Koperta: Kórházi tapasztalataim

vasarnap

A mai időszak súlyos problémái közé tartozik az egészségügy is. Visszaemlékezve a napi tesztelésekre és sorban állásokra, a megterhelt falvak, városok utcasoraira, ahol naponta hol súlyosbodott, hol enyhült a helyzet, eszembe jut az is, mennyi sokan eltávoztak közülünk, az idősek mellett bizony sok-sok fiatal is.

Az oltási rendszer nagyon a hasznunkra vált, ám a Covid mellett az embereket más betegségek is érik. És a kórházak, vállalva a nehézségeket, a másfajta betegségeket is kezelték.

Saját szememmel megtapasztalhattam és betekintést nyerhettem a napi kórházi teendők ütemrendjébe. Július 18-tól 25-ig feküdtem az érsekújvári belgyógyászati osztályon, ahol a bél- és gyomorbetegségekkel foglalkoznak. A türelmet, nyugalmat árasztó orvosok és nővérek kiváló munkáját tapasztalhattam meg naponta. Kora reggeltől talpon vannak a nővérek, akik mellett nagyon ügyes férfi ápolók is szorgoskodnak, hiszen ők azok, akik besegítenek, a lepedőt úgy is ki tudják cserélni, hogy az ember fekszik az ágyon, a tehetetlen, elgyengült betegeket megfürdetik, és mindenkihez van kedves szavuk. Ők kísérik az előírt kivizsgálásokra a várakozókat, elmagyarázzák az utasításokat, figyelembe véve a hallásproblémákkal és egyéb nehézséggel küszködőket. Engem nagyon meglepett, hogy ebben a kórházban a legkorszerűbb gépekkel dolgoznak. A hatalmas és drága orvosi műszerek éjjel-nappal működnek. A betegeket mindenről tudják tájékoztatni. Az is elmondható és kiemelendő, hogy mindenkit az anyanyelvén tudnak tájékoztatni. Ebben a kórházban a kétnyelvűség természetes. Ezt országos méretben is értékelni illene.

Az érsekújvári kórházat élvonalbelinek lehetne nyilvánítani, hiszen nem kevés anyagi ráfordítással járt a korszerűsítés. Úgy érzékeltem, hogy itt van elegendő utánpótlás, több a fiatal beosztott, a napi váltáshoz nagyon változatosan, ízlésesen öltöznek a nővérek. A divatszakma is jelen van csipke, paszpól és egyéb díszítőelemek formájában, hiszen ezek üdítőleg hatnak a betegekre. Elmondható, hogy a kedvesség, a szépség mellett a szakmai tudás, az információk közvetítése is jó hatással van a gyógyulókra.

Megérezzük, ha valaki szeret bennünket. Az érzés mindenen áthatol, és bejárja a végtelenséget.” (Honoré de Balzac)

Hajtman Kornélia nyugdíjas pedagógus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?