XX. Guzsalyos Találkozó. KOPERTA

vasarnap

E rangos nemzetközi kulturális rendezvény a gyönyörű 20. évfordulójára megérkezett 5. otthonába, Szlovákiába, Csák Máté földjére, a Mátyusföld középső részén fekvő Vízkeletre.

A háromnapos találkozóra augusztus 26–28-án került sor. A guzsalyos család alapítói az erdélyi Apáca település, a magyarországi Apátfalva, valamint a vajdasági Kisorosz, majd a közösség 2011-ben új taggal, a magyarországi Csanádapáca társulásával bővült. Vízkelet küldöttsége 2019-ben – kisoroszi meghívásra – első alkalommal vett részt az erdélyi Apácán megrendezett guzsalyoson, ahonnan székely vendéglátóink mélységes hitének és vendégszeretetének köszönhetően felejthetetlen élményekkel tért haza.

Nemes célból vándorol immáron húsz éve a színes szalagokkal tűzdelt guzsaly. E gazdagon díszített faragott farúd tájainkon, Mátyusföldön is elődeink használati eszköze volt a hosszú téli estéken, amikor egy-egy családnál üres szobából fonóházat alakítottak ki, ahol az asszonyok és a leányok énekszó mellett fonták a család fonalát, a guzsaly tetejére kendercsutakot felkötve sodorták a szálat. A legények gyakran belopództak, tréfálkoztak, udvaroltak a lányoknak. Így lett a guzsaly a szerelem, a barátság, az együtt maradás szimbóluma. Ebben a hitben és reményben tűzi fel a vendéglátó település minden guzsalyos találkozón a szalagját: közösségben, egy nagy családként ünnepelni magyarságunkat, éltetni a határokat nem ismerő barátságokat, összetartozásunkat, bemutatni egymásnak népi hagyományainkat, a valaha őseink mindennapjait kitöltő apró csodákat.

Péntek délután érkeztek Vízkeletre várva várt vendégeink. A kölcsönös szívélyes üdvözlés és baráti csevegés a viszontlátás örömében telt, majd elfoglalták szálláshelyüket, hogy kipihenve az utazás fáradalmait, közös vacsorával és kultúrműsorral vegye kezdetét a guzsalyos fesztivál a helyi művelődési házban. Az első nap a helyi óvodások, a magyar kisiskolások, a szlovák alapiskola és a szomszédos hidaskürti magyar alapiskola diákjai mutatták be műsorukat, utána a kisoroszi József Attila Amatőr Színjátszó Társulat adta elő a Tábori piknik című abszurd drámáját. Késő estig a vezekényi Ivány Árpád nótaénekes és csapata húzta a talpalávalót a szórakozni vágyóknak.

Szombaton a szervezők nagy örömmel és büszkeséggel mutatták be régiónk természeti látványosságait, műszaki és kultúrtörténeti műemlékeit. Megcsodálhatták az országos viszonylatban egyedülálló jókai és tallósi lábasmalmot, a Kis-Duna menti molnármesterség és malomipar történetének kiállítóhelyeit; az impozáns galántai neogótikus Esterházy-kastélyt – számtalan kulturális rendezvény és kiállítás színhelyét –, angolparkjában Kodály Zoltán világhírű magyar zeneszerző és népzenekutató szobrával. Ellátogattak az Aquarea tófürdőhöz, megtekintették a tallósi Esterházy-uradalom és kastély barokk-klasszicista épületét és parkját, ahol őstermelői piac működik. A péntek esti kultúrműsor méltó felvezetése volt a háromnapos rendezvény fénypontjának, a szombati gálaestnek, amelyet Nagy Pál, Vízkelet polgármestere nyitott meg köszöntőjével, és a vízkeleti Harmónia Női Éneklőcsoport mátyusföldi népdalokból font koszorúja. Ünnepélyesen felkerült a guzsalyra az első vízkeleti szalag. Amilyen dallamos-játékos, ezerszínű az édes anyanyelvünk, ugyanolyan ezer színével tárult elénk felbecsülhetetlen értékű magyar szellemi kulturális örökségünk egy morzsája, s mi ámulattal néztük és hallgattuk egymás előadását. Minden egyes műsorszámot a közönség vastapsa kísért, együtt énekeltük népdalainkat, ülve-állva táncot járt a lábunk népzenéink hallatán. A gálaműsort ékesítette a csanádapácai Dohánylevél Hagyományőrző és Hagyományteremtő Egyesület három nemzedékével a színpadon, az apátfalvi Kerekes Márton Népdalkör és Citerazenekar és az Apátfalvi Színjátszó Csoport, a kisoroszi Testvériség-Egység Vegyeskórus; az apácai Hajnalcsillag Néptáncegyüttes fiatal székely leányai és legényei, a hazai fellépők között volt Bognár Hajnalka operetténekes és a Dióhéj Citerazenekar. A gálaest végén Nagy Pál ünnepélyesen átadta a díszes guzsalyt Oláh Kálmán polgármesternek, így az Vízkeletről a magyarországi Csanádapácára vándorol. A helyi Hegyi Tesók közreműködésében a fergeteges hangulat és a muzsikaszó a hosszú éjszakába nyúlt.

Vasárnap – minden csoport a népviseletébe öltözve – együtt indultunk a kultúrház előtti térről a Vízkelethez tartozó, Szűz Mária tiszteletére szentelt hegyi Árpád-kori templomhoz és a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére szentelt kálváriakápolnához, ahol közös ünnepi szentmisén vettünk részt a szabad ég alatt. Lengyel Sándor lelkiatya megáldotta és megszentelte a nemzetiszínű szalaggal átkötött új kenyeret, majd felszeletelt darabjait szétosztottuk a hívők és a vízkeleti lakosok között. A délután a helyi futballpályán közös szórakozással és főzőcskével, kötetlen hangulatban telt. Öt csapat főztje rotyogott a bográcsokban, mindenki belerakta otthona ízeit. A zene most sem hagyta ülni a táncos lábúakat, mígnem eljött az este, és vele eljött a búcsúzás ideje a viszontlátás reményében, hogy jövőre Csanádapácán az öt település erős szövetségben élteti majd tovább barátságát, összetartozását.

Alig búcsúztunk el barátainktól, jöttek a szívet melengető köszönő és elismerő üzenetek, pozitív visszajelzések, amik mind-mind áldásként szálltak vissza ránk. Vízkelet önkormányzata ezúton is hálásan köszöni mindenkinek, akik hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához: a község alkalmazottainak, a képviselő-testület tagjainak, a helyi csemadokosoknak, az énekkar jelenlegi és volt tagjainak, az önkéntes tűzoltóknak, az Egyháztanácsnak, a helyi szervezeteknek és falunk lakosainak! Az összefogás a háttérmunkában szorosabbra kovácsolta vízkeleti közösségünket is.

Marafkó Mónika, Vízkelet

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?