Jó fej babával egyszerű az élet

Durica Katarina írásait a Vasárnap olvasói is jól ismerik. Beszámolt a Budapesten élő szlovákiai magyarok életéről, egy elfeledett vadászról, utazásai során szerzett tapasztalatairól és egyebekről. Művészettörténész, az ArtLoop.eu kortárs képzőművészeti galériát vezeti, szlovákiai és magyarországi művészekkel dolgozik együtt, műtárgyaikat értékesíti. Nyáron folytatásos regényét olvashatják a Vasárnapban; télen, pár hónapos kisfia mellett fejezte be.

A somorjai születésű fiatal anyuka jelenleg Budán él férjével, Feledy Botonddal s több mint féléves kisfiával, Farkassal. Gyermekük születése előtt mozgalmas életet éltek, többé-kevésbé most is ez jellemzi napjaikat. Kati nem zárkózik be a házba fiával, aki kimondottan élvezi a kulturális életet, múzeumlátogatást, művészekkel való találkozást.

* Hol és hogyan ismerkedtél meg a férjeddel?

Belgiumban, Brüsszelben láttam meg először. Egy vendégcsoporttal voltam, ő már több éve kinn élt. A csoportomnak a nemzetközi lobbiról adott elő. Nagyon érdekes volt, megjegyeztem őt, a történeteit. Egy évvel később írtam neki, hogy szívesen dolgoznék a kitekintő.hu-nak, amely az övé.

 

* Munkából lett szerelem, vagy először barátok voltatok?

Nekem azonnal megtetszett, meg állítólag én is neki. Egyszer, mikor még Pozsonyban voltam, jött egy e-mail: »Van két színházjegyem. Az egyik szabad. Eljössz velem?« Ettől kezdve együtt vagyunk. Nem olyan volt, hogy »gyere kávézni, beszélgessünk«, hanem teljesen egyértelmű randira hívás. Fél évig hétvégenként Budapest és Pozsony között ingáztunk, néha hétköznapokon Komáromban vagy Párkányban találkoztunk. Aztán eldöntöttük, hogy több mint egy hónapra Afrikába megyünk, ha azt kibírjuk, összeházasodunk. Megkérte a kezem, pár hónapra jött a terhesség. Minden gyors lefolyású volt, nem teketóriáztunk.

 

* Nehéz volt itt hagyni mindent és elmenni Afrikába?

Sokat éltem külföldön, az egyetem alatt minden évben máshol dolgoztam idegenvezetőként. Voltam Tunéziában, Egyiptomban, Jordániában, Törökországban, Amerikában. Azt, hogy időszakosan, egy bőrönddel járom a világot, teljesen megszoktam. Hat éven keresztül mindig úton voltam, nekem ez teljesen normális, gyorsan tudok akklimatizálódni. Ráadásul ott volt Botond, a biztos pont.

 

* Milyen sűrűn jártok Somorjára, a szüleidhez?

Körülbelül kéthavonta. Ekkor akár egy hétig is itt vagyunk, de szeretném, ha havonta jönnénk. Sok barátom van Bécsben, Pozsonyban, Budapesten, akiknek a szülei itt élnek. Mikor jövünk, próbáljuk összehangolni, hogy minél többel találkozzunk.

 

* Farkas első unoka?

Az én szüleim részéről ő az első. Jó lenne, ha rövid időn belül lenne unokatestvére, mert a somorjai családi összejöveteleken kézről kézre adják, ő a szupersztár. Nem jó, ha ezt megszokja. Mikor nyöszörög, mindenki körülötte van, vele foglalkoznak. Aztán Budapesten már nem vagyunk neki elég Botonddal.

Férjem apukájának (Feledy Péter ismert televíziós személyiség – a szerk. megj.) már van négy unokája, Farkas az ötödik, anyukájának viszont ő az első. A budapesti rokonságban a legkisebb, de nagy érdeklődéssel figyeli a nagyobbakat.

 

* Mennyi idő után mentél vissza dolgozni?

