Szemből szembe KOPERTA

Vasárnap

Sűrűre borult körülöttem a világ, elmúlt a jó dolgom. Beszürkült a látóhatár, és nem is képletesen – szürke hályog, hangzott a diagnózis, amitől egyértelműen csak sebészi beavatkozással szabadulhattam.

Ismerősök véleményét figyelembe véve a Galántai Szent Lukács Kórház szemészeti osztályába helyeztem minden bizalmam. Hogy mihamarabb előrelépés történjen ez ügyben, autóba ültünk, és harminc-egynéhány kilométer után az impozáns épületegyüttes előtt álltunk, Galántán. Ami manapság már kivételes kedvezménynek számít a kórházlátogatók számára, a parkoló egy része díjmentes, magyarul: ingyenes! Mondhatni, rövidre fogott érzésekkel készültem az elvégzendő kivizsgálásokra a Szilvia segítségével kapott időpontban, ám a kétkedés ördöge, vagy talán a kiszolgáltatottság érzése csendben ott lappangott bennem. Szinte percnyi pontossággal szólítottak a tágas rendelőbe, ahol hat-, talán nyolcfős szakembergárda precíz következetességgel már végezte az előttem berendelt páciensek kivizsgálását, hamarosan jómagam kerültem sorra. Számomra ismeretlen rendeltetésű műszerekkel vizsgálták a beavatkozásra érett szemem, az összegzést végző Szalay doktornő hamar elkészült a látlelettel, melyet a főorvos úr, Kardos doktor is jóváhagyott. A feszített munkatempót, a hatalmas igénybevételt tükrözi, hogy teljes kéthavi várakozási idő után kerülhettem műtőasztalra. Vegyes érzésekkel múlattam a heteket, tartottam az egészségügyben egyre feszültebbé váló helyzettől, de a Szent Lukács Kórházban továbbra is fennakadásmentesen zajlott a páciensek ellátása, ami bizony nagy szó a kezelésre szorulók számára. Ment ott minden, mint a karikacsapás! A figyelmes nővérkék beöltöztettek, kézről kézre adva segítettek a műtőbe, mégis jobban feszengtem, mint annak idején a komiszban. Már harmadszor kérdezték: bal szem? Sejtettem a gyakori kérdezés okát. Személyesen ismertem az országos hírű, a szem daganatos betegségeivel foglalkozó professzor asszonyt, aki az események fatális összetorlódása miatt egészséges szemet távolított el, okozott helyrehozhatatlan kárt a páciens életében. Hasonló műhibától itt nem tartottam, a műtőasztalra kerülve némi szorongással jobb híján a mennyezet mintázatát tanulmányoztam. Régi emlékek éledtek újjá, amikor sebesülésem miatt vakságra ítéltettem, éltem a világtalan emberek életét. Úgy etettek, itattak, vezetgettek, vég nélküli volt annak a kilenc napnak a gyötrelme. Az adott pillanatban ezzel kapcsolatban ismét mozdult tudatomban valami homályos balsejtelem. Gondolom, kevesen kerülik el a műtét előtti szorongást, melyet az adott pillanatban a főorvos úr oldott néhány nyugtató szóval. – Rutinműtét lesz, teljesen fájdalommentes, tíz-tizenkét perc. Helyezze magát kényelmes mozdulatlanságba. Ez hatott, magamra találtam. Arcomra takarás került, más dolgom nem volt, mint moccanás nélkül kibírni a kiszabott perceket. Minden a mondottak szerint történt, mondhatni, lelkileg felüdülve adtam le az illetékes, pácienseket, sorrendet és mindennemű eligazítást végző doktornőnek a beavatkozás lefolyását rögzítő jegyzőkönyvet. Alig volt érkezésem a még műtétre váró sorstársaimat pár szóval bizakodásra hangolni, máris betartandó, rövid felvilágosítást kapva az elkövetkező napokra mehettem a dolgomra. Jószerével még köszönetet sem volt időm mondani. Hadd álljon hát munkájuk elismeréséül néhány köszönő, dicsérő sor a Galántai Szent Lukács Kórház szemészetén dolgozó Kardos doktor, Szalay doktornő és a többi, számomra név szerint ismeretlen egészségügyi dolgozó részére, akik ebben az egészségügyet szorító nehéz időkben is hivatásukhoz méltóan segítik rászoruló embertársaikat. Köszönet érte!

Gazdag József, Jányok

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!