Magyar market

gyögyi

Megint egy új tapasztalattal lettem gazdagabb. Megint kidugtam az orrom a lakásból. Kellett valami a háztartásba, ezért gondoltam egy bátrat, s azt mondtam a ház urának, kiránduljunk az ilyesmikre szakosodott áruházba. Legalább kidugom az orrom a lakásból.

Mivel nem gyakran van ilyen kívánságom, sőt ez is amolyan javaslat volt inkább, mint kívánság, egyből azt mondta, jó. Pozsonyban több ilyen háztartásra-otthonra szakosodott áruház is van, én a svédet választottam, mert legutóbb is ott voltam (két-három éve), mondhatni hát, otthonosan mozgok benne, meg egyébként is, tudjuk, hűséges, ragaszkodó a fajtám. Nem elhanyagolható tény pedig, hogy tágas és hatalmas, nem feltétlenül kell tolakodni benne, most meg, hogy az emberek a három hónap alatt leszoktak a vásárlásról, gondoltam, csak ketten leszünk benne. A házunk (csak a lakásunk) ura meg én. Egy dolog viszont, amit elgondol az ember, másik meg a valóság.

Már a parkolóban sejtettem, nem egészen úgy áll a dolog, ahogy azt képzeltem. A bejáratnál egyenest láttam, leszünk azért mi itt páran, még jó, hogy hoztam magammal a maszkom, azt a szép piros vasárnapost (szűnni nem tudó hála érte a szponzorunknak), a többiek ugyanis nemigen törődtek a távolságtartással. Egyébként is jellemző rám (talán ez is hozzájárul, hogy nem szenvedhetem az üzleteket), hogy ha valahová belépek, legyen az a legüresebb bolt vagy árurészleg, pillanatok alatt kisebb tömeg tolakszik köröttem, és az után nyúl, ami után éppen én is. Egész komikus jelenetek történnek velem ilyen helyeken, a családom rendre viccet csinál belőlem, sorolják, mennyit kereshetnék én ezzel a képességemmel, ha valami ügyes üzletember felismerné bennem. Eleinte azt gondoltam, csak képzelem, aztán szóltam a kísérőimnek, ők is látják-e, azóta minden családtagom ezt figyeli, és valóban, a legkihaltabb, legérdektelenebb szeglet is megtelik, ha odamegyek. Nincs rá magyarázat, sem nem vagyok látványos, sem nem vagyok bájos, érdekes se, figyelemfelkeltő se semmiben, a viselkedésem sem az, egyszerűen valamiféle mágneses mező vehet körül, ami hozzám vonzza az embereket. Mert így van ez egy egyszerű sorban állásnál is, ragadnak rám, no. És ha nem szerettem ezt a ragadást normál körülmények között, most ebben a távolságtartóban duplán nem szeretem. Hát ezzel kezdődött az én hosszú hónapok utáni kirándulásom, de mielőtt még dünnyögőbe mehettem volna át, mintha magyar szót hallottam volna, s mint ilyenkor, önkéntelen hegyezni kezdtem a fülem. Van úgy, hogy az embernek a hangsúly, az értelmetlen szófoszlányok alapján ilyen érzete támad bárhol a világon, aztán hamar kiderül, tévedett. Mentünk hát tovább felfelé, majd körben a nyíl után a kijelölt folyosókon, de ez a magyarbeszéd-érzetem csak nem szűnt. Sőt, egyszerre mindenki, az utánunk jövők, a már ott bámészkodók, a bennünket megelőzők, a szemben haladók, mind, úgy, ahogy mondom, egytől egyig mindenki magyarul beszélt. És hangsúlyozom, emberlétszámban nyoma sem volt a járványnak, az áruház telis-tele vásárlókkal. Gyorsan meg is néztem egy árcédulát, csak úgy, találomformán, biztos Pozsonyba hozott-e engem ez a Gábor, mert az is az egyik rossz szokásom, hogy útközben körül sem nézek, elvileg vihet, ahova akar. Ám a cédulán szlovák volt a szöveg. Szóval úgy fest a dolog, hogy egy hétköznap délutánján, éppen azon, amelyiken mi is, az összes szlovákiai magyar a pozsonyi lakberendezési áruházba kirándult. És zavartalan mondták is mind a magukét, ez meg az jó lenne a hálóba, az meg ez a konyhába, a gyereknek köllene egy póc, jaj, vigyünk ilyen gyertyákot, ez igen megéri… Én meg amilyen vagyok, közben arra gondoltam, aszta, mennyi potenciális Vasárnap-vásárló! Hát hol vannak ezek a szolvens emberek, amikor kedden a trafik előtt kell elmenni, vagy amikor a postán, sőt egy kényelmes átutalással befizetni a csekket? Meg kéne szólítanom őket? A maszkomban, mint egy élő hirdetőoszlop, már indultam is volna meg egy rokonszenves család felé, és még mielőtt a párom visszahúzhatott volna, magamtól megtorpantam. A társaságban nagyinak kinéző beszédes hölgy lehajolt a köztük tébláboló tüneményes kislányhoz, és tört szlováksággal megkérdezte tőle: nyie szi szmední?

Ez a jövőnk.

Aki követni szeretné Hunčík Pétert azért, hogy 2025-ben és még az után is olvashassa a Vasárnapot, és megteheti, a következő számlaszámon tegye:

 

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

 

A lakás VASÁRNAPonként megtelik misére érkező örményekkel

Kováts Judit: Elszakítva

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/29. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?