Őszi életképek Vajdaságból

Amikor elutaztunk, Szerbiát piros színnel jelzett, nem ajánlott területnek minősítették, holott a napi megbetegedések száma sokkal kevesebb volt, mint máshol Európában. Ezért aztán nem is tartottunk a vírustól. Lakóhelyünk az észak-bácskai Telecskai-dombok nyúlványainál fekvő Bácskossuthfalva, melynek tíz évvel ezelőtt 5000 lakosa volt, ma már jóval kevesebb. Régen a színmagyar település iskolájának több mint 600 diákja volt, ez az elvándorlás miatt, úgy hallottuk, mára 270 főre csökkent. A szerb diákok az öt kilométerre levő, 2500 lakosú Pacsérra járnak iskolába busszal. Ami minden alkalommal lenyűgöz, hogy a faluban élő iskolások mindegyike kivétel nélkül köszön az utcán mindenkinek, akivel találkozik. Mintha más bolygón lettünk volna, életem során a Csallóközben ezt nem sikerült elérni még az iskola épületében sem, nemhogy az utcán a pedagógusokkal szembejövő diáksággal.

A faluban kevés a munkalehetőség, így gazdálkodásból, háztájiból próbálnak megélni. Minden szerdán van piac, az emberek 90 százaléka ott vásárol, mert minden olcsóbb, emellett jó minőségű az áru. De ez nem csak erre a településre jellemző, hanem minden vajdasági falura és városra. Az emberek barátságosak, készségesek, nem irigyek. Október a szüret ideje, így mi is kivettük részünket a szőlőszedésből. Jó volt a termés, mézédes a szőlő. Lépten-nyomon traktoros vagy szekeres szőlővivőkkel lehetett találkozni. Persze, a munkásokat jó tavalyi borral és étellel, szerb gibanicával, azaz sós túrós kaláccsal vendégelték meg a gazdák. Szüret után finom mustot kóstolgattunk, melyhez fogható ízélményben ritkán lehet része az embernek. Kihasználtuk a jó időt, rendeztük a virágoskertet, sütkéreztünk a napon. Esténként hallgattuk a falu távolról szűrődő zajait, állatok türelmetlen, eleséget követelő bőgését, kutyák eszeveszett csaholását, baglyok huhogását, denevérek repkedését. Messziről érezni lehetett a tűzifa kéményekből felszálló, gyerekkorunkra emlékeztető füstjének illatát. Mintha rövid, kis időre Mikszáth korába kerültünk volna vissza. De talán ez nem is véletlen, hiszen A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének ötletet adó események itt játszódtak. Tóth Mari családjának – valóságban Ungár bárói család – a főutcán levő háza még ma is áll, már ami megmaradt belőle. Napjainkban a baptista egyház tulajdonában van. A falu további ékessége a református templom kertjében található, Mátyás királyról elnevezett több mint százéves terebélyes fa. A falu központjában gyönyörű platánfák karéjában áll Vajdaság Kossuth-szobrainak egyike, mely évekig tartó rejtegetés után került elő. Aki nyugodt pihenésre vágyik, meglelheti ebben a régi hagyományok nyomait őrző magyar faluban. Hazatérésünk előtt tiszteletünket tettük a temetőjében, mivel tudtuk, hogy Szlovákiában a halottak napján nem lesznek látogathatók a temetők. A rendezett sírkertre az egyszerűség, zsúfoltságnélküliség volt jellemző, mint magára a falura is, Bácskossuthfalvára, ahol egy hónapig menedéket leltünk a vírus elől. Hazatérésünk után házi karantén várt ránk, majd tesztelés.

Molnár Ilona, Dunaszerdahely