NAPLÓ. Hatezer lépés

Vasárnap

Kóbor János már akkor tízezer lépésről énekelt, amikor még az orvosok meg a testellenőrök nem találták ki, hogy a napi tízezer lépés egészséges, sőt, legalább annyi majdnem mindenkinek kötelező. Igen, vannak kivételek, mint minden szabály alól, erősítés gyanánt.

Bevallom, én is a kivételezettek csoportjába tartozom. Nekem mindössze hatezer a kötelezően teljesítendő (bár az -andó, -endő a magyarban kerülendő, de lehet ez a kerülendő több lépést jelent, nem megyek egyenesen, hanem ezt-azt megkerülök, plusz öt-hat). Elindulok hát előírt mozgásterápiámra. Átvágok a kutyasétáltató kiserdőn (enyhe túlzás erdőnek nevezni, egy fa- és bokorsor, kitaposott mezsgyével, lassú tempóban is legföljebb néhány száz lépés, itt túlzásnak, ezrekben számolásnak helye nincs).

Onnan rátérek a földútra, ez szélesebb, egy egész traktor elfér rajta, többször tapasztaltam szántás, vetés, betakarítás idején, amikor úgy kellett kitérnem a traktor elől, hogy a vetés partján egyensúlyoztam, a traktoros lassított, talán, hogy ne verjen föl fullasztó port. Ez is a kutyák birodalma. A Rajkára beköltözött szlovák kutyáké. Mert a rendes falusi ember az udvarában tartja a kutyáját, ott szaladgálják ki magukat, onnan ugatnak a ház előtt elhaladókra, ők őrzik a házat, ahogy egy tisztességes falusi kutyához illik. Sétáltatni a (fő)városból ide szakadt kutyákat szokták Rajkára szakadt gazdáik, akik ugyan tartanak házőrzőt, de nem használják rendeltetésszerűen (ahogy az a honi használati utasításokon szokott szerepelni).

A földúton megcsap a trágya szaga. Nem zavar, de azért nem írnám, hogy illatozik. Azonban megnyugtat. Itt még rendes istállótrágyával gazdagítják a földeket. Abból az istállótrágyából, amelyet a honi tehenek, lovak termelnek.

Egyből beugrik három emlék. Mi voltunk Medvén (minden nyarat ott töltöttünk, néha a téli szünidőt is, rég megboldogult, imádott, nagyanyapótló nagynéninknél) a tanító úr gyerekei, apánk ott tanított egykor, így került ránk ez a megtisztelő cím. Ezért kaptunk főtt kukoricát, pattogatott kukoricát és más finomságot, amiről egy városi gyerek év közben csak álmodhatott, mert a városban is árultak, a piacon, az mégsem volt olyan. Ha valaki ló vontatta szekérrel kocogott végig a falun, és meglátott bennünket az úton poroszkálni, megállt, maga mellé ültetett a bakra, kezünkbe adta a gyeplőt és az ostort, és mi büszkén húztuk ki magunkat, mert úgy éreztük, mi irányítjuk a lovat, pedig az behunyt szemmel is hazatalált.

A trágya szaga, az istállók, a lovak, tehenek szaga, a bocik illata. Talán hároméves lehetett a bátyám, apámmal járta a falut, mindenhova behívták őket, a tanító úr nem mehetett el úgy egy-egy ház előtt, hogy ne invitálták volna egy kis kolbászra, szalonnára, hozzá házi borocskára. A gyereket meg egy kis bocinézőre. Ámulva nézték egymást. A gyerek és a boci. Miután agyonbámulták egymást, a vendéglátó megszólalt: G.-ka, köszönj szépen a kisborjúnak. És a jól nevelt városi gyerek illedelmesen így szólt: Csókoloooom.

Medve akkor még (van vagy hat és fél évtizede) kis falucska volt, talán kétszáz házzal. Egy főút kanyargott végig rajta, azon hozott a busz Medvére, vagy Megyertől, vagy Dunaszerdahelytől skandáltuk, hogy visz a busz, visz a busz Med-vé-re, egy-két mellékutca, a kis köz és a nagy köz. Ennyi. A bátyámnak azonban egyszer mégis dzsungelnek tűnt. Bolyongott, nem talált haza. Valamelyik közeli vagy távoli szomszéd fogta meg a kezét, és vezette a nádtetős, hófehérre meszelt házba.

Kisfiam, hogyan tévedhettél el? – csodálkozott anyánk, mert ilyen még a nagyvárosban nem fordult elő.

Otthon könnyű, de itt se utca, se házszám – sóhajtott a gyerek, aki biztosan legalább hatezer lépést megtett, mire hazavezették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?