Cradle of Filth: Damnation and A Day

A black metal műfaj legnagyobb múltra visszatekintő és legsikeresebb angol képviselője, a Cradle of Filth elkészítette új stúdióalbumát. 17 vadonatúj felvétel kapott rajta helyet, melyek nagyszabású látvány- és hangzásvilágot alkotnak.


A black metal műfaj legnagyobb múltra visszatekintő és legsikeresebb angol képviselője, a Cradle of Filth elkészítette új stúdióalbumát. 17 vadonatúj felvétel kapott rajta helyet, melyek nagyszabású látvány- és hangzásvilágot alkotnak. Az 1994 óta aktív együttes énekese, Dani vezetésével pályafutása legjobb albumát készítette el. A lemez magyar vonatkozása az, hogy a nagyzenekari részeket 40 tagú zenekar és 32 tagú kórus közreműködésével Magyarországon rögzítette a csapat. Az album első kislemezdalához, a Babalon A. D. (So Glad for the Madness)-hez gonosz videoklipet készítettek, míg a Presents from the Poison-Hearted című felvétel helyet kapott a Metal Hammer magazin Cradle of Filth címlappal megjelenő 152. számának CD-mellékletén. Az indítófelvétel lágy, de valami gonoszat sejtető dallamai után kimutatja foga fehérjét a zenekar. A szinte egyfolytában pergő dobok apokaliptikus hangzású énekkel és kemény gitáralappal kiegészülve borzolják a dobhártyát. Persze aki átlapozza az impozáns CD borítót, az már tudja, mit visz haza a lemezboltból. A hallgató néhány olyan pillanatot is átélhet, amilyentől még Drakula ereiben is megfagyott volna a vér.

Egészen az ötödik felvételig nincs megállás, gyorsul a tempó, egyre észveszejtőbb a produkció, az ember haja már kezd őszülni a borzongástól, mígnem egy horrorfilm kellős közepében találjuk magunkat – de ismét a húrok közé csapnak. Néhány helyen olyan gyorsan pereg a dob, hogy szinte követhetetlen. A nagyzenekar és a fenyegetően visítozó kórus szinte az utolsó pillanatig elkísér, a végén pedig egy sátáni kacaj vet véget a világvégi bulinak. Remegő kézzel teszem vissza a tasakba a CD-t hogy egy szerencsés olvasónkhoz vigye majd a postás – aki mindig kétszer csenget! *

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?