„Ott van az az ember, vagyis inkább itt. Nem, mégis csak inkább ott, most inkább ott legyen. Nem olyan jó, ha közel van hozzám. Haragszom rá, jobb ez így mindkettőnknek. Nagyon megbántott. Jobb, ha ott van, neki is, nekem is. Addig legalábbis mindenképp, amíg azt nem érzem, hogy tényleg meg tudnék neki bocsájtani.” Tényleg? Tekintsünk erre egy másik nézőpontból.
Ott van az a másik ember, aki valójában itt van. És attól, hogy te „oda rakod”, attól még „itt van”. Képletesen, mert a hozzá kapcsolódó történet beleült a fejedbe, a szívedbe. Nem tudod kiverni onnan, még ha fizikálisan el is zárod magadtól az illetőt. Attól még, hogy nem beszélsz vele, nem érintkeztek, a harag, a megbántottság, a fájdalom ott van.
Vagy itt?! Mert attól még, hogy „ő bántott meg”, ezek a te érzéseid, a te gondolataid. Igen, az indikátor valószínűleg ő volt, de egyáltalán nem biztos (sőt), hogy rossz szándékkal tette. Hogy miért? Mert, ha „itt van”, az azt jelenti, fontos számodra. Ha helye van a mindennapjaidban, akkor egyszerűen nem feltételezheted, hogy szándékosan bánt téged. Hiszen magadhoz közel csak azt engeded, akit szeretsz, és akinél érzed, hogy viszont szeret.
Olvasd el még egyszer, kérlek, az előbbi mondatot. Erre emlékezz, amikor úgy döntesz, megbocsátasz. Először magadnak, mert ez a sorrend, aztán pedig neki. A megbocsájtás nem azt jelenti, hogy elnézed, ahogy viselkedik, hanem azt, hogy többé nem akarod cipelni a hozzá fűződő mérgező gondolatokat, érzéseket. És tudom, hogy nem akarod.
Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.