Mi van a fiókkal?

Mi van a fiókkal?

Csak fantáziálgatva találgatom, no meg találgatásokkal kísérve fantáziálgatok arról, miket tarthatnak az emberek a munkahelyi fiókjukban (egek, és a fiókosabbak, a felső tízezer legfiókosabb esetélben akár többes számban: fiókjaikban).

Nem sajnáltatni akarom magam, egy fiók nekem is jutott, volt is benne ez-az, de szerintem nem éppen tipikus fióktartalom. Vagy igen? Másnak is lehet a fiókjában például az előző kávé nyomait néha magán viselő bögréje? (Elmosni elrakás előtt nem nagyon ajánlatos, mert vizes lesz tőle a minden, a sok jó fióklakó.) És kávéfoltos (mert ha nem vizes lesz, akkor ugye kávés) papírok, amelyekről valamikor azt hitte, fontosak lesznek, aztán most már nem is érti, minek lett elrakva? Ez utóbbi még akár lehet (is) másnál (is), kivéve persze a pedáns népeket, akik nem engedik meg maguknak, hogy haszontalan cuccokkal telítődjön a tárolóhelyük, a kávéfoltozást meg aztán végképp nem. No, nem kell engem sem kővel megdobálni, nem összekávézási szándékkal raktam be oda azt a bizonyos bögrét, hanem mert hova máshova rakhattam volna. És különben is: most már nem rakom. Meg mások se. Se bögrét, se mást.

Ha a jelen helyzet irányából tekintek vissza, olybá tűnik, mintha speciális tréninget (betanítást, képzést) kaptam volna az otthoni munkavégzésre (ejtsd, írd és mondd: hómofisz), legalábbis bizonyos szempontból. Az első munkahelyem már rögtön annyira virtuális (azazhogy onlájn) volt, hogy az irodában (felénk ezt már csak szerknek, szerkesztőségnek hívják, de mindegy is) általában ketten voltunk, nagy ritkán hárman, és megesett, hogy egyedül. Hogy irigykedhet erre a kiváltságos helyzetre most mindenki, aki otthon próbálja megkeresni a kenyérre, hitelre, állateledelre, újságra (na, bizony!) valóját – ha már a borravalónak hónapok óta befellegzett –, és eközben szűkebb meg tágabb családja, rokonsága, ismeretségi és szomszédsági köre is igyekszik ugyanezt tenni, vagy csak egyszerűen élni az életét, amiből aztán kisebb vagy nagyobb súrlódás lesz. Csak ültem egyedül, néha ugyan ketten-hárman, de akkor is békés csöndben, idill, ha úgy vesszük. De fiókom nem volt. És az asztalon se volt tanácsos hagyni a dolgaimból, egyrészt mert egy konferenciaasztal volt (Zoom még sehol), ahová bármikor leülhetett bárki, másrészt mert időnként otthonról dolgozhattam (megelőzvén jelenkoromat), és hogy használhatom azt, amit otthagytam? Sehogy.

Aztán már hiába lett az a bizonyos egyetlen fiókom a következő helyen (iroda, szerkesztőség, templom, ahogy a vasárnapi csönd miatt hívtuk néha a diktálást épp most bekövetkező nyugdíjba vonulásáig mindig készen váró Erzsi gépírónővel). Akkora már eljutottam abba az állapotba, hogy a fiókba csak semmi fontosat, mert ugyan nem nagyon volt hómofisz, de cserébe másokkal közös asztal igen, és ha a fontos a fiókban ül, az asztalnál meg más, és kelleni kezd a fontos, abból csak kellemetlenség. Szóval a fiókba csak azt, amit saját asztallap és konyha hiányában hova máshova: kávé, tea, bögre ezek elkészítéséhez, a többi helyet kitölti a kacatpapír. Idővel tanultam valamelyik fiókszomszédomtól, hogy ugyanis a munkát megkönnyítő eszközöket is tarthatom ott, ő egy kisebb üveg átlátszó folyadékot (beleszagolni nem illendő!), én egy sárga végű ceruzát és hozzá olyan radírt, amit egyenesen a sokat radírozó lektor ajánlott, mert szemetel ugyan, de cserébe nem maszatol. Alsó fiók volt, a bal oldali három (vagy négy?) közül legalul, és testvéreitől eltérően kinyílt a fönti, középső nagy fiók kihúzása nélkül is. Hogy mi lehet vele, inkább el se képzelem, kétlem, hogy vitték magukkal a nagy költözéskor a hegyre, a lebombázott helyére épített új iroda, szerkesztőség, médiaház, akármi nyilván kapott újat. Én meg aztán egy asztallapot és egy szekrénykét, megint máshol. Fiók közel s távol sehol, így aztán nem csoda, hogy el se tudom képzelni, ki mit tarthat egy munkahelyi fiókban, pláne, ha több. Ami pedig a legfurcsább: lassan azt is alig tudom elképzelni, visszaidézni, mi lehet a szekrénykémben. Szerintem a hagyományom szerint kávé, tea, (talán tiszta) bögre, haszontalan papírok, az újítás jegyében könyvek, no meg oda süllyesztettem a háromkötetes, monstre szerb–magyar szótárt, mert mégis inkább munkaeszköz, noha nem használom, de ott úgyis elfér. Mindegy is, hogy mi lehet még, merthogy vígan megvagyok nélküle. Micsoda szerencse, hogy így lettem szoktatva! Csak mi lehet szegény fiókokkal? És tulajdonosaikkal?

Érdekes

VASÁRNAP délelőtt fél tizenegy volt. A bányatelepen ünnepi csend folyt szét.

Kosáryné Réz Lola: Por és hamu

*

Akinek 2021-ben is módjában áll segíteni, hogy 2025-ben és még az után is olvashassuk a Vasárnapot, kövesse Hunčík Péter tavalyi nagyvonalú kezdeményezését, mi pedig mindenképpen megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:

Československá obchodná banka, a.s.
Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023
Variabilný symbol: 999

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?