Rendkívüli találkozó

Vasárnap

A Vasárnapban mindig elolvasom az érettségi találkozókról szóló beszámolókat. Ilyenkor sajnálkozva gondolok arra, hogy sajnos én ilyenen nem vehetek részt, mert nem érettségiztem. Nekem csak szaktanonciskolai végzettségem van.

Annak idején úgy titulálták ezt, hogy inasiskola. Érsekújváron tanultam ki a fodrász-borbély szakmát. Nemrég egyszer csak hirtelen mintha csoda történt volna, meghívást kaptam az alapiskolai találkozóra Szímőre. Hogy miért oda, ez magyarázatra szorul. Régen Kamocsán laktam, a szülőfalumban, de ott csak első osztálytól ötödikig volt iskola, ezért hatodiktól kilencedikig a szomszédos nagyfaluba, Szímőre jártunk suliba. Amikor ott végeztünk, utána tíz évvel szerveztek iskolai találkozót, azóta nem. Azért is csodálkoztam, hogy ilyen sok év után miért éppen most, mert nincs kerek jubileum. Úgyhogy ez egy előrehozott nosztalgiatalálkozó lesz. Én azóta elkerültem Komáromba, számomra tehát igazi meglepi volt, mert azóta nem jártam arrafelé. Így hát izgatottan vártam a nagy találkozást. Mikor megérkeztem, a többiek már a bejáratban sorakoztak és vártak. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem, csak az volt a ciki, hogy ezt a modern kifejezést használjam, hogy nem ismertem meg a régi diáktársaimat. Meg kellett kérdezni: vajon te ki vagy? Mindenki megváltozott. Ezen jól szórakoztunk, mindenki megmondta a nevét, és utána nagyon jó hangulat uralkodott köztünk. Elmondtuk, kinek hogyan alakult az élete, ki hol dolgozik, s persze előkerültek az okostelefonok és az unokákról, családról való felvételek is. Vacsora után sor került egy méltóságteljes gesztusra is. Sajnos többen nincsenek már közülünk az élők sorában – fiatalon elhunytak. Az ő tiszteletükre egyperces néma csenddel róttuk le kegyeletünket, és mécseseket gyújtottunk rájuk emlékezve. A szervező hölgy megígérte, hogy az 50. évfordulón ismét találkozunk. Úgy legyen!

Hostina (Tóth) Irén, Komárom

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?