Menekültáradat Kassán. KOPERTA

Elérkezett az az idő, amit a 89-es rendszerváltáskor hozzánk látogatott nyugati politikusok jeleztek, minket is érint majd a híráradat, nehéz lesz közöttük eligazodni.

Mostanában ismét beigazolódni látszik, hogy nem minden álhírnek mondott hír álhír, mert tulajdonképpen a valóság sokszor még az álhírnél is rosszabb. A hosszan tartó puskaporos orosz–ukrajnai viszony háborúvá fejlődött, ebben mindkét fél ludas, különböző mértékben. Ismerni kell a keleti szláv mentalitást, amely némileg eltér Nyugat- és Közép-Európa népeiétől. Most ezen a helyen valójában gazdasági világhatalmi harc folyik, de mindkét ország elnökének illene tudnia, hogy a háborúban csak vesztesek vannak. Nem ismerik a régi mondást T. G. Masaryktól – a nemzetért élni kell, nem meghalni!

Az orosz letámadás február 24-én kezdődött, négy napra rá, március 1-jén éjjel megérkezett az ukrajnai menekültek első áradata Kassára. A vasútállomáson kerestek menedéket, amire itt senki sem volt felkészülve. Egy-két napig zűrzavar uralkodott, de a kezdeti nehézségek után a létrejött válságstábok segítségével több téren rendeződött a helyzet, mint például elsősegélynyújtás, befogadó menhelyek felszereltsége, szállások kialakítása, étkezések megszervezése, hivatalos intézkedési helyek, sátrak felállítása és a továbbutazás bebiztosítása. Mindebben fontos szerepe volt az állami és a városi rendőrségnek is. Ám ki kell emelni az első görögkatolikus karitászt, akik a legszükségesebb dolgokban segítenek a bajba jutott embereken. A helyi állapoton az is könnyített, hogy a menekülteket Nagymihály (Michalovce) és Homonna (Humenné) is fogadta, akik aztán többnyire továbbutaztak más országokba.

Az első héten főleg gyermekes családok, anyák jöttek, az állapotukról húszéves egyetemista, önkéntes tűzoltó unokám könnyes szemmel tájékoztatott. A második héten már idősebb férfiak is, a harmadikon ukrán–roma családok is érkeztek. Mindenesetre a háborút elindító, becsvágyó elnököket, politikusokat a történelem kellőképpen fogja értékelni, beszámítva az emberi és tárgyi áldozatokat. Ha a jövőben is békét akarunk, és akarunk, akkor a jognak is szerepet kellene játszania, mint 1945-ben a nürnbergi bíróságon, vagy a hágai ítéletekben a volt jugoszláviai vérengzésért!

A Vasárnap 12. számában megjelent Körkérdés nagyon érdekes és értékes volt, köszönet érte. A válaszolók túlnyomó része aggodalmát fejezte ki a történések kapcsán. Igen, ezt tapasztalhatjuk lépten-nyomon mindenhol, amikor találkozunk az utcán, üzletben, vagy kijövet a templomból. A háborútól való félelem velünk van, de legyen mementó is számunkra, fontos emlékeztető, hogy valamelyik túl okos, túlbuzgó idióta (bocsánat a kifejezésért) nehogy nagyobb bajt idézzen elő. Számunkra mi más marad, mint hogy bizakodjunk az emberi józanságban, tiszteljük embertársaink méltóságát, mert nagyon is szükségünk van egymásra.

Buday Ernő, Kassa