Bolondos gyűjtögető vagyok, nem szeretek kidobni, selejtezni dolgokat, „filléres emlékeim oly drágák nekem”, ha meg rosszak azok az emlékek, ha nem is olyan drágák, sőt, akkor ki velük!, jobb előbb, mint utóbb. De az az utóbb néha csak a saját butaságom miatt eleget szenvedve, fülig mártózva az önsajnálatba nehézkesen megy, ám végül magamat jól kinevetve csak sikerül.
Jó dolog az, hogy már külön konténerekbe lehet dobni a használt, elkopott vagy megunt ruhát, cipőt. A szemfüles guberálók meg kitalálták, hogyan lehet kicsit megnyitni a begyűjtő tetejét, hogy fejjel lefele lógva beférjenek rajta, s túrnak, túrnak... Életveszélyes játék ez, sajnos, ott is lehet veszni, ha hirtelen lecsapódik a fedél. Néha látom, hogy egyesek csak úgy kiteszik dobozban a megunt dolgaikat, s ez sem lenne rossz megoldás, ha a válogatók nem hagynának maguk után egy szemétdombot. Ezen elmélkedve jutott eszembe a két régi, nekünk, gyerekeknek igen vicces „foglalkozás”.
A kapufélfán csimpaszkodva kiabáltunk be anyánknak, hogy jőőőn. Már a sarkóóón. Ő meg előhalászta az ósdi, átizzadt, régóta nem használt dunyhát, elő a tollat, a kacsákról meg a libákról mellesztettet, adta a tollasnak, az meg cserében bögrét, tányért, ilyeneket kínált, mert ingyen nem volt érdekes. Lett is egy jó nagy zöld poharunk, abban szokta keleszteni anyánk az élesztőt, s az lett a tejeskávés ibrikje is, mert igen szerette a meltás kávét kenyérdarabkákkal teli.
Sose mondta, hogy odaadlak a tollasnak, ha rossz leszel, ahogy a többieket ijesztgették. Akiket annyira irigyeltem ezért. Mert vihogtak, rosszalkodtak tovább. Anyánk hallgatással, velünk nem beszéléssel büntetett napokig, s ez jobban fájt, mintha elígért volna a tollasnak. Ja, a tollseprű, amit a libák vagy a kacsák szárnyából csinált valahogy, azzal tisztította a kályhacsövet, amikor még szénnel tüzeltünk. De az is lehet, hogy összekeveredik a tollseprű, a kályhacső, a libák, a kacsák, az anyám, ahogy meszeli a lakást, és az a legszomorúbb a mai fejemmel ítélve, hogy eszembe sem jutott megkérdezni tőle, elfáradt-e.
Hogy a rongyásnak mit adott, már nem emlékszem, mert átszabta, átvarrta a kinőtt ruháinkat, így lett divatos rakott szoknyánk, így pöttyös-forgós nyári, így lett új bérmálkozási ruhánk.
Valamit olvastam a napokban, amiben pedig szó sem volt a tollasról, sem a rongyásról, mégis az olvasmány miatt jött elő a film a fejemben, ahogy állok a kapuban anyámat figyelve, amint alkuszik.
S ahogy tovább tekerem az emlékek kockáit, látom, hogyan ül a ládán, a lábaival egybetekeri a kacsát egy kimustrált zsákkal, tömi, megmozgatja a gigáját, hogy jobban nyelje az áztatott kukoricát, leteszi, veszi a másikat, pislant felém, de nem szól, legfeljebb, hogy kész-e a leckéd, én meg nézem, ahogy annyi mindent, amit csinál, ritka öröm, ha beszélget...
Elkámpicsorodom (ez a régen használt szó is akkor jött, amikor a tollastrongyást kerestem a neten), hogy megint fejjel lefele áll valaki a ruhagyűjtőben. Nem megy a karitatív szervezetekhez, nem a bolhapiacra, inkább így, kitúrja magának.
Ui.: Egy igen szeretett rokonom egyszer a „zber”-ben dolgozott, később tudtam meg, hogy régi holmikat gyűjtöttek, s ha mentünk hozzájuk cseresznyét szedni, vagy mendikálni, mindig adott csillogó gyűrűt az ujjunkra, hogy ez a zberből való...
Most következett fehér vászon nyári ünneplője, és zöld kockás téli VASÁRNAPi ruhája
Kosáryné Réz Lola: Por és hamu
Érdekes
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/30. számában jelent meg
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.