Röpülj páva

Vasárnap

Az idén augusztus l3-án rendezték meg Magyarországon a 9. Röpülj páva dalos találkozót, aminek most Mezőcsát adott otthont. A rendezvényre a kassai Őszirózsa népdalcsoport is kapott meghívót.

Vida Lászlóné, a Röpülj páva műsorvezetője, aki hosszú évek óta egyik szervezője és rendezője ennek a szép hagyománynak, rendkívüli szívélyességgel és szeretettel üdvözölte a résztvevőket és a vendégeket. Számunkra nagyon megható volt ez a fogadtatás, amiben Kassán sajnos nem nagyon volt részünk. Az idén is szép műsorral készültünk, amit a közönség vastapssal jutalmazott. Öt népdallal léptünk fel Füleki Ervin hegedűkíséretével. Bevezetőnek magam mondtam el egy szép Trianon-verset, ami könnyeket csalt a közönség szemébe. A műsor színvonalát emelte Szaniszló Ferenc és Shubert Vilmos szereplése is, akik kisegítő tagjai a csoportnak. Gyönyörű élményben volt részünk a nap folyamán a sok szép dal hallatán, megcsodáltuk a gyönyörű népviseleti fellépőruhákat is. Reméljük, sikerül módot teremtünk arra, hogy kellőképpen viszonozhassuk a miskolci nyugdíjasoknak és a városi képviseletnek ezt a nemes gesztust, hogy teret adtak a sokéves magyar–szlovák kapcsolatnak és barátságnak. Fáradtan és a forró melegtől tikkadtan tértünk haza Kassára, de felejthetetlen emlékkel a szívünkben, és őszinte hálánkat és tiszteletünket fejezzük ki kedves magyarországi testvéreinknek.

Tóth Éva, Kassa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?