Nézet

Melyik állomáson szállsz le?

Elbúcsúzni valamitől vagy valakitől fájdalmas dolog lehet. A fájdalom természetes része életünknek. Egy érzés, ami gyakran az elmúlás világával együtt jön. A búcsúzás és az elmúlás kéz a kézben járnak, hiszen nagyon közeli rokonok. Közeli rokonaink. Mert mindannyiunk életében volt már olyan helyzet, amikor kénytelen-kelletlen akkor is a közelünkbe férkőztek, ha nem szerettük volna.
Vasárnap

2020. július 7. 10:01

út

S ha már itt voltak vagy vannak – a kezdeti, teljesen rendben lévő düh, harag érzések után – vajon mit tehetünk? Első lépésként törekszünk arra, hogy lenyugodjunk, majd igyekszünk megérteni a mibenlétüket. Megértjük, hogy miért jöttek, mi célt szolgálnak, majd elfogadjuk őket. Legalábbis törekszünk rá.

A legfontosabb azonban, hogy a búcsúzást, veszteséget, fájdalmat ne önmagában szemléljük, hanem valamivel együtt. Mert mellettük mindig ott van egy másik érzés is, amelyet gyakran a hárítás miatt nem akarunk észrevenni. Elmerülünk bennük, akár arra is hajlamosak vagyunk, hogy sajnáljuk önmagunkat, miközben szépen lassan elhomályosítják a legfontosabbat, a lehetőség érzését. Az arra való hajlamot és törekvést, hogy az elmúlásban már eredendően benne van az új kezdet lehetősége.

Lezársz vagy újrakezdesz?


Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
borsi rákóczi-kastély

Ma adják át a felújított borsi Rákóczi-kastélyt

koronavírus kórház

Koronavírus: 8 beteg elhunyt, 49 új fertőzöttet mutattak ki a PCR-tesztek

oltas

Fontos az oltási hajlandóság növelése a vírus veszélyes változatának a terjedése miatt

rendőrség illusztráció

Sokan meghaltak egy perui buszbalesetben

hőség illusztráció

Hőségriasztást adtak ki az ország nagy részére

westernlovaglás

Vándorkupás verseny Galántán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.