Nézet

Lelki fröccs: Milyen, amikor érzed, az utadon vagy?

Egy dolog tudni vagy hinni, esetleg remélni, hogy azt teszed, amit tenned „kell”. Vagyis aszerint cselekszel, amire valóban szükséged van. Nem neked, vagyis nem a földi testednek, hanem annak a megfoghatatlan, megnevezhetetlen valaminek, amit mi ebben a földi létben léleknek nevezünk.
Vasárnap

2020. augusztus 13. 12:33

lelki froccs

Mindegy, hogy mi a dolgod, feladatod, s az is, hogy éppen életed melyik területéről beszélünk, legyen a munkád, a párkapcsolatod, a családod, a karriered, a pénzügyeid vagy egyszerűen bármilyen élethelyzeted, amiben olykor csak úgy találod magad. A „környezet” mindegy. Ami igazán számít, az az, hogy mindezekből a helyzetekből, az úgynevezett lehetőségekből te mit hozol ki. Vajon mi az, ami felülír dolgokat? Úgy is kérdezhetném, mire hallgatsz? Arra, amit – a külvilág szerint – tenned kell, vagy arra, amit szerinted tenned kell. Szerinted, de nem az egód, hanem a lelked szerint. Mert ha nagyon – mondom, nagyon – le akarom egyszerűsíteni, akkor azt mondom, az egód az akaratod, amely a földi testedhez kötődik, az érzelmeid azonban ott laknak szintén, ahol a lelked is. A tested templomában, a szívedben.

Szóval, egy dolog tudni, hogy az utadon vagy, de ahhoz, hogy teljes bizonyosságban légy, érezned is kell, hogy amit teszel, cselekszel, az a helyes számodra. Ennek pedig leginkább fokmérője a lélek visszaigazolása. Vajon mindaz, amit cselekszem, szívem szerint történik? Harmóniában van a lelkem azzal, amit a testem akar, és fordítva? Érzem, hogy valóban az utamon vagyok? Vajon neked milyen az, amikor azt érzed, az utadon vagy?

Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
RegioJet k
Frissítve

December közepétől az osztrák és a szlovák vasúttársaság váltja a RegioJetet

Marian Kotleba

Kotleba is vallott az 1488-as perben

gyászhír

40-re nőtt a koronavírus hazai áldozatainak száma

BMW X5M Competition

Elsőként próbáltuk ki az országban az új BMW X5M Competition járgányt

zebra k

Halálra gázoltak egy 18 éves lányt a zebrán

Almási László

Almási: Tudtam, hogy jönni fog a harmadik gól

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.