Mikulás, Mikulás...

A fenti mondókát kis változásokkal Nádszegen gyűjtötték a gugli szerint, Nádszeg meg közel van Vásárúthoz, ahol meg mi a fenti szerint gajdoltuk. Meg azt is, hogy: Mikulás, temetőbe lukat ás! Hogy miért ássa a lukat, s mért pont a temetőben, az persze nem derült ki, nem is érdekelt minket, mert a mikulásos gyerekkorunk így volt igazi szép.

Ez csak azért jutott eszembe, mert nemrég ezt hallottam az egyik boltban:

– Akarooom, ezt akarooom, nyafog a lányka.

– Hú, ez drága, s van neked már hasonló – így az anyuka.

– Akkor is, akkor is, Mikulásra úgyis kell valamit venned! – hajtogatja tovább a gyerek.

Hm. Kell valamit venned. Miért kell? Nem értem én ezt a módit, bizony nem, pedig naponta ilyenekkel találkozom. S nosztalgiával gondolok az én régi Mikulásomra, aki egy zacskó cukorkát hozott, s anyánk naponta adott belőle pár szemet. Olyan jó volt! S olyan jók voltunk.

Pedig akkor átneveztek Télapónak is, ahogy ma meg átcsomagolnak a színes papírba hol húsvéti nyuszinak, hol másnak. Marketingfogás lettél, napod ünnepén is csak venni, venni kell, költeni, mindenáron ajándékozni, fogyasztani a fogyasztói társadalomban.

Mikulás, Mikulás, ha tudnád, hogy alig gondolunk már az eredetedre, a régi mikulási szokásokra, jó is hát, ha olykor megkeresünk a neten akár. Sok érdekes történetet, legendát, mesét találni, egyik szebb, mint a másik. Oly régtől vagy velünk, hogy már alig tudjuk, cseh eredetű vagy, egyes történetek szerint valaha a mennyben éltél, segítőid manók, angyalok, krampuszok voltak, ma meg állítólag lappföldi lennél, rénszarvasok húzzák a szánodat, a segítőid meg elmaradtak. S lám, egy ilyen ódon történetet is találtam:

„A Mikulás.

A napot homály előzi meg; karácsony ünnepének verőfényes örömét meg a fehér szakállu Mikulás és ördöngős szolgája, kik csak büntetni tudnak s nem jutalmazni, aszalt szilvából csinált rettenetes kéménysöprőkkel s vörös nyelvű krampuszokkal ijesztenek rá az apró cselédekre. A piaczon a nagyfejü káposzták s köpczös répák, a fonnyadt szőlő s piros arczu almák, a koppasztott kappany s a tojásgarmada mellé, csodálatos portékák csatlakoztak egyszerre. Mint ha csak éjnek idején valami boszorkányság által bújtak volna ki a földből az apró sátrak, melyek alatt viaszból gyúrt, gyermek arczu s gyapot szakállu püspökök, gyönyörű, aranyos misemondóban s hófehér süvegben valóságos papirosból vannak szépen glédában fölállítva. Háromrétben fölkunkoritott farku, szikrázó szemű, szarvas Luciferek zörgetik pipadrótból kötött szörny bilincseiket, melyekkel sorra fűzik a szófogadatlan gyermeket s hetesével nyolczasával kanyaritják a borzasztó puttonyba, hol aztán hasztalan rimánkodnak, mert onnan nincs szabadulás. Úgy kell nekik, viselték volna jobban magukat!”

Ezt a ládikót rakta fel elsőként arra a kocsira akkor VASÁRNAP, így már én is biztos voltam benne, hogy ennyi kincs között akad parittyagumi is.

Tóth Erzsébet Fanni–Vibók Ildi: beszÉLJ! Hogyan tárjuk fel a családi múltat