Elektronikus csalók

<p>A csalók fantáziája kimeríthetetlen. Az elektronika világában, amely nem ismer határokat, ráadásul egyre agyafúrtabb trükkökkel igyekeznek becsapni áldozataikat. Decemberben az internetes postámban kaptam egy érdekes e-mailt.</p>

Már az gyanús volt, hogy a „spam” levelek közt bukkant fel, ahová a számítógép programja a kéretlen vagy ellenőrizetlen címről érkező üzeneteket rakja. (Más kérdés, hogy vártam már fontos üzenetet sokáig hiába, míg véletlenül rá nem bukkantam a spamek között.)

 

Német számla

Azonnal kiderült, hogy egy német nyelvű telefonszámlát kaptam, melynek állítólagos feladója a Telekom Deutschland GmbH. 2014 novemberére szólt, és 324,46 euró kifizetését kérte. A Google-fordító a maga primitív tükörfordításával magyarul is megjelenítette a levelet, amelyből egyértelműen kiderült a küldemény szándéka. Vajon hogyan jutott el hozzám a német Telekom, amellyel soha az életben köszönő viszonyban sem voltam? Sőt itthoni leányvállalatával sem. Gondolkodóba estem. Hogyan kerülhetett egy német céghez a mailcímem? Valami olyat tehettem a mobiltelefonnal külföldön járva, amit – műszaki analfabetizmusom okán – nem kellett volna? Képtelenség. Aztán eszembe jutott, hogy már tavaly ősz elején is kaptam hasonló számlát, akkor több mint hatszáz eurót szerettek volna legombolni rólam. Azt az üzenetet olvasatlanul hajítottam a kukába. Ebbe belenéztem. Lehet, hogy rosszul tettem, és az asztali gépem most egy vírussal lett „gazdagabb”. Mindenesetre a csatolt számlát már nem nyitottam meg.

Miután elkezdtem kissé kutakodni az interneten, találtam egy antivirus nevű magyar blogot, amely a hasonló trükkök (kéretlen számlák, vírusok stb.) küldőinek leleplezésével foglalkozik. Ők egy 2014. januári számla kapcsán írták le tapasztalataikat. Aztán eszembe jutott, hogy tavaly ősszel megjelent az interneten a figyelmeztetés, hogy ismét feltűntek a „telekomos” csalók, akik gyanútlan emberekből próbálnak különböző összegeket kicsalni. Célpontjaik főleg magyarországi és szlovákiai internethasználók. A számlát tehát (miután lefényképeztem) annak rendje és módja szerint töröltem a gépemből.

 

Miről írt az antivirus blog?

Ezek a csalók is igyekeznek „hitelesek” lenni – mutatott rá az antivirus blog, amelynek szerkesztője ki is nyitotta a mellékletben csatolt számlát. Az rejtélyes módon a hxxp://alishkasuper.ru/telekom_deutschland/ webhelyre mutat. „Ide látogatva kapunk egy index.html állományt, amely valójában ZIP, benne egy kacifántosan szép nevű Mitteilung, Rechnungsrückstände 9901169820005294 Telekom Deutschland GmbH vom Januar 2014.exe fájlt találunk. Itt a levél alatt az ügyfélszolgálati vezető, a felügyelőbizottság és a teljes menedzsment tagságának neve ott sorakozik, nyilván azért, mert láttukra biztosan többen fizetik be a kért összeget. A készítők lemásolták az eredeti oldalról az egész vezetőség névsorát. Érdekes, bizalomkeltő trükk, hogy egy létező antivírus ellenőrzési igazolását is ott lehet olvasni a levél alsó sorában.”

 

Mi a teendő?

A veszélyt sok esetben nem is maga a küldemény okozza, hiszen ki volna olyan ostoba, hogy kapásból kifizet ismeretlen cégnek több száz eurós összeget? Bár ez is előfordul: az emberi hiszékenység olykor határtalan. Veszélyesebb a csatolmány (esetünkben a mellékelt számla), amely gyakran vírust hordoz, jobb esetben „csak” kukacot, rosszabb esetben trójai falovat, amely tönkreteheti a gépünket.

Ezért kezeljük óvatosan a kéretlen leveleket, még ha számlás linket vagy mellékletet tartalmaznak is, és elolvasás helyett gondosan töröljük ki őket! Különösen az ismeretlen helyről, idegen nyelven érkező posta lehet gyanús. Ilyenkor figyelmeztethetjük a hatóságot is, hogy nyomozzák ki a küldőt (vajmi kevés rá az esély), de a legegyszerűbb, ha a kéretlen és gyanús postát olvasatlanul a szemétbe dobjuk. Ezzel sok bosszúságot takarítunk meg magunknak.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?