Nagypéntek napja van, amikor ezeket a sorokat írom. A gyász napja, Jézus Krisztus kínszenvedésének, kereszthalálának és temetésének a napja.

Van az a játék, amikor azt mondod: majd, amikor alkalmas lesz. Majd, ha minden képkocka összeállt. Majd, ha olyanok a körülmények, ha igazán lehet, ha tényleg azzal foglalkozhatom, ha majd megértem rá, ha itt van az idő.

Manapság, ebben a nehéz világban minden emberi, meleg szív és segítőkészség fontos és jóleső.

Vasárnapomat lapozgatva, amit hétről hétre nagyon várok, figyelmesen olvastam Csanda Gábor írását Veres István megjelent könyvéről. Nekem is van egy példány belőle, a menyem ajándékozott meg vele, hogy ebből is mesélhessek a két legkisebb unokámnak, akik nagyon szeretnek meséket hallgatni. Az említett írást olvasva és a mese szó kapcsán ragadtam tollat, hogy megírjam a gondolataimat nagyszüleimre emlékezve, akiket nagyon szerettem, és hálával gondolok rájuk.

Amikor Ajna lányom kitalálta, hogy jelentkezni szeretne a Virtuózokba, először megpróbáltam nagyon finoman lebeszélni. Féltem kicsit ettől az egésztől, a nagy nyilvánosságtól, a „show”-tól. Nem tudtam megítélni, milyen hatással lesz rá mindez.

Amikor a fiúunokáim 5-6-8 évesek voltak, még aktív tagja voltam az áji Árvalányhaj népdalcsoportnak. Sok szép éneket tanultunk be abból a gyűjteményből, amit Vargyas Lajos 1940-ben gyűjtött még ma is élő hagyományőrző népdalkedvelőktől, és ezeket az unokáimnak nagy szeretettel énekeltem, amikor nálunk aludtak.

„Ott van az az ember, vagyis inkább itt. Nem, mégis csak inkább ott, most inkább ott legyen. Nem olyan jó, ha közel van hozzám. Haragszom rá, jobb ez így mindkettőnknek. Nagyon megbántott. Jobb, ha ott van, neki is, nekem is. Addig legalábbis mindenképp, amíg azt nem érzem, hogy tényleg meg tudnék neki bocsájtani.” Tényleg? Tekintsünk erre egy másik nézőpontból.

Most márciusban lett volna százéves, de már 16 éve nincs köztünk. Mondják, egyre jobban hasonlítok rá, de hát az ember lánya a szomszédra nem hasonlíthat, mert abból baj szokott lenni.

Húsvéti üzenet

Húsvéti üzenet

Február 21-én volt az anyanyelv nemzetközi napja. Nyelvünket, a MAGYART két szóval tudom jellemezni: nagyszerű és szintetikus. Igen, a magyar nyelv annyira képlékeny, rugalmas, sokszínű, hogy egyes események több szóval is kifejezhetők.

Befordultunk az új évbe. Hogy miért mondom ezt, mikor lassan már a negyede is eltelik? Azért, kedves Olvasóm, mert ugyan január elsejével már kétezerhuszonegyet írunk a papírra, energetikai szempontból azonban most indulunk neki az igazán új évnek.

Hónapok óta nincs ihletem akárcsak néhány sort is írni, tökéletes a kiégés e téren bennem. Az elszigeteltség megtette hatását, nincsenek pozitív impulzusok, hiányzik a szárnyalás, az élmények, találkozások azokkal, akiket szeretek és akik szeretnek.

Történetem a múlt század utolsó éveiben történt...

Március 9-én hallottam a rádióban, hogy a gazdaság fellendítésére az EU-tól kapott milliárdokból a mezőgazdaságra nem terveznek adni! A kommentátor riporter ezt azzal zárta le, hogy ez rendben van!