Nem hagyta nyugodni a kérdés. Folyamatosan furdalta őt, vajon mi lehet a válasz. Ugyanakkor nem tudta, hogy kérdezze meg, úgy, hogy ne legyen bántó vagy tolakodó. A kérdés, mint olyan, nagyon fontossá vált számára. Naphosszat ezen morfondírozott, miközben alig bírt koncentrálni a munkájára. Formálta, ízlelgette a szavakat, s azon igyekezett, hogy egy szép, kerek kérdés alakuljon ki belőle. Olykor kicserélt egy-egy szót, majd néhány órával később visszatette azt. A létező összes lehetőséget, variációt, eshetőséget megvizsgálta. Mindegyikhez hozzátársította, hogy vajon milyen érzéseket, lelkületet válthat majd ki a másikból. Úgy hitte, mindenre, s még annak ellenkezőjére is felkészült. Amikor már megvolt a tökéletes kérdés, még napokig nem merte feltenni. Várt, a megfelelő kérdéshez a megfelelő alkalom dukál. Az izgalom egyre fokozódott benne, azon kapta magát, már nem bír másra gondolni. Egyre jobban feszíti őt, mintha valami fel akarna robbanni. Valóban robbanás közeli állapotban volt. Amikor találkoztak, nem is hallotta, mit mond a férfi, csak a kérdésére fókuszált, s arra, mikor teheti már fel végre. Nem bírta tovább. Mondat közben kiszakadt belőle, odacsapva a pillanatba, amely egyáltalán nem volt tökéletes. Rémülten nézett, maga sem hitte, hogy ez belőle jön, hogy ez így alakult. A másik hamarabb ocsúdott, láthatóan őt kevésbé lepte meg a helyzet, hát még a kérdés. „Miért kell ezt így? Ha simán megkérdezed, akkor is válaszolok.” Amikor a férfi csak úgy odavetette a választ, a nő még mindig sokkban volt. Állt egyhelyben, és nem mozdult, mert rájött, valami igazán fontosról megfeledkezett. Arról, hogy „aki kérdez, legyen felkészülve a válaszra is”.
Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.