Nézet

Milyen lesz a tavasz?

Vasárnap

2021. január 22. 10:15

lf
Kép: Canva

Ez az év izgalmakkal teli (lehet). Vár ránk sok újdonság, lehetőség. Izgatott és izgalommal teli lehet a várakozásunk és a lelkesedésünk. Nincs min csodálkozni, az elmúlt időszak után igazán ránk fér. Mondják sokan. Én is ezt mondom, csak kicsit másként, és így tán kicsit más is lesz az értelme. Azok, akik azt várják, mikor tér vissza minden a régi kerékvágásba, mikor múlik el a helyzet és köszönt ránk újra az a tavasz, amelyet megszoktunk, vélhetően csalódni fognak. Mert az a tavasz már nem köszönt ránk. Már semmi nem lesz ugyanolyan, mint volt.

Az elmúlt majd egy év akkorát formált rajtunk, amekkorát nem is sejtettük volna, hogy fog. Számtalan új képességünk lett, változtak azok a fogalmak az életünkben, amelyek változtathatatlannak tűntek: kitartás, (lelki) erő, szabályozás, szabadság, életforma, összetartozás. Megváltozott minden körülöttünk, de legfőképp bennünk.

Hogy tavasz jön, az kétségtelen, de egy merőben új, vélhetően hamarosan. Képletesen és kevésbé képletesen szólva is. Lassabban, átgondoltan, összeszedetten, tán kicsit óvatosabban is, mint korábban, de jönni fog. Izgatott és izgalommal teli lehet a várakozásunk és a lelkesedésünk, de a lehetőségeinkhez és belső hitvilágunkhoz képest szelídebben. Ha itt lesz, fel fogod ismerni, és akkor mosollyal az arcodon köszöntöd majd és dugod ki a fejed az ajtón, hogy körülnézz ebben a szép új (tavaszi) világban.

Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tojás

Tarol a madárinfluenza: egyre drágul a tojás

Igor Matovič

Matovič szerint nyárra beoltják az EU felnőtt lakosságának 70 százalékát

parlament k

A parlament elfogadta a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Igor Matovič

A kormány egyelőre nem tervezi a gyárak bezárását

autóbaleset

Súlyos baleset – Nem adott előnyt a 42 éves nő, kórházba került a vétlen sofőr

Zöld valami, svéd recept alapján

Zöld valami, svéd recept alapján

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.