Szászi Zoltán naplója: Vakmeleg

Már csak néhány karós paradicsom tartja magát, a korábban mértanilag kimért ágyások kereteit rég elmosta az a kevés és egyszerre lezúdult eső valamikor még július elején. Egy nullás végeredménnyel győzött a gyom a kultúrnövények felett. Az ember makacs, azt hiszi, kapával és gyomirtóval, esetleg kertészeti tanácsok rovatban olvasott mindenféle praktikákkal sikert arathat. Tévedés! A gyom legyőzhetetlen. Marad a végére, ami marad. Kövér porcsin meg aszat és zsurló, perje és katángkóró mellett néhány harcedzett paradicsom és paprika. A hagymákat elvitte valami gombás kórság. Így álltunk aratás előtt. Aztán learattak. Ha meg learattak, már vége is a nyárnak. Olyankor illik a meglévő termésből valamit alkotni, úgy konyhaművészetileg. Mondjuk egy lecsót. De azt aranyáron sikerült! Hogy miért olyan drágán? Mert elkezdtem számolgatni. Mibe került nekem egy kilogramm egészséges és házilag termesztett zöldség előállítása? Magok, ültetőanyag, palánta, természetes és műtrágya, növényvédő szerek – kizárólag biotermeléshez ajánlottak – beszerzése. Plusz a talajművelés és előkészítés, folyamatos kapálás, jelen energiaárak melletti öntözés – gyűjtött esővíz felhasználása kizárólag ismét – meg még a ráfordított munkaidő és így tovább. Szóval osztottam, szoroztam, összeadtam és kivontam, s arra jutottam, egy tányérnyi saját kertből származó lecsó ára az alapanyagok és energia meg munka beszámításával valóban szinte aranyárban ugrik ki. Ennyiért jobb vendéglőben is teljes menü, hozzá kávé meg üdítőital is kifizethető lett volna. Bosszankodjak? Sutba vágom a számításaim, és kanalazom a lecsót. Kicsit savanykás, kicsit halovány, kicsit vega – ezúttal kolbász nélkül készült, így halványabb az aroma – szóval kicsit olyan kicsi íz, de az enyém, saját termésem. Majszolgatom. Közben nézem a tarlót. Az őzeket. Hogy a kis csorda tavasztól kilencről öt egyedre csökkent. Ki tudja, mi érte őket? Golyó? Csapda? Autós baleset? Orvvadász hurkában végezték? Falunapi gulyásban? Kopottak. Vonulnak, merészen közel a kertekhez. A tervezett, kimért, földfelvásárlás fázisában leállított gyorsforgalmi út nyomvonalán. A távolabbi kukoricás felé. Megsodródott levelű, sápadt növények csörögnek a nyárvégi szélben. Olyan rendesen lehangoló is lehetne ez, ha nagyon elhagyná magát az ember. De nem hagyhatja el! Hiába nyert megint egy nullára a gyom, kettő nullára az aszály, hiába látszik értelmetlennek a házi kiskertészkedés, hiába aranyáron mért a szezonvégi lecsó, akkor is! Tervezünk. Hogy jövőre megint. De mit lenne érdemes? Hiszen az ablakban hagyott kaktuszok is sorvadoznak idén nyáron. Keresgél az ember. Mit lehetne, mit lenne érdemes? Aztán megáll a szeme a fagyálló pálmákat kínáló világhálós oldalnál. Heuréka! Ez lesz a megoldás! A hagyományos zöldségek helyett datolyapálma, olívabogyó, agávé kaktusz, citrusfélék, kivi, esetleg fagytűrő banán meg kókuszpálma kerülhetne. Addig fogunk kísérletezni, míg nem leszünk kókuszolaj-önellátók, az agávéból erjesztett szesszel fogunk fűteni, a többi termést meg elfogyasztjuk nyersen, frissen, aszalva vagy kompótnak. Megélünk az aszály hátán is, meg ám! Alma, körte, hagyományos zöldség? Ugyan kérem! Unalmasak! Váltsuk valóra álmainkat! Legyünk merészek, álmodjunk! Elég egy közepes nagyságú álom. Most már hiába dumálnak a nagyokosok is, hogy a honfoglalóknak tovább kellett volna menniük Lombardiáig! Hát aztán minek, kérem? A Pó is kiszáradt! Igaz, a Tisza is, de az legalább a miénk. Bokáig ér, mint a jókívánságban. Na, és most akkor mi lesz a felköszöntöttekkel? Bajuk esik? Bokáig ér. Valóban! De semmi ok az aggodalomra. Majd lesz a majd. Majd lesz villanytevénk, mert az ökologikus, meg lesz hozzá villanypásztor, olyan, amelyik egy biciklit hajt, amin áramfejlesztő van, s így aztán feltölti magát is meg a villanytevéket is kerítésen belül. Ingyen! Perpetuum mobile! Nincs ok aggodalomra. Savanyú a házi lecsó? Tegyünk hozzá műcukrot! Nincs műcukrunk? Nézzünk tévét, hamar felmegy a cukor mindenkinél. Szóval, szépen vagyunk. A falunapi gulyásba veszett őzek csapatának maradéka már a kertek alatt. Tarlóillat, vakmeleg, kiszáradt almafák, aranyáron a házi lecsó, de mégse adjuk fel. Lesz még kivi, lesz még lágy kenyér! Művelni kell kertjeinket. Még mindig hasznosabb sok mindennél.