„Texasi cowboy“ a „kaliforniai színész“ nyomdokain

Reagan és az ifjabb Bush vezetői képességeit már a választási kampány idején megkérdőjelezték. Reagant azzal gúnyolták, hogy másodosztályú hollywoodi színész, és még jó, hogy nem ő kapta a legendás Casablanca c. film főszerepét.



Reagan és az ifjabb Bush vezetői képességeit már a választási kampány idején megkérdőjelezték. Reagant azzal gúnyolták, hogy másodosztályú hollywoodi színész, és még jó, hogy nem ő kapta a legendás Casablanca c. film főszerepét. Bushra a vagány, de egyébként eléggé bunkó texasi cowboy figuráját erőltették rá. Történt ez annak ellenére, hogy a két elnök korábban sikeres kormányzónak bizonyult Kaliforniában, ill. Texasban. Való igaz, hogy külpolitikai kérdésekben nem számítottak zseninek, de felismerték országuk alapvető problémáit, ráadásul nézeteiket az amerikai átlagpolgár számára érthető módon és az ő érzésvilágából kiindulva tudták előadni.



A gonosz birodalma, a gonosz tengelye

Amikor Reagan 1983-ban „a gonosz birodalmának“ nevezte a Szovjetuniót, amely képes arra, hogy „elkövessen bármilyen bűnt, hazugságot és csalást“ céljai eléréséért, akkor csak kimondta azt, amit az amerikaiak többsége gondolt. Elvégre egy olyan államot nevezett gonosznak, amelynek vezetői nem átallottak kiirtani több tízmillió embert a saját lakosai közül, vérbe fojtani a csatlós államokban kitört felkeléseket (Kelet-Berlin 1953, Budapest 1956, Prága 1968), és amelynek 100 000 katonája épp Afganisztánra igyekezett – újabb tömeggyilkosságok árán – ráerőltetni a kommunizmust. Amikor George W. Bush a 2001. szeptember 11-i merényletek után a gonosz tengelyének nevezte Irakot, Iránt és Észak-Koreát, csak felsorolta azokat az országokat, amelyek diktátori rendszerei – amellett, hogy elnyomják saját lakosságukat – tömegpusztító fegyverekkel rendelkeznek, vagy kifejlesztésükre törekednek, és/vagy támogatják a különböző terrorszervezeteket. Köztudott, hogy Szaddám Huszein vegyi fegyvereket vetett be saját országának lakossága ellen, Irán terrorszervezeteket pénzel (többek között a libanoni Hezbollahot), Észak-Korea pedig atombombák és hordozórakéták kifejlesztésén dolgozik.

Amikor Reagan retorikájának középpontjába a kommunizmus legyőzését állította, sok szakértő csak mosolygott. Addig az amerikai külpolitika célja a szovjet terjeszkedés feltartóztatása volt, és kevesen hitték, hogy a hatalma csúcspontján álló Szovjetunió legyőzhető. A kétkedők gondolataikból szemezget Lee Edwards Konzervatív forradalom c. munkájában. Arthur Schlesinger történész 1982-ben kijelentette, hogy azok, akik azt hiszik, hogy a Szovjetunió a gazdasági és szociális összeomlás szélén áll, „csak ámítják magukat“. John Kenneth Galbraith liberális közgazdász azt magyarázta, hogy „az orosz rendszer fenntartható, mivel – ellentétben a nyugati gazdaságokkal – a teljes munkaerőt hasznosítja“. Az i-re a pontot Lester Thurow, egy másik közgazdász tette fel, aki azt írta, hogy a Szovjetunió gazdasági eredményeit tekintve „kiállja az összehasonlítást az Egyesült Államokkal“.

George W. Bush terrorellenes háborújának a terveit is szakértők, elemzők és újságírók hadának kritikája kísérte, akik szinte emberfeletti képességgel ruházták fel az afgán, ill. a tálib harcosokat, rámutatva, hogy Afganisztánt sem a briteknek, sem a szovjeteknek nem sikerült elfoglalniuk, ezért ez Amerikának sem sikerülhet. Irakban, amikor egy homokvihar kellős közepén, azután, hogy bő egy hét alatt több mint 300 kilométert nyomultak előre, az amerikai csapatok pár napos pihenőt tartottak Bagdad előtt, ugyanez a kórus azt harsogta, hogy az amerikai támadás elakadt.



