Nézet

Lelki fröccs. Kérdés és válasz

Vasárnap

2020. augusztus 11. 12:17

lelki froccs

Nem hagyta nyugodni a kérdés. Folyamatosan furdalta őt, vajon mi lehet a válasz. Ugyanakkor nem tudta, hogy kérdezze meg, úgy, hogy ne legyen bántó vagy tolakodó. A kérdés, mint olyan, nagyon fontossá vált számára. Naphosszat ezen morfondírozott, miközben alig bírt koncentrálni a munkájára. Formálta, ízlelgette a szavakat, s azon igyekezett, hogy egy szép, kerek kérdés alakuljon ki belőle. Olykor kicserélt egy-egy szót, majd néhány órával később visszatette azt. A létező összes lehetőséget, variációt, eshetőséget megvizsgálta. Mindegyikhez hozzátársította, hogy vajon milyen érzéseket, lelkületet válthat majd ki a másikból. Úgy hitte, mindenre, s még annak ellenkezőjére is felkészült. Amikor már megvolt a tökéletes kérdés, még napokig nem merte feltenni. Várt, a megfelelő kérdéshez a megfelelő alkalom dukál. Az izgalom egyre fokozódott benne, azon kapta magát, már nem bír másra gondolni. Egyre jobban feszíti őt, mintha valami fel akarna robbanni. Valóban robbanás közeli állapotban volt. Amikor találkoztak, nem is hallotta, mit mond a férfi, csak a kérdésére fókuszált, s arra, mikor teheti már fel végre. Nem bírta tovább. Mondat közben kiszakadt belőle, odacsapva a pillanatba, amely egyáltalán nem volt tökéletes. Rémülten nézett, maga sem hitte, hogy ez belőle jön, hogy ez így alakult. A másik hamarabb ocsúdott, láthatóan őt kevésbé lepte meg a helyzet, hát még a kérdés. „Miért kell ezt így? Ha simán megkérdezed, akkor is válaszolok.” Amikor a férfi csak úgy odavetette a választ, a nő még mindig sokkban volt. Állt egyhelyben, és nem mozdult, mert rájött, valami igazán fontosról megfeledkezett. Arról, hogy „aki kérdez, legyen felkészülve a válaszra is”.

Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Dunaszerdahely

Motorzúgás helyett gyerekzsivaj a Fő utcán

Dunakiliti

Harminc év után felújítják a hajózsilipet

selye gimi

Újabb koronavírusos eset a Selye Gimnáziumban

Vágsellye

Rövidesen felújítják a vasútállomás környékét Vágsellyén

Eiffel-torony

Kiürítették az Eiffel-tornyot bombafenyegetés miatt

Kisebbségi Kulturális Alap kultminor

A rászoruló kisebbségi művészeknek a Kisebbségi Kulturális Alap ír ki ösztöndíjpályázatot

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.