Esett-e már valamicske? Mintha hó, hóféle, havacska, pici pehely, olyan egyefenepinduri, vagy valami... Istenuccse, felkiáltanék, gyerekként kiáltanék fel: esik a hó! Rég felnőtt fiaim meg, ha épp itthon lennének, biztosan felkapnák a fejüket, valami baj van, anya?.

Gyorsan múló lenyomatot hagyott az elfutó idő. Most különösen gyorsan múlót.

Eltűnődve, életünk folyamát talán három részre oszthatjuk. Első részét kétségkívül a várakozás jellemzi.

Nézem a tévében az előrejelzést, és eszembe jut, hogy az időjárás nem állítja meg a Covid-19-et. Ez a járvány egész évben végigkísérte az életünket. Az első hullám után fellélegzett mindenki, a nyár lazább volt.

Pedig nem is macska. Csak ismét kiderült, hogy ez már majdnem az ókor.

Sajnos levelem írásakor még nem tudom, milyen járványügyi intézkedéseket hoznak, de remélem, a szerkesztőség minden tagjának, a lap munkatársainak és olvasóinak is békés, boldog karácsonyi ünnepekben lesz részük.

Ahogy minden évben, idén is megkaptam a Lőcsei Vakok és Gyengénlátók Szervezetének karácsony előtti levelét, melyhez egy kedves karácsonyi díszt is mellékeltek, a gyerekek készítették.

Gaál Mária nem is olyan rég még szűk családi körben ünnepelte születésnapját, majd alig egy hétre rá, 2020. november 23-án értesültünk arról, hogy a volt Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Szakközépiskola népszerű magyar–testnevelés szakos nyugalmazott tanárnője örökre távozott.

Sajnos, a hirtelen jött járvány miatt a múlt esztendő nemigen mondható szerencsésnek, sok áldozata is lett a fertőző járványnak.

Mint a nemi hormonoktól túlfűtött kamasz azt, hogy betöltse 18. életévét, és végre megszabaduljon a felnőtt társadalom korlátozásaitól, úgy várta az egész világ, hogy vége legyen 2020-nak.

Ködös, zúzmarás napok, a szürkén szitáló eső sokszor elrontja az ember legszebb hangulatát is. A koronavírus miatt otthon ülögetek a lakásban. Néha kikémlelek az ablakon, az utcák néptelenek, csak itt-ott jelenik meg egy-egy álarcos alak, sietve megy a dolga után.

A temetés a kivételek közé tartozik. Hajnalban indulunk, messze van Sárospatak. A határőr még az igazolványunkat sem kéri, elég neki annyit mondani, hogy temetésre megyünk.

Tényleg? De ha nem adok, nem is kaphatok. Az életünk egyik fő része, az egészségünkön kívül, a kereskedelem.

IZÉ... Ülök az erkélyen, kávézgatok, közben keresztrejtvényt fejtek. Innen, fentről jól beláthatóak a szomszédos kertek. Egyszer csak mozgolódást észlelek az egyik szomszéd kertjében. Aha, szilvaszedés lesz!