Jó csapat kell

Reagan és az ifjabb Bush olyan csapatot szervezett maga köré, amely képes kidolgozni és véghezvinni egy eredményes stratégiát. Ahogy George W. Bush fogalmazott, az ő feladata nem az, hogy a világ legokosabb embere legyen, hanem hogy a legokosabbakat gyűjtse maga köré. Külügyminisztere, Colin Powell és nemzetbiztonsági tanácsadója, Condolezza Rice intellektuális képességeit nem is szokás megkérdőjelezni.

Reagan és csapata a 80-as évek elején látta, hogy a Szovjetunió komoly válságban van. Az áruhiány, az ország aranykészleteinek nagymértékű kiárusítása, a halálozási mutatók drasztikus romlása, az elképesztő mértékű alkoholizmus mind erre utaltak. A szocialista mezőgazdaság „hatékonyságát“ jól jellemezte, hogy a cári időkben még a világ legnagyobb gabonaexportőrének számító Oroszország évente óriási, 15–30 millió tonnás gabonabehozatalra szorult. Ráadásul a csatlós országok rendszere is recsegett-ropogott. Erre az 1981-es lengyelországi események hívták fel a figyelmet. Egyben II. János Pál pápa lengyel földön tett látogatásai a kommunizmus morális csődjét is bizonyították. Elvégre milyen kommunista ország az, ahol több millió katolikus hívő kereszttel a kezében áll sorfalat a pápának? Emellett a Szovjetunió túl sok kalandor jellegű katonai vállalkozásba fogott Afganisztántól Angoláig és Etiópiáig. Ahogy Henry Kissinger, az USA volt külügyminisztere megállapítja: „a szovjet vezetők az idők során elvesztettek minden mértéket, túlbecsülték a szovjet rendszer erejét…még maguknak sem ismerték be…hogy a Szovjetunió katonai ereje ellenére valójában még mindig elmaradott ország.“ A Reagan-kormányzat az ún. Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (SDI), közkedvelt nevén „csillagháborús program“ elindításával egy olyan fegyverkezési versenybe hajszolta bele a Szovjetuniót, amelyet az nem bírt anyagilag. Emellett elérte, hogy a kőolaj világpiaci ára a harmadára essen, és meghiúsította a szovjetek terveit, hogy gázvezetéket építsenek Nyugat-Európa irányába. Ezzel sikerült súlyos csapást mérni a szovjetek energiaexportból származó bevételeire. Az USA támogatást nyújtott a kommunisták ellen harcoló erőknek az afgán mudzsahedinektől kezdve az angolai UNITA-n keresztül egészen a nicaraguai kontrákig, még feljebb srófolva ezzel a szovjet hadikiadásokat. Sikerült megakadályozni a nyugati csúcstechnológiáknak a szocialista országokba való kivitelét is (COCOM-lista). Ezeknek a lépéseknek kulcsszerepük volt a kommunista blokk és a Szovjetunió váratlan, csak kevesek által előre jelzett összeomlásában.

A Bush-kormányzat is rájött arra, hogy a tálib rendszer és Szaddám Huszein rezsimje rendkívül népszerűtlen, ezért az afganisztáni és az iraki lakosok túlnyomó többsége aligha fog fanatikusan harcolni mellettük. Az amerikaiak és a szövetséges csapatok támadásának, valamint a belső ellenzéki fegyveresek (északi szövetség, iraki kurdok) segítségének a hatására mindkét rendszer kártyavárként omlott öszsze. A nagy intenzitású fegyveres támadás rövid ideig tartott, és ezalatt az amerikai katonai és a helyi polgári áldozatok száma minimális szinten maradt. Emellett a terrorellenes koalíció kiépítésével sikerült annyira meggyengíteni az al-Kaida szervezetet, hogy az már képtelen volt merényleteket elkövetni az USA és a nyugati országok területén. Természetesen a Nyugat nincs százszázalékos biztonságban, és az al-Kaidát sem sikerült teljesen szétzúzni, a szervezet körül azonban egyre szorul a hurok. A vezetők (Oszama bin Laden, Ajman al-Zavahiri) csak azért nem kerültek még a titkosszolgálatok kezébe – ha egyáltalán életben vannak még –, mert valószínűleg az afgán–pakisztáni határvidék törzsi területein bujkálnak, amelyet egyik kormány sem tart ellenőrzése alatt.

