Koperta

koperta

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava postai, vagy a vasarnap@vasarnap.com elektronikus címre. A krízishelyzet miatt a postán feladott leveleket csak az után tudjuk besorolni a Koperta rovatba, miután visszatérhet az élet a szerkesztőségbe. Addig, kérjük, aki csak teheti, a levélírás elektronikus formáját válassza! És írjanak, kapcsolódjanak be a Vasárnap Facebook-oldalának Koperta csoportjába is, ahol rögtön véleményt cserélhetnek bármiről! Legyen körültekintő a következő hetünk is! Vigyázzunk egymásra!

A tintaceruza

A tintaceruzát a mai fiatalok már nem is ismerik, lassan feledésbe merül, mint sok más használati tárgy. Annyit tudni kell róla, hogy 1874-től terjedt el, és a színes ceruza elődje. Grafit mellett legfontosabb része a metilibolya. Használata nagyon elterjedt volt. Én magam még 1963-ban a könyvelés alapjait tintaceruzával sajátítottam el. Azért hívták tintaceruzának, mert ha megnedvesítették, úgy nézett ki az írás, mintha tintával írták volna. Használták raktári nyilvántartásban, a kiparcellázott földeken a karókra ezzel írták fel a számokat. Édesanyám a konyhaszekrény ajtajának belső felére tintaceruzával írta fel a rokonoktól kapott disznótoros kóstoló mennyiségét. A könyvelésből aztán ezt a ceruzát gyorsan kiszorította a kínai toll, mely vékonyan írt, és sokáig kitartott. Minap nagytakarítás közben akadtam rá egy régi darabra.

Az alábbi kis történet a tintaceruzáról is szól, főleg arról, hogy nem szereti a vizet, ha az fentről és váratlanul jön. Történt még az 1950-es évek első felében. Kis falunkban elhunyt egy szövetkezeti tag, aki mellesleg buzgó párttag volt. Utolsó kívánsága felesége nagy bánatára az volt, hogy polgári temetése legyen. Mivel az első polgári temetésről volt szó, összeült a szövetkezet és a falu vezetősége. Gyorsan megegyeztek, hogy a gyászbeszédet a pártelnöknek kell mondania. A döntés, hogy ki írja meg a beszédet, már nehezebben született meg. Végül megegyeztek, hogy a búcsúbeszédet az egyik vezetőségi tag írja. Emberünk nekiállt, papírt még csak talált, az írógéphez nem értett, így maradt a tintaceruza. Jó nagy betűket rajzolt, hogy könnyen olvasható legyen, így a papír másik oldalára is került pár mondat. Elérkezett a temetés napja, szép verőfényes, meleg idő volt. Először egy vastag szemüveget viselő fiatal tanító néni elszavalt egy ide illő verset, közben a temető déli felén megjelent egy ártatlannak tűnő sötétebb felhőcske. A vers után a búcsúbeszéd következett. Az első három mondat olvasása közben a felhő a temető közepe fölé került, és lehullott belőle pár esőcsepp. Az első nagy csepp a papír jobb oldalán landolt, lemosva a már felolvasott szöveg jobb sarkát. Az elsőt további két nagy csepp követte, végigfolyva a papír közepén, teljesen olvashatatlanná téve a szöveget. A búcsúztató pártelnök hirtelen megakadt, gyorsan megfordult, és a mögötte álló beszédíró kezébe nyomta a papírt, aki a maradék szöveget sikeresen felmondta. Mire a temetés befejeződött, a fránya kis felhő kissé megsápadva már a szomszédos focipálya fölött úszott.

Béres Lajos, Lekér


 

