Nézet

Koperta

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava postai vagy a vasarnap@vasarnap.com elektronikus címre. A krízishelyzet miatt a postán feladott leveleket csak azután tudjuk besorolni a Koperta rovatba, hogy visszatérhet az élet a szerkesztőségbe. Addig, kérjük, aki csak teheti, a levélírás elektronikus formáját válassza! Köszönjük a megértést. Legyen körültekintő a következő hetünk is! Vigyázzunk egymásra!
Vasárnap

2020. június 2. 09:00

írás

Tanuljunk meg minden napot köszönni

Miért van az, hogy amikor az ember megtehetné, nem teszi meg, amikor pedig meg szeretné tenni, nem teheti? Megpróbálom kifejteni. Van szép templomunk. Az ünnepi miséken sok hívő vesz részt, néha százan is vagyunk. Hétköznap már nagyon kevesen, húsz-harmincan. Sokszor én is úgy voltam vele, hogy fáradt vagyok este, nem veszek részt a szentmisén. Aztán egy gondolat bántott engem. Hisz nem azért kell mennem, hogy megköszönöm, hogyha fáradtan is, de Isten segítségével átéltem a napot? Most, hogy jött, vagyis itt van ez a borzalmas betegség, a templomok bezárva, bizony hiányzik az élő mise. A találkozások, hacsak egypár mondatot válthattunk papjainkkal, az élő kontaktus, biztatás, az egész szentmise. Biztos vagyok benne, hogy lelkiatyáinknak is hiányzunk mi, hívők, és gondolnak ránk, imádkoznak értünk, falunkért. Mi is imádkozunk minden emberért, akik segítenek a betegeken, hogy a Jóisten adjon nekik lelkierőt, egészséget. Nagyon nehéz napokat, heteket élünk. Félünk? Persze hogy van félelem, mi idősek a gyermekeinket féltjük, ők pedig minket, időseket. Hányszor hallani, vigyázzanak magukra, maradjanak otthon. Ügyes kezek varrtak szájvédőket, hordták szét az időseknek, köszönet érte. Isten felé bizalommal mondott imádságunknak hatalma van elűzni a kétségbeesést. Ami még nagyon fájt, hogy a legszebb ünnep, a húsvét is a templomon kívül rekedt. Nekem már rég nem az öntözőkről szól ez az ünnep, hanem az átélésről, a keresztút hiányzott, aztán a virrasztás s végül a feltámadás. Emlékeim közt van, hogy kiskorunktól mindig a legszebb ruhánkban mentünk Jézuskát csókolni, ami már kezdett elmaradni a fiataloknál. Egy szép történetet osztanék meg Önökkel. Lányom hivatásos szülő. Tavaly húsvétkor a még nem kétéves fiúcska, Dodkó volt nála. Elvittem őt Jézuskát csókolni. Megálltunk a barlangnál, összetette kis kezét, mondtam neki, fogunk imádkozni és kérni Szűz Máriát, hogy imádkozzon Jézuskához, hogy a kis Dodkó kapjon jó anyukát és apukát. Aztán betértünk a templomba, ő először volt, letérdeltünk a keresztre feszített Jézushoz, nézte, én mit csinálok, kezecskéjébe vette a fehér kendőcskét, törölgette Jézuska kezét, lábát, és mondogatta, fáj, fáj. A kis gyermekszív sajnálta Jézuskát, nemhiába mondja Jézus, engedjétek hozzám a gyermekeket, legyetek olyanok, mint a gyermekek, fogadjatok be egy gyermeket. Dodkó nagyon jó hívő családba került, szeretik őt. Ő a napocska nekik. Mindig mosolygott, nagyon nehéz volt nekünk is elengedni őt. De ez már egy új történet lenne.

Balázsiné Magyar Valéria, Nagycétény


 

Be kell tartani a szabályt

Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy környezetünkben egyeseknek milyen különös véleményük volt a világjárvány okozta intézkedésekkel kapcsolatban. Elejével, amikor kötelezővé tették a maszkot a közterületeken, sok nő szinte visszautasítóan reagált. Főleg a középkorúak. Egy ismerősünk is kijelentette, hogy: én bizony nem fogom használni, ne fogok magamból maskarát csinálni. Másnap, amikor az élelmiszerüzletbe már szájmaszk nélkül nem engedték be, a hiúságából engednie kellett, és alkalmazkodni neki is.

Özv. Tóth Irén, Komárom


 

Vigyázzunk egymásra!

