Romboló szerelmek

Vasárnap

Mindig is szerettem híres emberek, általam nagyra tartott írók életrajzát olvasni, önéletírásaikat, naplóikat böngészgetni.

A verseket is világéletemben szerettem, régen csak úgy, pár olvasás után megültek a fejemben, ma is tudok igen sokat fejből. Maga az olvasás meg még valamikor a gyerekkori padlásunk egérrágta, penészes, dohos könyvei között kutakodva fertőzött meg. Boldogságos fertőzöttség.

Mostanában két, általam nagyra, igen nagyra tartott költőm rövid életén, keserű sorsán, boldogtalan szerelmein gondolkodtam. Csokonaim, a Vitéz Mihály meg József Attilám szerelmes verseit olvastam megint, megint. A régi nagyom 1773. november 17-én született, 1805. január 28-án csukta le szemét örökre. Harminckét évet élt. Hatalmas műveltsége, elképesztő verselése, a szerelmetes lillás versei s a tüdőbaj. És mekkora mű, amit adott! Világirodalmi színvonal.

Lillájáért epekedik, lángol örökké, de azért ír ám egyre Laurához, Rozáliához, Dórishoz, Nicéhez, Mancához, Katóhoz szerelmes sorokat. De Lilla az örök, akihez könyörög és fogadkozik, aki miatt elcsügged és ábrándozik, de véresen komolyan érzi a szerelmet. Igaz, a Lilla-szerelem hozott is örömöt, beteljesedést, de a szigorú apa véget is vet ennek, esze ágában sincs lányát egy csúnyácska, beteges, szegény költőnek adni, inkább gazdagon kiházasítja. Vitézemnek volt még két nagy szerelme, de jaj, mindkettő férjes asszony, marad hát a boldogtalannak a Lilla-emlékezet. S a rövid élet.

Óh! Csak Lillát hagytad volna / Csak magát nekem:” (Csokonai: A Reményhez)

József Attilám 1905. április 11-én született, 1937. december 3-án meg nem bírta tovább. Harminckét évet élt. S milyen boldogtalanul volt szerelmes mindig. Gebe Márta miatt még meg is akart halni, Szántó Judit szenvedett vele, Gyömrői Edit elutasította a beteges vonzalmat, s az utolsó nagy szerelem, a Flóra iránt érzett sem teljesedett be, nem kellett igazából senkinek, egyik nőnek sem ez a félelmetes csoda, ez az őrülten szerető költő, aki könyörög és fenyeget, átkozódik és remeg, de véresen komolyan veszi a nagy szerelmet. Kuncsorogja a szeretetet, az elfogadást, a megértést, hatalmas önzése megbocsátását, de nincs nő, aki érti, aki bátor. Maradt hát a sín meg a hatalmas mű. A világirodalmi színvonal.

mivel az árnyakkal betelten / a nők között Flórára leltem.” (József Attila: Megméressél!)

Minél többet olvasom a verseiket, róluk több könyvet is, esszét, kritikát, annál inkább érzem, hogy milyen keveset tudok még erről a két nagy költőről. Milyen keveset a bennük tomboló viharokról, a korról akár, amelyben éltek. Elképzelem, vagy tán el sem tudom képzelni, mit mondana egymásnak Mihály meg Attila, ha ott valahol, a messzeségben találkoznának. Lehet, Lilláról az egyik, Flóráról a másik mesélne, áradozna, reménykedne, átkozódna? Valahogy nem szeretem őket. Sem a Lillát, sem a Flórát. Tán megértem mindkettőt, de nem szeretem.

Hosszú évtizedek választják el szenvedéssel, betegséggel, kiolthatatlan szerelmekkel teli életüket, a nekik adatott harminckét évet, én meg a huszonegyedik században nem tudok nélkülük élni. Mindennapi kenyerem a két szerelmetesem verseskötete. Lillával, Flórával, minden mással. Azért sokáig nem lehet velük lenni, megfájdul az ember, s kirohan a levegőre jó nagy sétát tenni, de mormolja, csak mormolja magában a verseiket.

Érdekes

Akinek módjában áll segíteni, hogy még évekig olvashassuk a Vasárnapot, kérjük, tegye meg, minden egyes euró számít. Mi pedig továbbra is megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:

 

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

Kedves Flóra! Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott (…) Attila. U.i. Kérem, VASÁRNAP ne jöjjön.

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/6. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?