Életemben kísért a múlt

A koronavírus felszínre hozta lelkem mélyén nyugvó, régen történt, de soha feledésbe nem menő családi tragédiánkat. Csak időskoromban értettem meg nagyanyám egész életén át tartó konok, szomorú hallgatását. Soha nem tudta megemészteni 22 éves fia elvesztését, aki 1944-ben honvédként hunyt el Romániában, Szatmárnémetiben. Nagyapám túlélte a Donnál és Isonzónál dúló harcokat, ahol halott katonák vérétől vöröslött a folyó. Kisgyerekként gyakran hallottam tőle: „Nekem kellett volna ott maradni.” Nagyszüleim életük végéig haragudtak magukra, a világra, többé nem mondták ki Isten nevét. Ez rányomta bélyegét anyám életére is. Mindezek ellenére nagyszüleimmel való szeretetteljes kapcsolatom az ő életük végéig tartott. Mígnem 2014 júliusában elutaztam Szatmárnémetibe, megkeresni nagybátyám, Baán Árpád honvéd sírját. Utazásom előtt felvettem a kapcsolatot az evangélikus egyházzal, ahol megvolt a bejegyzés az evangélikus temetésről. Megtudtam, melyik kórházban hunyt el, a kórház külseje a mai napig sem változott. Azt is sikerült kinyomoznom, hogy nagybátyámat a magyar temetőben helyezték örök nyugalomra, nem messze a Szamos folyó mellett. A sors összejátszása, hogy szeretett anyám szintén folyó, a Kis-Duna mellett nyugszik apámmal együtt a patonyréti temetőben. Életük során és haláluk után folyók mentén talált egymásra a családom. Sosem felejtem el, ahogy a rekkenő nyári hőségben órákig kerestem sírról sírra. Ott botladoztam a véget nem érő, dülöngélő kőtáblák között nagyszüleim, anyám mélységes fájdalmát átérezve, de a nyughelyet már nem találtam meg. Nagyon sírtam, mert tudtam, én vagyok az utolsó a családunkból, aki ott járt a legdrágább fiú, az elveszett testvér, az én soha nem látott nagybátyám hamvait fedő magyar temetőben, Szatmárnémetiben. Radnóti Miklós Nem tudhatom… című versének sorai jutottak eszembe ott és akkor: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent”, meg: „a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat”.

Molnár Ilona, Dunaszerdahely


 

Bízva a józanságban

79 éves korom ellenére még hiszek a mesékben. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy… A szlovákiai magyar politizálás mesébe illő. Szlovákia önállóvá válását követően a legvadabb mečiarizmus idején, amikor Slota, az SNS elnöke illuminált állapotban egy kávézó teraszáról vizelve tankokkal akarta lerohanni Budapestet, az akkori parlamenti választások után az akkori magyar párt elnöke, vezéralakja, Bugár Béla lett a parlament alelnöke. A parlament elnöke, Viliam Veteška, a HZDS jelöltje hovatartozását meghazudtolva egyenes ember volt. Akkor volt miniszterelnök-helyettesünk is, voltak minisztereink, sőt az iskolaügyi miniszter is magyar volt. Továbbá volt külügyminiszteri államtitkárunk. Az elkövetkező pártkongresszus Komáromban zajlott, ahol Bugár továbbra nem kapott bizalmat. Latba vetve rátermettségét, tudását, tapasztalatait, követőivel egyetemben ismert szlovák politikusokkal közösen megalapította a HÍD nevű pártot, és az elkövetkező választásokon bekerült a parlamentbe. Az őt kisemmizők viszont azóta is kívül maradtak. Az idei választások is kudarcba fulladtak. Nem a magyar közösség érdeke szerepelt az első helyen, hanem a magánérdekek. Nem tudtak közös nevezőre jutni. Utólag a Magyar Közösség és a Magyar Közösségi Összefogás kiértékelték a közös választási kampány tapasztalatait, valamint az elmúlt fél év történéseit, gondolom, beleértve a botrányt, amit elkövettek a 100. évfordulós trianoni ünnepségek alkalmával. Nekünk meg nem marad más, mint bízni a józanságban, hogy a magyar pártok összefogva, egységet alkotva fognak bennünket képviselni.

K. György, Komárom


 

Trianon 100

Az évforduló, amelyről meg is kell emlékeznünk, de más dolog megünnepelni! Ez a kettő nem ugyanaz! A megemlékezésnek az 1920-as országgyűlési határozattal együtt más az üzenete. Akár nemzeti gyászt is lehetne hirdetni. Mi, magyarok a Trianon hallatán igazságtalanságba, gyászba borulunk. Minden magyart megérint az összetartozás érzésével, éljen bárhol Európában, a nagyvilágban. Száz év elteltével az őseink vágyait és érzéseit visszük tovább, és semmilyen rendszer nem tud ezeken az érzéseken változtatni! A múltat mindenkinek (magyarnak és nem magyarnak) ismernie kell (kéne). Honnan indult, miben keresse a gyökereit, és hová tart…

Halász Cs., Albár


 

Mi várható még?

