Panelsztori

Messziről fel lehetett ismerni, nyugodt járásáról, egyenes testtartásáról. Ahogy ment a szép kocsija felé, s mindig mintha köszöntötte volna, hol egy levelet söpört le róla, hol csak a visszapillantó tükröt igazította meg rajta. Talán beszélt is hozzá, nem tudom, a hetedik emeleti balkonról nehéz ezt megállapítani. A kutyájához biztosan beszélt, mert hallottam, valahányszor találkoztunk s biztonságos távolságba kerülve elmentünk egymás mellett, két kutyás. A kutyák miatt tartottuk a távolságot, egyszerűen nem voltak egy hullámhosszon, nem szenvedték egymást. Egészségesnek tűnt, legalábbis nálam egészségesebbnek. Hogy a szíve vitte el, mondta egy másik szomszéd, többet s mást ő sem tudott.

Olyan ez, ez a halál, lakótelepen, mint a visszapillantó tükör, az ember utólag veszi észre – előbb a gyászjelentés fölött hümmögve, vajon melyik arc is tartozik ehhez a névhez –, hogy élt valaki ugyanott, ahol ő, s akiről jószerével semmit sem tud. Mondjuk, annál többet, hogy lépcsőzött meg kutyát sétáltatott, talán nem is kell tudni egy városi szomszédról. De annyit elmondott, hogy nem övé a kutya, hanem a lányáéké, nála csak akkor van, ha ők kirándulni mennek. Vigyáz és felügyel rá. Amúgy egyedül lakott. (Hogy a visszapillantó tükröt mért írják külön, mindig furcsálltam, magyarázták, hogy a visszapillantó önmagában is szóösszetétel, hát ezért, amit készséggel elfogadok, de így olyan, mintha élne, egy tükör, amelyik visszapillant.)

Alighanem a kutya, na meg a kocsija álltak hozzá a legközelebb, igen csöndes, jámbor ember volt. Az autó külön kijelölt helyen állt, közel s távol senkinek nem volt rajta kívül bérelt parkolója – ezt nem tudom, miért írtam múlt időben, mikor még mindig az övé a biztos parkolás joga, nyilván kifizette az egész évre. Biztos azért, mert néhány napra rá, hogy meghalt, s vele együtt az autóját sem látni, egy másik szomszéd odaparkolt a helyére. Gondolhatta, a halottnak már úgyis mindegy, kár ezt a szép kis kijelölt s épp ezért mindig szabad helyet veszni hagyni. Az ember már csak ilyen élelmes. Különben, ma is látom, az idősebbek felszedik a járdára hullt diót, akár helyben meg is törik, úgy teszik zsebre, és sétálnak tovább, ez rendben van. A természet is van ennyire ökonomikus: az erdőben kidőlt vagy kiszáradt fa helyébe új nő, a fiatal csemete ekkor kap elég fényt ahhoz, hogy maga is fává nyújtózhasson. (De még a szöveggel is ez a helyzet: akkor kezdünk új mondatot, ha az előző végére kitettük a pontot.)

Rend a lelke mindennek. Szomszédunk teste már kinn porlad a temetőben, a neki kijelölt helyen, mi, többiek pedig esténként itt keringünk a lakótömb körül, helyet keresve az autónknak. A sofőrök morgolódnak, hogy a nem pozsonyiak, a beutazók foglalják el a helyeket, amit hajlandó volnék elfogadni, de hogy épp estére foglalnák el a helyeket, ahelyett, hogy hazakocsikáznának, ez valahogy nem logikus. Minden gondnak-bajnak lesz, mit lesz?, van azonnal felelőse. A lakóbizalmi is ezt tarthatta szem előtt, a felelősséget, amikor a minap kamerarendszert szereltetett fel a bejáratunkban, úgy értve, belülről, a lépcsőházban, gyűlés nem volt, így erről pontosabbat nem tudok mondani. Mindenesetre, ha hamarabb jut eszébe, most visszanézhetnénk szegény elhunyt szomszédunkat, amint kinyitja s felmegy a lépcsőházban a lakásáig, vagy amint lejön, s távozik a kapun. (A kapu is, a lift is, de bizony a kamera is villanyra működik, vagyis áramszünet esetén mindháromnak annyi.)

Hatanhárom év! Ez a mai lépték szerint kevésnek számít. Ennyi ideig tán a varjú is elél, az is szereti a diót, igényt tart rá, figyelem, ahogy fel-felröppen a háztetőről, a villanyoszlopról vagy egy fáról, fogja a diót, emelkedik vele, majd az útra ejti. Nagyot koppan akkor, leszáll hozzá, s megvizsgálja, széttört-e a héja s kicsipkedhető-e a bele. Ha nem, kezdi elölről: felröppen vele, leejti, megnézi. Nagyon okos állat, mert harmadszor már nem száll fel a dióval, hagyja a földön, hadd gyúrja szét az arra haladó autó. Azt is tudja, jó esélye van, mert nagy a forgalom. Lám, kocsi se kell neki, parkolóhely se. S nagyban fogyasztja a diót, abban meg, tudjuk, rengeteg az embernek is fontos anyag, bár konkrétan nem tudnám elsorolni e hasznosságokat. Amúgy a héja olyan, mint a koponyánk, védi a belsejét, az agyunk meg olyan, mint a dióbél. Márpedig akkor az agyműködés szempontjából is biztosan hasznos. Lehet, hogy a szívnek is jó. Nem tudom, evett-e diót az elhunyt szomszédunk. Ha majd találkozom vele, vagy a kijelölt végső parkolóhelyünkön, vagy utána, megkérdezem. Legalább közel kerülünk egymáshoz, mintha nem is panellakásban éltünk volna.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/47. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene