Napló. Hátulról szorítottalak magamhoz, nem akartam, hogy lásd, sírok

Aztán jött a húsvét, megjöttek keresztmamádék Mauritiusról. Vasárnap sikerült eljutnunk Nagyölvedre, a húsvéti istentiszteletre – már nagyon áhítozott a lelkem, ittam tiszteletes asszonyunk minden szavát. Ezzel sikerült örömet szereznünk a dédmamának, egymás mellett ülhetett lányával és az unokájával.

Virágzott a kert, az udvar. Először a törpe tulipánok, utánuk a györgyinák, jázminok, jácintok, nárciszok. A kertben a sárgabarack ismét lefagyott, már negyedik éve, na de sebaj. Mire megjössz, bíztam benne, éppen érni fog a zamatos, tűzpiros eper. Hogy mennyire vártunk, nem lehet szavakba önteni. Várt a család apraja-nagyja apukád barátaival együtt. Öt hónapja nem láttunk. Te ezt még nem érzékeled, pici szíved, gondolom, még nem észleli az időt, neked még összefolynak a napok.

Végre eljött a május. Orgonavirágzás után megérkeztél. Papival és egy plüss dinoszaurusszal a kezemben mentünk értetek a pesti reptérre. Késve érkeztünk, már az előtérben vártatok. Átölelted a nyakam, s hirtelen előtörtek szememből a könnyek, megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Reggelente, míg itt voltál, te öntözted a virágokat, enni adtál a halaknak, etetted Lujzi cicát. Utána mindig hátraszaladtál a kertbe, ahol, mint egy parancsszóra, érni kezdett az eper. Nem voltál telhetetlen, minden nap mondtad, hogy csak négy szemet kérsz.

Egyik délután meglátogattuk dédi mamát. Kérdésére, anyukád mit csinál, nyugodtan válaszoltad, hogy „Agneta mama, én anyukám dolgozik”. Apukád, miután végzett a fűnyírással, beültetett az öreg taligába, s rohangált veled az udvaron, kiabáltad, hogy „még egyszer, még egyszer”. És kacagtál, kacagtál.

Neked mindig kétszer lesz szülinapod. Egyszer, amikor nálunk leszel, másodszor otthon. Most voltál négyéves. Szülinapi ajándékként elmentetek a budapesti állatkertbe. Rácsodálkoztál a zsiráfra, az elefántra, a vízilóra… Papa mesélte, nem volt veled semmi gond, élvezted az egész napot. Én erről lemaradtam, otthon készülődtem a másnapi szülinapi bulira. Apukád megrendelte a krumplipogácsát, s csak nem volt szívem nem elkészíteni. Szombaton huszonhárman voltunk. Tele lett az udvar. Fő attrakció a te szülinapod. Meg persze papáé, apukádé, Vikié, Zoié, Noelé. Nóri néni a hatalmas tortád tetejére egy dinoszauruszt ültetett, mikor megláttad, két kezed az arcod elé kaptad, a szemeid kikerekedtek, nem tudtad, hogy most mit is csinálj nagy boldogságodban. Négy kis barátnő gyűlt össze a partin, így volt nagy játszás, babakocsi-tologatás, séta a parkban körbe-körbe a padláson megmaradt, harmincéves bólogató fejű narancssárga kutyával. Az udvaron felállított mókuslakba csodálatos módon mind a négyen befértetek. Hát az a látvány felejthetetlen volt! Négy kis fej tökéletes egyetértésben.

Nagyon megleptél az önállóságoddal. Szerettem volna mindig körülötted sertepertélni, mindennel kiszolgálni, ittam az együtt töltött idő minden pillanatát. Egyik este fogmosáshoz készülve rányomtam a fogkefédre a fogkrémet, s lett nagy duzzogás. Lecsaptad az egészet. Apukád a szobából kiabálta, hogy: „Anyu, kinyomtad a fogkrémet? Azt is egyedül szokta!” Hát ez volt a baj. Egyedül öltöztél, ettél, mosakodtál, már nem tudtalak folyton babusgatni. Én még ilyen önálló négyévest nem láttam. Dicséret illeti anyukádat.

Egyszer csak letelt a kilenc nap. Mikor indulás előtt elköszöntél Lujzitól, hogy „Szia, Lujzi! Nemsokára jövök!”, ismét eleredtek a könnyeim. Hátulról szorítottalak magamhoz, nem akartam, hogy lásd, sírok.

Most június vége van. HIÁNYZOL.

Ómama

Szöveg Fazekas Hilda