Mostanában ezt halljuk, ezt olvassuk a nap minden órájában úton-útfélen. Sajnos, hogy ilyen szerencsétlenségnek kellett megtörténnie ahhoz, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Pedig természetesnek kellene lennie, hogy segítsük, támogassuk egymást. Gyermekkoromban ez normális folyamatnak látszott. A második világháború után gyermekkoromat egy várostól távol eső községben töltöttem, ahol nap nap után találkoztam mindenféle szép gesztusokkal. Az ütközet folyamán megrongálódtak a családi házak, istállók, rendbe kellett hozni őket, de sajnos nemigen volt hogyan és miből. Hiányoztak a javításhoz való kellékek. A gazdák, akiknek még maradt a háború után lovuk, szekerük, azokkal jártak a városba beszerezni a cementet, meszet, festéket, vasárut. Akkor nem voltak kereseti lehetőségek, a megoldást az emberek, a szomszédok összefogása jelentette. Mindenki megosztotta másokkal, amije volt. Évekig tapasztaltam ezt az összefogást. Az emberek együtt szántottak, arattak, egymással intézték a betakarítást. Együtt daloltak, együtt sírtak. Mindezt olyan természetes folyamatnak tekintették, mintha valahol törvénybe lett volna iktatva. Igen. Törvénybe. Mert akkor még léteztek emberi törvények is. Ma már más a helyzet. Mindenki óriási erővel küzd a megélhetésért, a jólétért, a vagyonért. És azon, hogy másokon túltegyen. Ez kiszorította az emberből az összefogás fogalmát, a kölcsönös tiszteletet és szeretetet. Némelyek azt sem tudják, bőségükben mit csináljanak. Nincs idejük arra, hogy a mások gondjaival foglalkozzanak. A szívükben segítség helyett becsvágy uralkodik, ami emberhez nem méltó viselkedés. Most azt halljuk, hogy óvjuk egészségünket, figyeljünk az idősekre, mert őket érinti leginkább a veszély. Ilyen nagy bajnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy meglássuk és segítsük egymást? Eddig hol voltunk?

Tóth Éva, Kassa


 

Kitelepítés

Ebben a nagy bezártságunkban, amit a koronavírus hozott a világra, az ember próbálja feltalálni magát. Vagy úgy, hogy megfogadja mások tanácsát, és követi őket, vagy pedig rendet rak otthonában, a fiókokban. Az innen előkerülő régi dobozok, füzetek kincseket rejtenek. Így találtam rá édesanyám és unokatestvére, Vencel atya levelezésére, amit kis kutakodás követett. Mindeközben rájöttünk, hogy falunk tizenegy papot adott az egyháznak. Majd rátaláltam anyósom kézzel írott megemlékezésére, amikor 1947-ben ki lettek telepítve Csehországba. A leírt történetet úgy fogom közreadni, ahogyan azt az anyósom leírta, mert így élethű, és olyan, mintha ő mesélné. Csak pár adat, hogy érthetőbb legyen a történet. Anyósomék öten voltak testvérek, hárman már házasok, de még két kiskorú is volt a családban. A szüleiknél laktak, ahol még élt a nagymama is. A fiatal párt, akik egy hete házasodtak össze, Csehországba, szüleit, testvéreit Magyarországra vitték, és az idős özvegy nagymamát egyedül hagyták otthon. A szülőket Hajósra telepítették ki, ahol rövid időn belül az édesapa meghalt, majd a csonka család, mikor a gyerekek is felnőttek és megházasodtak, Dunakeszire költözött. A leszármazottak itt élnek a mai napig. Íme a történet:

Egy januári reggel arra ébredtünk, hogy a falunkba, Nagymácsédra sok katona és csendőr érkezett. Január 17-e volt, 20 fokos hideg. A faluból senkit ki nem engedtek, nagy autókkal és rakodó emberekkel jöttek, ez volt falunkban az első kitelepítés. Úgy történt, hogy volt a községi hivatalban egy kitelepítési bizottság, annak tagjai járták be a házakat a katonákkal, és még egy orvos is volt velük, az mentette ki a betegeket és az öregeket, mert ők az ilyen embertelen körülmények között ki sem bírták volna az utazást. Minket a rakodó emberek felraktak egy teherautóra, és a diószegi állomásra vittek, ahol fűtetlen vagonokba raktak. A kisgyerekeket a szülők dunnák közé tették, és így védték őket a hidegtől. Magunkkal csak a ruhákat és egy-két bútordarabot vihettünk, minden otthon maradt, amit életünkben gyűjtöttünk. Az utazás két napig tartott, az úton semmi meleg ételt nem kaptunk, csak azt ettük, amit otthonról hoztunk. Mikor megérkeztünk a planái állomásra, az Mariánské Lázně-i járásban van, a vagonokat félretolták, és ott már vártak ránk a cseh gazdák. Úgy válogattak bennünket, mint valamikor a rabszolgákat. Azok a családok, ahol mind felnőtt munkás volt, nagyon hamar elkeltek, de bizony a kisgyerekesek három napig is ott voltak a vagonokban. Minket Planáról a Ján Kara nevű gazda egy kis faluba, Jozefová Hutra vitt. Nem volt nagy a birtoka. 10 tehén, 2 ló, 4-5 disznó, pár hold termőföld, amelyen gabonát, burgonyát termeltek. Én a konyhában dolgoztam a gazdasszonnyal, férjem pedig az állatokat gondozta, és a lovakkal művelte a szántóföldet. A gazda és a gazdasszony nagyon rendesek voltak velünk. Egy asztalnál ettünk, a baj csak az volt, hogy pénze neki sem volt, mert ő is csak akkor vette át a gazdaságot a német gazda után, akiket éppolyan embertelen módon vittek el otthonukból, mint minket. Így a munkánkért csak ételt kaptunk. Így teltek a napjaink egy éven át, mikor meghallottuk, hogy a kitelepítésnek lassan vége, elhatároztuk, hogy hazaszökünk. Ezt meg is beszéltük a gazdával, ő meg is értette, de nem segíthetett, azért annyit megtett, hogy nem jelentette a hatóságoknak tervünket. Először én szöktem haza, hogy az első gyermekem ne idegenbe szülessen, majd amikor már lehetett, jött a férjem is. Nekünk volt hova hazamenni, mert a nagymamát otthon hagyták, és a házat se vették el. Mi olyan sokan laktunk egy udvarban, hogy olyan volt, mint egy tanya. A betelepültek pedig a nagygazdák házait foglalták el, akiket Magyarországra vittek. Így értünk haza, és mindent kezdhettünk a nulláról.” Eddig szól a történet.