Nem Reagan és Bush bizonyult tehát naivnak vagy butának, hanem az ő céljaikat megkérdőjelezők lőttek mellé. Reagan idején a Szovjetunió nagyságát ecsetelgetők elkövették azt a hibát, hogy hittek a szovjet statisztikáknak, amelyek nyilvánvalóan hamisak voltak. Ahogy Paul Johnson A huszadik század története c. könyvében ironikusan megjegyezte, egyszer maga Nyikita Hruscsov pártvezér jelentette ki a szovjet statisztikai hivatalról, hogy „képesek még a szarból is golyót önteni“. Az afgán harcosokat legyőzhetetlenként emlegetők pedig afelett siklottak el, hogy a nemzetközi haderő célja nem Afganisztán elfoglalása volt, hanem a tálib rendszer megbuktatása, és ebben számíthattak a lakosság legalább felét kitevő helyi törzsek fegyvereseinek az aktív támogatására.



Csillagháború és rakétavédelem

Amikor Reagan 1983-ban meghirdette a csillagháborús programot, és közép-hatótávolságú (Pershing II-es és cirkáló-) rakétákat telepített Nyugat-Európába, válaszul a szovjetek SS–20-as rakétáinak a keleti blokk csatlós országaiba való telepítésére, az európai nagyvárosok utcái megteltek tüntetőkkel. Reagant azzal vádolták, hogy nukleáris háborút szít, és atomfegyverkezési versenybe hajszolja a világot. (A szovjet SS–20-asok telepítése ellen senki sem tüntetett.) A bírálók azonban megint tévedtek. A Szovjetunió – látva az USA és a szövetséges nyugat-európai kormányok eltökéltségét – végül is belement a Reagan által egyedül elfogadhatónak tartott ún. nullamegoldásba, azaz 1987-ben Gorbacsov elfogadta azt, hogy a Nyugat-Európába telepített amerikai közép-hatótávolságú rakéták teljes kivonásáért cserébe ő is kivonja az öszszes SS–20-ast Kelet-Európából.

Miután George W. Bush újjáélesztette Reagan terveit, és döntött egy rakétavédelmi rendszer kiépítéséről, fel kellett mondania a Szovjetunióval még a Nixon-kormányzat idején kötött, az ilyen rendszerek kiépítését tiltó ún. ABM szerződést. Ekkor Busht újra fegyverkezési verseny előidézésével vádolták, valamint elővették a Reagan idején már egyszer használt érvet: az USA majd kevésbé lesz tekintettel európai szövetségeseinek a biztonságára, ha kiépíti saját rakétavédelmi rendszerét. A Bush-kormányzat hiába hangsúlyozta, hogy egy ilyen rendszer már nem az Oroszországból jövő tömeges rakétatámadás ellen készülne (egy ilyet nem tudna kivédeni), hanem a lator államokból kilőtt pár rakéta ellen. Mondani sem kell, a kritikusok megint mellélőttek, az ABM felmondása után ugyanis egy újabb jelentős megállapodást írt alá a nukleáris fegyverek leszereléséről Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Európa védettsége sem csökkent. Ahogy azt Henry Kissinger találóan megjegyezte, egyébként is abszurd az a feltételezés, hogy Európa akkor van nagyobb biztonságban, ha az Egyesült Államok (is) teljesen védtelen egy nukleáris rakétatámadással szemben. *

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?