A rossz bizonyítvány nem derült égből villámcsapás

Stredl Terézia: „Nem elég azt mondani, hogy szeretném, ha jól tanulnál, a gyereket ehhez hozzá kell segíteni.“

Mindenféle szülő van, egyik típus sem dominál. Ami viszont szinte általánosnak mondható, az a teljesítményközpontúság. Az iskolából hazaérkező gyerektől sok szülő nem azt kérdi, hogy van, mi újság, hanem hogy hányast kapott. Gyakori az anyagi motiválás, a jobb bizonyítványért jutalmat ígérnek a gyereknek a szülők: veszünk valamit, elviszünk valahová. Ahelyett, hogy segítenék, támogatnák, inkább megvásárolnák a gyerek jó teljesítményét.

A segítés mit jelent? Odaülni a gyerek mellé, és vele tanulni?

Igen, azt. Van olyan típus, akinek erre van szüksége, mert rengeteg hibapontot gyűjt be, ha egyedül tanul, vagy nincs ellenőrizve. Akadnak gyerekek, akiket végig ellenőrizni kell, vannak, akiket csak hetente egyszer kell kikérdezni, hogy megállapítsuk, tanult-e rendszeresen. A szülők úgy vélik, hogy csak az elsős, másodikos gyerek mellett kell ülni, pedig vannak gyerekek, akiket be kell indítani a középiskolában is. Sőt van, aki az első egyetemi vizsga előtt is kikérdezteti magát, mert úgy érzi, ez biztonságot ad neki.

Mit csináljon a szülő, ha a gyerek rossz bizonyítványt hoz?

Ennek van egy előzménye. A gyerek már hetekkel előtte izgul, jelez. Az év végi bizonyítványt megelőzi a félévi, illetve a negyed- és háromnegyed évi. A gyerek intőt vagy rovót kapott, esetleg a szülői értekezleten jelezték, hogy valami baj van. Ha a szülő jobb bizonyítványt vár a gyerekétől, akkor már áprilistól kellett volna neki rendszeresen segítenie. Ha nem tud vele tanulni, akkor fizessen korrepetitort, konzultáljon az illető tantárgyat tanító pedagógussal; vele beszélje meg, mi a teendő.

A gyerek egy vagy két tantárgyból megbukott. Szülőkként hogyan fogadjuk ezt a tényt?

Ha egy vagy két tantárgyból bukik a gyerek, akkor mehet pótvizsgára, ha három vagy több tantárgyból, osztályt kell ismételnie. Itt vannak a bajok: aki megbukik, és már túllépte az iskolaköteles kort, eltanácsolhatják az iskolából.

Pótvizsgára készülve hogyan tanácsos az időt beosztani?

Mindjárt a júliusi első két hetet és azt követően az augusztusi két utolsó hetet intenzív tanulással kell tölteni, de a közbeeső egy hónap szünidő legyen, több idő jusson a pihenésre, kikapcsolódásra, mint a tanulásra. Ami fontos: rendszerességet kell kialakítani.

És ha rendszerességre nemigen fogható, lusta a gyerek?

Vele kell tanulni, vagy pótórákat fizetni. Vannak esetek, amikor a gyerek nem tud a szülővel tanulni, mert épp a tanulás miatt annyira megromlott a kapcsolatuk, hogy folytonos köztük a veszekedés. Ekkor szoktuk tanácsolni, hogy egy idősebb unokatestvér vagy pedagógus foglalkozzon vele. Lényeges, hogy igazán azt tanulja, ami a tantárgyhoz kötődik. Tehát szelektálni kell, elhagyni, ami mellékes, csak a lényegre koncentrálni.

Találkozott bizonyítvány miatt elkövetett öngyilkossággal a praxisában?

Szerencsére nem. De most, három héttel a bizonyítványosztás előtt, volt olyan esetünk, hogy a gyerek elment hazulról, és nem tért vissza. Kiderült, hogy a nagymamájához ment, nem mer hazamenni, mert azzal számol, hogy rossz lesz a bizonyítványa. Szerencse, hogy van egy nagymama, akinél kedvezőbb a háttér. Ez mégis- csak jobb, mintha a gyerek világgá menne. A szülővel megbeszéltük, hogy egyelőre maradjon a nagymamánál.

Verték otthon a rossz jegyek miatt ezt a gyereket?

