen maradtam. Rengeteg érdekes emberrel találkoztam. Hat hét múlva, mikor vége lett az idénynek, hazajöttem, átpakoltam, elmentem Prágába, és ott elvégeztem egy két hónapos fodrászkurzust. Mert érdekelt.”

 

Óceániai kalandok

Aztán ismét szedte a sátorfáját, s előbb Angliába utazott, majd Norvégiába, mivel ajánlatott kapott, hogy egy olajkúton dolgozhat. Ott kitalálta, hogy megnézi a világ másik végét. Nagyon szeretett volna eljutni Új-Zélandba. Vett egy repülőjegyet, és pár héten belül már ott is volt. „Azóta is visszavágyom. Egyébként egy somorjai nénivel is találkoztam ott, a gyerekeit látogatta meg, ma is tartjuk a kapcsolatot. Nagyon megfogott az ország. Kellemes benyomások értek. Maga a földi paradicsom: a táj, az emberek – csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róluk. Minden zökkenőmentes volt, pedig rengeteget stoppoltam. Egyszer olyan férfi állt meg, akiről azt hittem, sorozatgyilkos. A semmi közepén lelassított egy sportkocsi, benne agyontetovált fazon. Meg is kérdeztem tőle, nem fog-e bántani. Erre nevetve azt válaszolta, hogy tudja, nem túl bizalomgerjesztő a kinézete, de nem harap. Én meg elhittem, és valóban, nagyon kedves ember volt. Európában nem biztos, hogy meg merném ezt tenni.” Ha már Új-Zélandban járt, megnézte Ausztráliát, a Fidzsi-szigeteket és Szamoát. Utóbbin is számos kalandba keveredett, egyedül utazó fehér nőként igazi csodának számított a szigetlakók között. „Teknősökkel akartam úszni, meg megnézni a lávamezőket, így biciklit béreltem. Hamar megtaláltam a teknősöket meg a lávamezőket is, ezért továbbtekertem. Két óra múlva dzsungelben találtam magam a negyvenfokos melegben, fél liter vízzel. Sehol egy ember. A bicikli rossz volt, a vidék is lankás, így visszafordultam, de addigra nagyon elfáradtam. Eldöntöttem, hogy stoppolok: valaki csak megszán. Rövid idő múlva megállt egy pici kocsi, amelyet egy hatvanéves ember vezetett. Nem tudtuk hová tenni a biciklit, de nagyon szeretett volna segíteni; felajánlotta, hogy ő majd teker, én meg vezessem a kocsit. Szegény nem bírta az iramot, így valahogy felkötöttük a tetőre a biciklit, úgy vittük vissza.”

 

Afrikában, egyedül

Új-Zélandról Svájcba került, mivel meg akart tanulni franciául. Ismét gyerekfelügyeletet vállalt, ezúttal egy nagyon gazdag családnál. Eleinte kedvesnek tűntek, de nem tudta elfogadni az életszemléletüket, arroganciájukat és állandó boldogtalanságukat. Négy hónap múlva úgy érezte, ideje továbbállni. A megkeresett pénzből elvitte családját a Dominikai Köztársaságba, de hazajövet csak Madridig jutottak az izlandi vulkánkitörés miatt. Veronikának ez újabb kaland volt. Maradt Madridban. Itt olyan állást talált, amely Amerikába vitte. Vitorlázott az Atlanti-óceánon, s mikor az egésznek vége lett, egy repülőtársaságnál kötött ki Csehországban. A munka igen testhezálló volt számára. „Fokvárosban is volt székhelye a cégnek, s kérvényeztem, hogy helyezzenek át oda. Fél év múlva már utaztam is a Dél-afrikai Köztársaságba. Egyik kollégám madagaszkári volt, így kapva kaptam a lehetőségen, hogy elmenjek oda is. A kiruccanás azonban nem volt zökkenőmentes annak ellenére, hogy ismerősöm családja rokonként fogadott a repülőtéren, és segített, amiben tudott. Ezzel az úttal zártam le dél-afrikai kitérőmet; szép befejezés volt.”

 

A világ körül

Mivel itthon nem talált munkát, ismét Izlandra ment. Ott beleszeretett a bálnákba. Részt vett egy bálnaleső túrán, s eldöntötte, hogy velük fog foglalkozni. Elvégzett egy tanfolyamot, s azóta amikor csak teheti, az Atlanti-óceán északi részén hajózik. Mikor pedig szabad ideje van, nyakába veszi a világot. Róma, Norvégia, Hawaii, Mauritius. „Tahitire is nagyon el akartam jutni. Egyik német barátnőm is csatlakozott hozzám. Először nem tartottam jó ötletnek a társas utazást, hisz mindig egyedül mentem, de belevágtunk. Három hónapot töltöttünk a paradicsomban, kedves és segítőkész emberek között. A szigeten élők mintha sokkal közvetlenebbek volnának, mint az európaiak. Egy bálnát is tetováltattam ott magamra, mert igazán sokat jelentenek nekem. Mivel Észak-Amerikán keresztül repültünk, megálltunk Hawaiin, Los Angelesben és Las Vegasban is. Részt vettünk a Kalalau túrán, mely a világ egyik legveszélyesebbje. Ezt akkor még nem tudtuk. Fel se fogtam, mennyire kockázatos kalandba vágtam bele. Fáradt voltam, és erőtlen, de végig akartam csinálni, és sikerült. Nem tudom, hogyan, de naplemente előtt kiértünk a partra. Másnap meg vissza kellett indulnunk, mert indult a repülőnk. Nem tudtam elképzelni, hogyan tudok ismét megtenni 11 mérföldet. De muszáj volt.” Útközben elkezdett esni az eső, sárban kúsztak-másztak, derékig érő patakon gázoltak át, hogy teljesíteni tudják a túrát. Egyszer majdnem szakadékba is zuhantak, de szerencsére ép bőrrel megúszták a kalandot. Csak éjfélre értek biztos pontra, sötétben se álltak meg.

Innen egy másik világba csöppentek, a csillogáséba: Los Angelesbe és Las Vegasba. Átélték a luxust, megnézték a Grand Canyont, majd Veronika úgy döntött, hogy még marad. Több munkát vállalt, hogy megéljen. „Az első pár napban csak a fényűzést láttam. De amint több időt eltöltöttem ott, észrevettem, hogy a helyieknek komoly gondjaik vannak. Szinte mindenki függőségben szenved, sokan azt se tudják, hol vannak, a szabályokat nem tartják meg. Jó volt megnézni az Egyesült Államok nyugati partvidékét, de hosszabb ideig nem tudnék ott élni. Felüdülés volt, amikor ismét mehettem Izlandra, a bálnamegfigyelő hajóra. Az az én helyem, ott érzem igazán jól magam. Bár sok helyen jártam, nem láttam az egész világot; de nagyon szeretném. Máig azt vallom, hogy ha valahol nem érzem jól magam, mindig hazajöhetek, de jobb továbbmenni.”

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?