Nem csak a húszéveseké a világ

Szépek is, és kevésbé kellemesek, amin túl kellett lépni. Nehéz napjaimban a vigaszt, az előrelépést a jó könyvek, a szép nép- és táncdalok, versek jelentették. No és a kitartás meg a remény, hogy egyszer minden jóra fordul. Most, hogy már én is öreg napjaimat élem, előveszem a verseskönyveket, és verselgetek. Aztán fülemben csengenek a szép slágerek. Az előadók némelyike már egy másik világban énekel. Koós János, Aradszky László és mások. De szívünkben még mindig élnek, és itt éneklik: Nem csak a húszéveseké a világ. Hát nem bizony. Vagyunk itt még sokan, magamfajta idős emberek, akik szeretnék, ha az élet javaiból nekik is jutna legalább néhány foszlány. Aki már a nyolcvan éve körül mozog, nagyon megérzi, hogy a negyven-ötven éves munka milyen nyomot hagyott a testén, lelkén. Én is érzem e súlyt magamon. Fekszem az ágyon, és eszembe jut, nem csak a húszéveseké a világ, itt hányódunk sokan. Idősek, akik alig tudnak megélni a kis nyugdíjból, sokszor sajnos a gyermekek kénytelenek kisegíteni a bajból, ha anyagi gondok nyomasztják. És csak rosszabbakat várhatunk. Nagy áremelésekről hallani az új évben. Hogyan fogunk megélni? Felemelik a nyugdíjakat is? Sokéves munkánk gyümölcse itt van az országban. Gyárakat, üzemeket létesítettünk. Lakásokat építettünk, hogy gyermekeinknek legyen hol családot alapítani. Akkor is nehezen éltünk, de nem kellett fizetnünk az orvosságért, kórházi kezelésekért. Hol vannak azok az idők? Manapság is vannak szép idők, de már csak az ügyeskedők számára, akik kihasználták naivitásunkat, és rátették kezüket azokra a javakra, amiért mi, mai öregek dolgoztunk nap nap után. Sokszor elszomorodom, ha arra gondolok, mi már ez ellen nem vehetjük fel a harcot. Várjuk, hogy azok tegyék meg helyettünk, akiknek bizalmat szavaztunk, hogy képviseljék érdekeinket. Azok védjék meg az ország javait, akiknek módjukban áll. Erre várunk mi, sok magamfajta nyugdíjas, akik sírva-nevetve énekelgetik, hogy nem csak a húszéveseké a világ.

Tóth Éva, Kassa