Mikor állapotos voltam, egy csomó blogot olvastam, könyvtáraztam. Minden fórumon az volt, hogy milyen nehéz a gyerek születése után, semmire nem jut idő. Megszületett a fiam, és a kórházban másnap azt éreztem, hogy napisajtót kell olvasnom. Hathetes kora előtt már három cikket leadtam.

Az eddigi munkahelyeim stresszesek voltak, éjjel-nappal dolgoztam, talán ezért érzem azt, arany életem van. Reggel felébred, mosolyog, játszunk, és az épp aktuális feladatokat látjuk el. Igaz, kevesebb munkát vállalok, de igazából sosem álltam le. A galériámban besegít egy alkalmazott. Én szervezem meg, mikor mit csinálok. Farkast is viszem magammal a kiállításmegnyitókra, de olyan is volt, hogy együtt mentünk a művészek műtermébe. Cikkeket meg arról írok, amit valóban szeretnék. Farkas születése előtt volt egy majdnem teljes kéziratom, pár hónapos korában fejeztem be. Egyelőre csak a Vasárnap olvasói olvashatnak bele, a közeljövőben jelenik meg első regényemként.

 

* Farkas jár már bölcsibe?

Nem, de szeptembertől fog. Többet megnéztem, és nagyon boldognak tűntek ott a gyerekek. Mikor Farkast bevittem, és letettem a szőnyegre, láttam, milyen érdeklődéssel nézte a többieket. Nyilván nem fogom azonnal nyolc órára ott hagyni, fontos, hogy biztonságban érezze magát. Franciaországban a babák három hónapos korukban kerülnek bölcsibe, Belgiumban hathetes az anyaszabadság, Amerikában ilyen nincs is. Az arab országokban azt tapasztaltam, hogy a rengeteg gyerek együtt nő fel a rokonokkal, utcabeli gyerekekkel. A sok felnőtt közül mindig akad valaki, aki vigyáz rájuk.

 

* Ki segít, ki van vele, mikor a munkádat végzed?

Van bébiszitterünk. Botond a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is tanít külpolitikát, és pár lelkes diák szívesen vigyáz rá. Szüleim gyakran járnak Budapestre, és besegít a húgom is. Ők mind nagyon szeretik Farkast, azt mondják, feltöltődnek mellette. Elmennek a kicsivel sétálni, én meg azalatt végzem a dolgom; máskor én viszem el a kiállításokra. Születése óta szerintem az összes budapestit láttuk. A World Press Photo volt az első, kéthetes korában.

 

* Milyen baba?

Hát imádnivaló! Botonddal mindketten iszonyatosan kritikusak vagyunk önmagunkkal meg a környezetünkkel szemben. Megbeszéltük, hogy biztosan nem leszünk elfogult szülők. A kórházban megnéztük, milyen gyönyörű babánk lett. Állandóan mosolyog, ébredés után ez az első dolga. Csak akkor sír, mikor baja van, fáj valamije. Mindenkire mosolyog, még a BKV-ellenőrökre is. Nagyon jó fej.

 

* Tudtátok, hogy kisfiatok lesz?

Igen, ez ma már talán kikerülhetetlen. Az okos könyvek mondták, hogy érezni kell. Hát én éreztem, nagyon éreztem, hogy lányom születik, Gréti. Majd az ultrahangon a nőgyógyász kérdezte: »Na, apuka, ön szerint mi lesz?« Egyértelmű volt, hogy fiú. Szerettem volna, ha FF lett volna a monogramja. Nagyon tetszett a Feledy Faust, de az apja hallani sem akart róla. Két héttel a szülés előtt olvastam a rég elfeledett magyar nevekről, ott volt a Farkas. A rokonságot sokáig kellett győzködni, de nagyon örülök, hogy nem engedtem magam lebeszélni róla. A szülőszobán mindenkit babának meg anyukának szólítottak, de az ő nevét megjegyezték. Így lett nekünk kis Farkasunk.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?