Nem szeretem a nyarat. Ez a mostani meg tényleg annyi, de annyi bajjal járt, hogy az ellenségeimnek se kívánom. Nincsenek is ellenségeim. Én sem vagyok ellensége még az ellenségeimnek sem. Hogy is van ez? Nem szeretem, na.
Hosszú hetek óta, ahogy virrad, elkezdem a kószálást a megszokott úton indulva. Az akácfák alatt. A sárga virágúak alatt. Elképesztő illatúak virágzáskor. Augusztus elején meg csak úgy hullanak a flaszterra a hervadók, ezernyi méh minden picinyke lépésben. Csodaszőnyeg, nem mennék másfele, pedig rárakódik a cipőmre a ragacs, csúszik is, de járt utat a járatlanért, ugye...
Egy rémálmok utáni, picinyke esőt követő reggelen meg csak jön egy vidám szellő, s hull, csak hull rám a sárga hó, az akácok elengedik hirtelen sok nehéz, bágyadt virágukat, s megállok a korai dögmelegben, sárga hó...
Hetekig azt hittem, nem is él már a kutyás ember. Utoljára igen piszkosnak, elhanyagoltnak, elhagyatottnak láttam, ahogy ápolatlan kutyájával csoszogott a kukák körül. Túrta a szemetet. Morcos volt, nem fogadta a köszönésemet, rángatta a kutyát. Nem szerettem, de valahogy mégis hozzánőtt a mindennapjaimhoz. Egyszerre meg eltűnt. Ahogy el a balkonom alatti egyik igen szépen ápolt kert gazdája is. Palánkig, fákig nőtt már a gyom a kertjében, amikor a szomszédasszonyok csak átkiabáltak egymásnak, hogy nem jön már haza, elfekvőben van, ki tudja, mi lesz ezzel a kerttel...
Hát ennyi ómen? A nem szeretem nyáron?
Ma meg, ahogy csoszogok a boltból a laftikámban, a kevéske fűben törölgetve az akácvirág nyákjait, csak meglátom a kutyás embert. Hát élsz?, élsz?, de jó, hogy élsz!, te, kutyás!, hiányoztál, kutyásom... Meg is állok, gondolatban átkiabálok neki, s gondolatban hull, csak hull rám a sárga eső...
A könyvcsereberén meg találtam egy Victor Hugó-kötetet, meg sem néztem, csak lekaptam gyorsan, helyette tettem pár másat, itthon meg látom, hogy a válogatott versei, igazából csak kevés versét ismertem, két könyvét, A nyomorultakat meg A nevető embert, ez meg, a válogatott versek egy magyarországi könyvtár kiselejtezettje, mondja a belső oldal, milyen kicsi a világ...
Utóirat
(huszonhárom éves, amikor ezt a pár sort írja, s ma épp engem szólít meg vele, aki már rég nem vagyok huszonhárom)
Petőfi: Emlékezet...
Emlékezet!
Te összetört hajónk egy deszkaszála,
Mit a hullám s a szél viszálya
A tengerpartra vet... - -
Szalkszentmárton, 1846. március
És a sárga hó a dögmelegben. Elképesztő! Csodaszép!
A kisvároson a késő VASÁRNAP délután tespedt nyugalma ült.
Livia Bitton-Jackson: Ezer évet éltem
Érdekes
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/35. számában jelent meg
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.