Az ígért folytatásban a múltkor említett motorkerékpáros könyvre szeretném felhívni elsősorban a diákok figyelmét. A főszereplő apa végigrobogja kisfiával az USA-államok nagy részét, erősen a csőd felé tart.
Pedig szándékai jók, tiszták, példaértékűek. Olvasás közben mindvégig az az érzése az embernek, hogy a kisfiú volt a bölcsebb, pedig mindvégig attól szenvedett, hogy imádott apjának nem tud megfelelni, minden igyekezete ellenére sem. Apja pedig egyrészt gondjainak súlyától, másrészt, mert nem tartotta fontosnak, fukarkodott az elismerő szavakkal, pedig a szeretetét az a tény is, hogy a fiával indul neki a nagy kalandnak, csak alátámasztotta. Közben leírja a tájak gyönyörűségét, a hegyeket, a völgyeket, a mezőségeket, az élő és élettelen világot, ami az útjukba került. A robogás élményét és előnyeit az autózással szemben.
Az apa tanár és filozófus. Phaidrosz néven mutatja be szellemi énjét, élete történetét a valós ember motorozásával párhuzamosan. Sok fontos dologra mutat rá. Az egyik legfontosabb része volt életének a minőségre, pontosságra, fokozatosságra való törekvés. Motorkerékpárját mindig maga javította, ha másokra bízta, sohasem sikerült olyan tökéletesre, mint neki. Azt állítja, hogy a lélek és test egyensúlyát a pontos és minőségi munka biztosítja. Ha a csavarokat és alkatrészeket hajszálpontosan teszi egymás mellé, akkor káoszmentesen tudja összerakni azt, amit szétszedett. „A világ megjavítását a tulajdon szívünkön, fejünkön meg a két kezünkön kell elkezdenünk, onnan terjedhetünk kifelé. Azért hagyom én az emberi sors megjavításáról való álmodozást másokra és inkább a motorkerékpár javításáról beszélek.”
Chrisszel, a fiával kapcsolatosan így gondolkodik: „Csak tudnám, mit mondhatok neki. Vagy mit kérdezhetek tőle. Olykor igen közelinek érzem, azonban a közelség nem jogosít sem kérdésekre, sem magyarázatokra.”
A következő fejezetben a tanárt, a gondolkodót, a diákhoz való viszonyát ismerhetjük meg: „Vizsgáin éppen csak átcsúszott. Nem azért, mert az idejét nem tanulással és gondolkodással töltötte. Többet gondolkodott a kelleténél, márpedig a szellemi felföldön minél jobban hajszoljuk gondolkodásunkat, annál lassabban haladunk. (…) Éppen itt sántít valami – állapította meg Phaidrosz. – Mert az olyan diákok, akik az én kedvemre valók, akikben magamat látom viszont, azok mind megbuknak.”
Létezett számára az egyetem és az igazi egyetem. Az igaz egyetem egyet jelentett számára a korlátlan szellemiséggel, ahol nem kötik gúzsba a másként gondolkodókat. „A helyben gyökerező egyetem mímeli csupán az igazság keresését. Mélyen ásni érte tilos. (…) Az egyetemi szabadság ellenzői viszont tévednek, ha azt képzelik, hogy az Értelem Egyházának szelleme megengedi, hogy egy tanár minden felelősség nélkül mondhatja a magáét. (…) A vízió többet ér a televíziónál … kár, hogy nem kapcsolnak át többen a saját csatornájukra.
Az Értelem Egyházát, akár a rendszer többi intézményét nem személyiségek erejére, hanem gyenge személyiségekre alapozták. Nem rátermettséget követel az Értelem Egyháza, hanem esztelenséget. Azt tekinti oktathatónak. A talpraesett személyiség veszedelem.”
Szívem szerint leírnám az összes idézetet, amit kijegyeztem, mert így, az összefüggő szövegből való kiemelésük után is sokat mondanak, jelentenek. Hát még, ha a könyvet élvezheted, az semmivel sem pótolható. Phaidrosz életét ennek a könyvnek a megírása szabadította fel, tette sínre. Sok nyelvre fordították le, és kényelmesen élhette további életét… már ha az értelme és a többletgondolkodás nem akadályozta benne – ezt már csak úgy mellékesen teszem hozzá.
Kicsi Lányok és Kicsi Fiúk! Jó, tudom, hogy nagy lányok és nagy fiúk vagytok már, de ne mondjátok, hogy nem esik jól a „kicsi” jelző, mert mégiscsak a szeretetet fejezi ki. Néha még az én őszülő fejemnek is jólesne, ha olykor-olykor mondaná valaki. Dolgozzatok magatokon, alakítsátok magatokat, de ha nehezen megy, nyúljatok a könyvek után, segíteni fognak. Ötvözzétek össze a könyvek adta értékeket, tanításokat a saját értékeitekkel, biztos vagyok benne, hogy bővelkedtek velük, és meglátjátok, az eredmény nem marad el. Kívánok hozzá sok sikert!
„A megpróbáltatásoknak végük persze soha nincsen. Boldogtalanság és szerencsétlenség szakadhat az emberek nyakába, amíg csak élnek. Nekünk mégis az az érzésünk, s ez most lep meg, nem is simogatóan, hanem a lelkünkig hatol: »Ezzel elbántunk. Mostantól jobban boldogulunk. Az ilyesmit tudni előre.«”
Gál E., Kassa
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.