Doborgazi underground

Rock ‘n‘ roll és pogó – minden mennyiségben

Tavaly esett meg első ízben, hogy taréjos, színpompás hajzatú punkok hada szállta meg a kis csallóközi települést, nagy riadalmat keltve az őslakosság körében.


Rock ‘n‘ roll és pogó – minden mennyiségben

Tavaly esett meg első ízben, hogy taréjos, színpompás hajzatú punkok hada szállta meg a kis csallóközi települést, nagy riadalmat keltve az őslakosság körében. A kedélyek azonban nagyon gyorsan el is csitultak, mivel kiderült, hogy itt mindenki a zenére, maximum a sörre kíváncsi. Így aztán idén, július 18–19-én ismét lesz Punk Island Doborgazon.

Hogy mire jó egy punkfesztivál?

Például arra, hogy reggeltől estig szól a rock ‘n‘ roll, az ember összejön a régi ismerősökkel, és nagyokat lehet pogózni; ez utóbbit azok értékelik igazán nagyra, akik annak idején lelkiismereti okokból vagy egyéb irányú elfoglaltságaik (pl. csajozás) miatt kimaradtak a tánciskolából, ám a mozgáskultúra iránt olthatatlan vágygyal égnek.

A lényegre térve: a szervezők idén is kitettek magukért. Színpadra lép például a ma már legendának számító magyar Auróra vagy a cseh Nápravno-výchovný ústav, a hazai Konflikt és Rómeó Vérzik, a Cool Head Clan és a Davová psychóza, az Ex-Tip, az argentin Argies, a német Scrapy és Speichelbroiss, vagy az osztrák Skeptic Eleptic. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, de hely hiányában most nem sorolhatom fel valamennyi résztvevőt (bővebb infó a Konflikt együttes honlapján). A szervezők ígérik, hogy a fesztivált rossz időjárás esetén is lebonyolítják, mivel kétezer férőhelyes sátoruk is van. A helyszínen bármilyen üdítő és dühítő megvásárolható, a sátorozás és a parkolás pedig – láss csodát! – ingyenes. A víztározót átúszni tilos, életveszélyes és fölösleges is, mivel a keszölcési komp üzemelni fog, Somorjáról pedig ingyenes buszjáratok szállítják a nagyérdeműt a Dunához.

Mint öreg vájtfülű állítom, a Punk Island nem mindennapi zenei élményt, valamint jó polgárpukkasztó szórakozást ígér. *

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?