Vigasz a szülőknek: rosszul tanuló gyerekekből híres, sikeres felnőttek

Petzval József mérnök, matematikus, a róla elnevezett lencse feltalálója 12 évesen a lőcsei gimnáziumban megbukott matematikából, és tanárai azt tanácsolták az apjának, hogy adja inasnak. A pótvizsgán derült ki, hogy a fiú zseniális abból a tantárgyból, amelyből megbuktatták.

Gottfried Keller (1819– 1890), a világhírű svájci német író az iskolában a tehetségnek a leghalványabb jelét sem adta, lusta, szórakozott, rossz tanuló volt. Hamar ki is került az iskolából, és később autodidaktaként szerezte meg nagy műveltségét, élete végéig képezte magát.

William Makepeace Thackeray (1811–1863), A hiúság vására című híres regény írója már gyerekként érdekes történeteket írt, ügyesen rajzolt, és szinte minden érdekelte. Mégis rossz tanuló volt, unta az iskolákat, később az egyetemen se tudott dönteni, mi akar lenni. Züllött baráti köre hatására ifjúkorában léha életet élt. Örökségét elherdálta, és rossz anyagi helyzete miatt kezdett írni.

Lucien Hervé, a világhírű fotóművész, Le Corbusier munkatársa fiatal korában napi öt órát zongorázott, de nagyon rosszul tanult. Ráadásul annyira kihívó volt a tanáraival szemben, hogy ötödikes korában megbuktatták magaviseletből, és minisztériumi engedély kellett hozzá, hogy folytathassa a tanulmányait.

Albert Einsteinről (1879– 1955) nem igaz a legenda, hogy megbukott volna fizikából. Igaz viszont, hogy nem vették fel a zürichi műszaki főiskolára, mert a matematika és a fizika kivételével a többi tantárgyból szerények voltak az eredményei. Később felvették, de végzősként beadott gyakornoki kérelmét elutasították, mivel tanulmányi eredményei nem voltak kiemelkedők.

Simonyi Károly, a Microsoft szoftverrészlegének zseniális vezetője, aki két egyetemi katedrát is alapított, az egyiket Oxfordban, a másikat Princetonban, saját bevallása szerint a Berkeley Egyetemen hol nagyon jól, hol nagyon rosszul tanult: „A jó érdemjegy csak az egyetem által kitalált ostoba szabálynak tűnt, csak úgy tanultam, hogy azért ne dobjanak ki.“ Simonyi ma milliárdos.

Szent-Györgyi Albert (1893–1986), a C-vitamin Nobel-díjas feltalálója a gimnáziumban nem volt jó tanuló, senki sem bízott abban, hogy viszi valamire. Serdülő korában megváltozott, jobban tanult, és elhatározta, tudós lesz. Nagybátyját meghökkentette elhatározása, azt gondolta, talán kozmetikus lehetne. A sikeres érettségi után mégis megengedte, hogy beiratkozzon a budapesti orvostudományi egyetemre.

Gárdonyi Géza (1863– 1922) népiskolai tanítója azt mondta a szülőknek, hogy fiukban ugyan „kifejlődhetnek némely virtusok, de a talentum teljesen hiányzik belőle“. A sárospataki gimnáziumban megbukott, Pesten jobban tanult, de az egri tanítóképző harmadik évfolyamában félévben megbukott magyarból, és az év végén is csak elégségesre érdemesítették ebből a tantárgyból. Magyartanára, aki így állt bosszút egyik cikkéért, később bocsánatot kért a már neves írótól.

Giuseppe Verdinek (1813–1901), az operairodalom óriásának elutasították felvételi kérelmét a milánói konzervatórium tanárai. Bár elismerték, hogy „ha türelemmel tanulmányozza az ellenpont szabályait, irányítani tudja majd eredeti képzelőtehetségét, amellyel, úgy látszik, rendelkezik“, „rendkívüli képességek hiányára“ hivatkozva a bizottság nem ajánlotta felvételét, mert túl volt az előírt korhatáron, külföldinek számított, és túl sok volt a jelentkező.