Bugyi Mária, Nagymácséd


 

Legjobbat a gyereknek

Gyorsan elfutottak az évek, a kicsi lányból nagyobbacska lett. Mikor arra került a sor, hogyan is legyen tovább, tisztában voltam vele: a legjobbat akarom a gyermekemnek. Magyar ovival is már megalapoztuk, de az iskola, az kicsit tovább nevelgeti. Mégis, mi is a legjobb a jövőre nézve a gyereknek? Szerintem az ismeretek, a törődés, a tanítás és még egy plusz, maga a nyelv. Sok nyelv. Nekem jól jött az életben a nyelvek ismerete. Emlékszem, amikor először mentem a szomszéd országba, és értettem az ottani embereket. El tudtam olvasni mindent, sőt beszéltem is velük. Ma is látom a meglepett arcokat, mikor megkapták a választ a saját nyelvükön, hiba nélkül. Végül mindig mosollyal zártuk a beszélgetést. Mikor az ember külföldön próbál szerencsét, esetleg kirándulni megy: a nyelvtudásnak veszi a legnagyobb hasznát. Velem is így volt. Egyre többször kerültem olyan helyzetbe, amit a nyelv ismeretével sikerült csak megoldanom. Ezt szeretném a gyerekeimnek is továbbadni.

Magyar iskolában két nyelvet alapból tanulnak írva, olvasva anyanyelvi szinten. Máshol ezért még fizetni kell. Nem hagyhattuk ki ezt a lehetőséget. Igaz néha a tanulással baj van, jobb a játék, viszont tudom, hogy később ez olyan ajándék lesz, mintha csak találná. A többi nyelv pedig bónusz. Egy olyan világban, ahol keverednek a nemzetek, jó, ha nem tudatlanul indulunk el. Ez a legjobb, amit szerintem én adhatok a gyerekemnek, hiszen számomra ő a legfontosabb.

Darázs B. Katalin


 

Kedves Vasárnap!

A hálámat szeretném kifejezni Önöknek azért a munkáért, amit értünk, miattunk végeznek. Hetenként van bennem ilyen hálaérzés, de most tollat kellett fognom! Jól és okosan telt el az a két nap, amíg elejétől a végéig elolvastam a Vasárnapot (19. szám) és az Egészség Extrát is. Köszönöm! Mindannyiuknak, akik számunkra összegyűjtötték, megírták a sok érdekes tudnivalót. Úgy érzem, ismeretekben gazdagodtam, bővült a látóköröm, és lelki megnyugvást kaptam. Annyi emberség, jóra törekvés, segítő szándék sugárzik minden írásból, hogy úgy érzem, egy kedves, közeli rokon, családtag szól hozzám szeretettel, megértéssel. Hálás köszönet illet meg minden egészségügyi dolgozót, elárusítót, tűzoltót, katonát, akik munkájának fontosságát, értékét még soha nem éreztük át ilyen mértékben, mint most, amikor rájövünk, hogy az ő áldozatos munkájuk nélkül nem élhetünk, mert nélkülük „nem megy a szekér”. Nos, Önöket is közéjük sorolom, mert Önök nélkül sem megy. Lelki értékeket, biztonságot adnak. Őrzik lelki egészségünket, s ha kell, gyógyítják is. Minden sorukból (szavukból) érezzük, hogy mellettünk állnak, hogy hozzánk tartoznak. Így segítenek átélni ezeket a heteket (talán hónapokat). Ez nagyon sokat jelent mindannyiunknak. Köszönöm, hogy vannak nekünk! Tisztelettel régi, hálás olvasójuk:

Csomó Magda, Tardoskedd

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
RegioJet k
Frissítve

December közepétől az osztrák és a szlovák vasúttársaság váltja a RegioJetet

Marian Kotleba

Kotleba is vallott az 1488-as perben

gyászhír

40-re nőtt a koronavírus hazai áldozatainak száma

BMW X5M Competition

Elsőként próbáltuk ki az országban az új BMW X5M Competition járgányt

zebra k

Halálra gázoltak egy 18 éves lányt a zebrán

Almási László

Almási: Tudtam, hogy jönni fog a harmadik gól

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.