Nem verték, csak – segítés nélkül vagy olyan segítséggel, amelyet nem fogad el a kamasz – olyan elvárásokat támasztottak vele szemben, amelyeknek nem tud eleget tenni. A liberális nevelést sokan úgy értelmezik, hogy a gyerekre hagyják a dolgokat. De nem mindegyikre lehet. Nem elég azt mondani, hogy én azt szeretném, ha te sikeres tanuló lennél, hanem ehhez hozzá kell segíteni őt. Rengeteg olyan gyerekkel találkozunk itt, a tanácsadóban, aki még nem tanult meg tanulni. Sok esetben csak az egyetemen jön rá a diák, hogy hoppá, azért tanulnom is kellene, ha azt akarom, hogy a vizsgáim meglegyenek. Egy jobb felfogású gyereknek elég az is, amit az órán hall. De van sok szórt figyelmű gyerek, vagy olyan, akit nem érdekel a tanulás, és van egy sereg részképességzavarban szenvedő, aki nem tud tanulni. Nagyon sok az alulteljesítő: nem tud, vagy nem akar élni a képességeivel.

Nem akar?! Ilyen is van?

Persze. Nagyon sok a demotivált gyerek. Egy, még 1986-ban készült felmérés szerint a gyerekek 98 százaléka örül az első osztályban, a harmadik osztályban azonban már csak 35 százalékuk. Mit rontunk el? Hol a baj? Ott, hogy nagyon dolgoztató az iskola. Az értelmi képességekre összpontosítunk, a gyerekekből szinte versenylovakat nevelünk, miközben az érzelmi intelligenciáról megfeledkezünk. Mindenki okos és boldog gyermekeket akar, de sajnos, az okosság és a boldogság nem mindig jár kéz a kézben. Ha választani kell, akkor mindenki a saját értékrendje szerint dönt. És nem mindenki dönt a boldog gyermek mellett.

Előfordul, hogy a gyerek igazságtalannak tartja az osztályzást, és hajlandó bizottság előtt felelni a jobb jegyért. Engedjük meg neki?

Van az iskolatörvény értelmében olyan lehetőség, hogy ha elégedetlen a gyerek vagy a szülő az osztályzattal, akkor kérheti a bizottság előtti vizsgáztatást. Ilyenkor mindig fel kell tenni a kérdést: kinek nem felel meg a kapott osztályzat, a szülőnek vagy a gyereknek? Mert ha a gyerek azt mondja, hogy nem tudja az évi anyagot jobb jegyre a kapottnál, akkor fölösleges ez a procedúra. De ha igazságtalannak érzi az osztályzatot, akkor bátoríthatjuk, hogy próbálja meg bizottság előtt a javítást. A gyereknek egészséges önbizalma van, és bizonyos tudásanyaga, amelyet objektíven be lehet mérni. Csak itt jön az, hogy a pedagógia fantasztikusan talpra tudja állítani a diákot, mert be tudja bizonyítani, hogy mennyi mindent tud, de nagyon le is tudja törni az önbizalmát, ha be akarja bizonyítani, hogy nem tud semmit. A destrukció és a konstrukció lehetősége egyaránt fennáll, az illető pedagógus személyiségétől és az iskola hangulatától függ, hogyan távozik a gyerek a vizsgáról. Merem remélni, hogy minden iskola humánus és gyermekközpontú, mindegyik azt tekinti feladatának, hogy oktassa és nevelje a fiatalokat. Arra szoktam bátorítani a gyerekeket, hogy vegyék a kezükbe a saját sorsukat, ez a vizsga olyan lehetőség, amellyel élhetnek. Arra viszont fel kell készülni, hogy így is, úgy is elsülhet. A felelősség közös legyen, ne legyen csak a szülőé, vagy csak a gyereké, hanem mindkettő vállalja a megpróbáltatást.

Ha nem sikerül a bizottság előtti vizsga?

Semmi különös nem történik, marad az eredeti jegy. Egy vizsgahelyzet mindig stresszt jelent. A stressz lehet ösztönző, de lehet blokkoló is. Ez a körülmények összhatásától függ.

A csalódott szülő hogyan eméssze meg a rossz bizonyítványt?

Mindig meg szoktam kérdezni, miben csalódott a szülő: a gyerekében-e avagy az elvárásában. Ha a gyerek rossz bizonyítványt hoz haza, az egy helyzet, amelyet meg kell oldani. A Dunaszerdahelyi Pedagógiai és Pszichológiai Tanácsadó a vakáció alatt évek óta szervez nyári tábort tanulászavarokkal küszködő gyerekek számára. Itt gyógycélú foglalkozások vannak, de van rekreáció is. Tanulva játszanak, illetve játszva tanulnak a gyerekek. Fizikából rosszul teljesítő gyereket csillagásztáborba lehet küldeni, aki rossz biológiából, azt természetvédő táborba. Sok esetben a gyakorlaton keresztül szereti meg a gyerek a problémát okozó tantárgyat.

Hogyan summázná a tanácsait?

Szeretni kell a gyereket, és odafigyelni rá – egész évben. *