Szorongás KOPERTA

Vasárnap

Boriska szeretett kora reggel a tó partján üldögélni. Élvezettel nézte és hallgatta az ébredező természet hangjátékát. Csak a kertkapun kellett lemenni, karnyújtásra volt tőle a természet meghitt, nyugodt világa. Mostanában gyakran előfordult, hogy hajnalban ébredt, nem tudott visszaaludni, ilyenkor lement a tóhoz.

A parton, a felnőtt fűzfák tövében a fűben gubbasztva nézte, hogy ébredezik a táj. Leste a túloldalon cserkésző gázlómadarakat, amint fel-le sétálnak élelem után kutatva a part sekély vizében. A tó minden irányban látható volt. Egy részén, nem messze a parttól, ahol még sekély volt a víz, nádas képződött. Ott fészkeltek a vadkacsák, amelyek éppen visszatértek, vagy elrepültek a távolabbi tápanyagdúsabb területekre. A vízityúkok hetykén hagyták maguk mögött lábnyomaikat a sárban sütkérezve, majd eltűntek a nádasban. Vizes, mocsaras rész uralja itt a tájat esőzés után. Ilyenkor a folyók is elhagyják medrüket, jutott bőven víz a kisebb erecskékbe is. Van, hogy vízszintesbe töltik a rétek, mezők mélyedéseit a zöld területekkel.

A hajnal párásabb levegője a tó mentén lágy harmattakaróval borította a növényzetet, a leveleken felgyülemlett csapadék duzzadt cseppekben hullt alá. Néha a fejére vagy a csupasz vállára cseppent egy-egy szem. A váratlan, hideg nedvességtől megborzadt. Kezével letörölte. A meleg testéről a nedv hamar elpárolgott.

Csak mossa-mossa a szennyest – gondolta. Lehangolt volt, most semminek sem tudott örülni.

A reggeli hűs levegőben a madarak vidáman adták egymás tudtára az ébredést. Hangos gágogással, ciripeléssel üdvözölték egymást.

A folyók erezete, folyásuk iránya olyan a földön, mint az emberben a véráram. Eláraszt, megtelít, életet hordoz. Nélküle nincs lüktetés. Kiszárad, elhal minden, ami élő. Lehet, hogy én is életet hordok a szívem alatt? Istenem, csak tizenhat éves vagyok!

Két hete szenvedett attól az erőszakos támadástól, amit a buliból hazafelé tartva elkövettek rajta. Senkinek nem merte elmondani, mert a tettes közkedvelt személy. Senki nem hinné el nekem, hogy ez erőszak volt. Szégyellte magát. Undor fogta el, ha csak erre a szörnyű jelenetre gondolt. Megemelkedett a gyomra, hányingere lett. Erőt vett magán, hogy elkerülje a hányást. Miért épp vele történt ez a szörnyűség? Lehet, hogy ez mással is előfordult már, csak mindenki hallgat?

Boriskát most még az élő természet látványa sem tudta elkápráztatni úgy, mint máskor. Most az sem érdekelte, hogy felfázhat. Neki úgyis minden mindegy. Pedig milyen szép volt az ébredező reggel. Ennek a szépségnek a látványa most megríkatta. Ő nem ilyen világot képzelt magának. Neki tervei, álmai voltak, amit meg akart valósítani. Mindig azt remélte, az ő élete más lesz egyszer, mint az itt élő embereknek, akiknek duplán kellett dolgozni mindig a megélhetésért, hogy előbbre jussanak. Úgy érezte, ezt a meggyalázást az idő sem fogja soha enyhíteni. Részese lesz az életének, ha idővel megkopik is majd az emléke. Most várnia kell, de meddig? Mi lesz vele, ha teherbe ejtette az a megvadult állat? Az utálattól eltorzult a szép arca, amikor a férfi italbűzös leheletére gondolt. Még mindig érezte a kezének szorítását. Elgáncsolta, és ő egyensúlyát vesztve a földre zuhant. A férfi teherként nehezedett a testére, majd a hajába markolt, és földhöz csapta a fejét. Elájult. Többre nem emlékszik. Arra ébredt, hogy mocskos, és egyedül fekszik egy bokor alatt… Olyan értelmetlen lett az életem…

Nagyon félt, hogy teherbe esett. Az illetőnek nincs gyermeke, villant át az agyán. Lehet, hogy az ő hibájából?

Beledobott egy ágacskát a vízbe. A gally hullámokat vetett maga körül, látta a pillanatnyi becsapódást. A gallyacska a víz tetején ringott, majd mozdulatlanul feküdt a felszínen. Egy szitakötő szállt rá megpihenni, aztán tovarepült. Később egy béka dugta ki az ágacska mellett a fejét, mint az elfáradt úszó, aki a csónakja mellett megpihen, mielőtt tovább úszna. Nászdalba kezdett, hívta a párját.

Én most egy kődarabra hasonlítok, amit ha vízbe dobunk, elsüllyed, alámerül és elfedi az iszap. Van értelme az életemnek? A szeméből ismét könnyek törtek elő, leperegtek az arcán. Nem hozott zsebkendőt. Oda, ahová ő készült, nem kellett zsebkendő. Ma sem bírta megtenni. A halvány reménye tartotta még életben. Várok még. Talán nem lesz baj. A könnyeitől egy kicsit megkönnyebbült a lelke. Felállt, hogy hazamegy.

Otthon az édesanyja kedvesen fogadta.

Megvolt a reggeli séta?

Meg, anya, szép az ébredés.

Bement a toalettre. A bugyiját letolva látta, véres… Óriási megkönnyebbülés. Örömkönnyekkel a szemében súgta maga elé: Talán mégis szép az élet…

Jakab Irén, Szirénfalva

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!