Unatkozni? Nincs idő!

Évek óta rosszallóan nézegetem a főváros utcáin kószáló „kulcsos gyerekeket“ vagy a „plázázókat“, akik az egész nyarat képesek eltölteni egy-egy nagyáruházban kószálva, a kirakatokat bámulva, álmodozva.
Nem is annyira a gyerekek lepnek meg, hiszen csak azt teszik, amibe szüleik belekényszerítik őket

Évek óta rosszallóan nézegetem a főváros utcáin kószáló „kulcsos gyerekeket“ vagy a „plázázókat“, akik az egész nyarat képesek eltölteni egy-egy nagyáruházban kószálva, a kirakatokat bámulva, álmodozva.

Nem is annyira a gyerekek lepnek meg, hiszen csak azt teszik, amibe szüleik belekényszerítik őket. A felnőttek igénytelensége az, ami megdöbbent. Tényleg ez az az életmód, amely emberinek nevezhető, és amelyet bele kell oltani a csemetékbe? Valóban csak ennyit érdemelnek?

Ma már táborok sokasága várja a gyerekeket és fiatalokat. Az árak pedig – egyelőre – nem csillagászatiak, egy-két ezer korona bőven elég. Csak oda kell figyelni egy kicsit, hogy megtaláljuk a gyerek érdeklődésének, beállítottságának megfelelő időtöltést.

Íme, néhány példa: lesz Rajzszög képzőművészeti tábor (VII. 7–13. Gombaszög), Tornagörgői kézműves-honismereti tábor (VII.14–18.), Várhosszúréti Kézművesműhely (VII. 19–23.), Gömöri Serpatábor (VII. 12–19.), Szivárvány képzőművészei tábor (VII. 23–26., Jablonca), Rudnay Gyula kézműves-gyermektábor (VII. 28. – VIII. 5., Gombaszög), Borzovai kézműves-honismereti tábor (VIII. 13–17, VIII. 20–24.), Rovásírás - magyar őstörténeti tábor (VIII. 11–18.) vagy Nyári ifjúsági kézművestábor (VII.27 – VIII.4., Ipolyszalka). Természetesen a felsorolás nem teljes; mindössze a lapzártánk időpontjában rendelkezésünkre álló ajánlatokból merítettem.

Unatkozni tehát nincs idő, hiszen a nyári táborok sokasága várja mindazokat, akik a vakáció során is új ismeretekre, barátokra vágynak. *

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?