Tisztelt olvasó

Kullancsriadó!

Kullancsriadó! Komoly tudományos kutatókra hivatkozva közli a média, hogy tájainkon csak akkor tudunk igazán védekezni a kullancsok ellen, hogyha panellakásunkból egész nyáron nem lépünk ki az utcára, mert a 0,1 másodperc alatt megkapaszkodni képes vérszívó állatka már a panelház előti parkban is leselkedhet ránk. Megoldás? A védőoltás. A kullancsveszély hihető, hiszen a kereskedelmi adókban tavaly agyahártyagyulladás-járványról tudósítottak. Négy halálesetet követően.

Nos, ha a helyzet ennyire rossz, akkor válságstábot kell létrehozni. A leginkább veszélyeztetett korcsoportokat, a gyerekeket és a serdülőket a biztosítók vagy az állam pénzéből kell beoltani, és a kullancsfertőzött területeken járványkészültséget kell elrendelni. A kullancsok elterjedését gátló intézkedéseket pedig központi tisztiorvosi feladatként kell kezelni.

Hogy mindezt a tárca miért nem teszi? Mert nincs kullancsriadó. Van kullancs, van encefalitisz. Vannak halálos esetek. De négy haláleset akkor járvány, ha az összlakosság tíz fő. Nem ötmillió.

A rémhírterjesztésnek is beillő kullancspropagandát pedig annak kell venni, ami. A (korántsem veszélytelen) védőoltás három évre szól, és 1200 korona. Nem rossz biznisz. A tisztességes üzlet azonban nem építhet rémhírterjesztésre és olcsó bulvárpropagandára. Tessék tehát eldönteni, van-e kullancsriadó minden epidemiológiai következményével együtt, vagy csak veszély van, és mindenki eldöntheti, oltásra fordítja-e pénzét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?