Mostanában gyakorta nézem a híreket. A múlt vasárnap már az első tíz percben nagyon elszomorodtam. Több gyilkosságról is beszámolt a híradó. Egy fiatalember szóváltás közben kést ragadott a keresztapjára, és leszúrta, két barát közötti viták kiélezéséből történt gyilkosság, és egy férj szúrta le a feleségét veszekedés közepette. Még rágondolni is nehéz. Ugyan mi változtatta meg az embereket ennyire, hogy képesek legyenek ölni is? Amikor gyerek voltam, fehér hollónak számítottak az ilyen események. Öreg fejjel sokat töprengek ezen. Talán a nevelési formák lettek nagyon lazák. Mind a családban, mind az iskolákban. A nevelési szabályokról szegény szüleim jutnak eszembe. Ha mentünk iskolába vagy bárhová, mindig azt kiáltották utánunk: „Aztán rosszat ne halljunk felőletek!” Az iskolában is nagyobb volt a szigor. Bizony, sokat kellett a sarokban állni, sőt kukoricaszemeken térdelni, és ha ez is kevésnek bizonyult, a vonalzónak is akadt dolga. Ezzel nem azt akarom bizonygatni, hogy a nevelésnek ez a leghatásosabb módja, de akkor bevált, a neveletlenek ezt természetesnek vették. A hittanórákról azzal engedett haza a lelkész: „Ne tegyetek Istennek nem tetsző dolgokat!” Ma az iskolákban már tilos a tettleges fenyítés, az otthoni neveléshez pedig nagyban hozzájárulnak az okostelefonok, a tévé, az internet stb. Pedig elsősorban a szülőknek kell megtenniük azokat a lépéseket, amikre a gyereknek nagy szüksége lehet az élet folyamán. Önálló gondolkodásra, tiszteletre, fegyelemre, az emberek közötti kölcsönös megértésre, segítésre és szeretetre nevelni. Nem akarok általánosítani, mert vannak szülők, akik példásan nevelik gyermekeiket. Ez a későbbiek folyamán meg is látszik rajtuk. Megbirkóznak nem kis feladatokkal, megbízhatóak, és tisztességgel elvégzik a rájuk bízott munkát. De ismerjük el, sok olyan is akad, aki nincs tudatában tettei következményeivel, sokan a vádlottak padján végzik. Mint bírósági ülnök nagyon gyakran találkozom ilyennel. Egyre több a felelőtlen, aki ha nem tudja könnyedén megszerezni, amire vágyakozik, kényszerhez, erőszakhoz folyamodik. Most legyünk nagyon meggondoltak. Ez a vírus óriási kiesést jelentett az államkasszában, ami amúgy is tátongott az ürességtől. Felemelik az élelmiszerek árát, nehezebb lesz a megélhetés. Nagyon sok nehézséggel kell majd a közeljövőben szembenézni. Most jöhetnek az intő szavak: Segíts magadon, segíts embertársadon, és majd az Isten is megsegít.

Tóth Éva, Kassa


 

Az empátia hiánya

Hiába túlképzettek az emberek, hiába a sok ilyen-olyan végzettség, ha alapvető dolgokban nagyok a hiányosságok. Empátiát sajnos sehol nem oktatnak, márpedig a legtöbb ember nem rendelkezik vele. Nem tudja beleképzelni magát a másik bőrébe, nem tudja elképzelni, hogy szavai, tettei milyen nyomot hagynak a másikban. Simán „hátba szúrja” az embert, nem gondolva a következményekkel. Aztán ha ő éli meg ugyanazt, azt már bezzeg katasztrófaként könyveli el. Akkor esetleg bekattan neki, hogy mit érzett egykor a másik, akivel ő tette ugyanezt. Pedig kicsit több egymásra figyeléssel, megértéssel és szeretettel megelőzhető lenne, hogy bántsuk egymást. Meg persze kommunikációval, ami szintén elkorcsosodik a gépies világ hatására. A világot megváltoztatni nem tudjuk, de a saját családunkban tehetünk érte, hogy ne haljon ki a beszélgetés, az egymásra figyelés, a szeretet. Akkor elmondhatjuk, hogy megtettük, ami tőlünk tellett. Ez is egy lépés egy jobb világ és a belső béke felé. Mindenhez csak sok kis lépés kell.

Szabó Katilla, Deáki

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?