Kellenek a példaképek. KOPERTA

Sajnos, tanítványainak többsége már maga is teleírta életének égig érő palatábláját, követték őt a mindig élők útján, hátrahagyva utódaiknak az ő szép emlékét. Akik még köztünk vannak, végtelen szeretettel és hálával beszélnek róla.

A Tanító Úr, mert ma is így emlegetik, 1891-ben született. Adatközlőm szerint 1920 táján érkezett Homonnáról ebbe a színmagyar faluba. Persze, ő is magyar volt. Valószínűleg ez volt pályafutásának első és egyetlen helye, ahol katedrára állt, és templomi orgonához ült. Tudatában volt, hogy ezeket a falusi gyerekeket valóban az életre kell felkészítenie, hiszen a nyolcadik osztály befejezésével továbbtanulásra lehetőségük nincs, és az itt megszerzett tudás egy emberöltőn keresztül fogja őket kísérni, segíteni. Anyagi javak, lehetőségek hiányában ez a falusi iskola jelentette az egyetlen forrást a tudásra szomjazó gyerekeknek.

Nyolcvanéves adatközlőm emlékezete szerint Rajzák János zenei képesítést szerzett, ennélfogva nagyszerű kántora volt haláláig a csicseri katolikus templomnak. Nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek zenei képzésére. Az énekórák mindig szombat délutánonként voltak. Csodának vélték, de minden gyerek tudott énekelni, ezért nagyon szívesen, örömmel jártak. Élvezték, amikor három vagy négy szólamban adtak elő egy-egy dalt. Magyar és szlovák népdal is volt a műsorukon. Zenei tudásukat megcsodálta a tanfelügyelő többször is, valamint az ellenőrzésükre kiküldött egyházi ember. Ígértek kassai fellépést, kirándulást, kórustalálkozót, de ahogyan lenni szokott, nem lett belőle semmi. Kérdésemre, hogy melyik tantárgy volt a Tanító Úr erőssége, az idős néni csodálkozik: Mindig az, amit éppen tanított! A magyar és a szlovák helyesírást egyaránt fontosnak tartotta. Na és a szépírást! Gyönyörű írása volt, és ezt megkövetelte a tanítványaitól is. Egyik rokonom a katonaságnál a főparancsnok írnoka lett, olyan szépen és helyesen írt. Keze alól évtizedeken keresztül nem került ki egyetlen diszgráfiás vagy diszlexiás gyerek. A roma tanulók is haladtak a többiekkel. Volt olyan év, hogy egyszerre hetvenöt diák szorongott a kis, maguk fűtötte tanteremben elsősöktől nyolcadikosokig. A Tanító Úrnak a szabadidő egyet jelentett a hivatásából adódó kötelességek teljesítésével. A hosszú téli estéken színdarabokat tanított a húsz év körüli fiataloknak, hogy művelődjenek, szórakozzanak. A fiatalok tisztelték, óráin fegyelem volt. Vajon mi volt a régi néptanítók, többek között Rajzák tanító úr titka, amivel példaként állhatnak a ma pedagógusai elé? A választ az idős néni, a néhai tanítvány, Munikné Szilvási Jolánka adja meg: A TANITÓ ÚR óriási tudása! Csodáltuk minden óráját, ittuk minden szavát. Énmagam nyolcéves lehettem, amikor egy zivataros nyári napon örök nyugalomra helyezték a csicseri temetőben. Édesapám utolsóként jött el a sírjától. Mindig nagy tisztelettel és szeretettel emlegette. Még emlékeimben ott él, ahogy a templom előtt áll a férfiak között. Előttem van délceg termete, fehér haja, mikor édesapám büszkén mutatott neki: Tanító úr, ez az én kislányom.

Rajzák János a csicseri római katolikus emberek néptanítója. Példás családapa, példás pedagógus egy személyben. Gazdag lelkületű ember, aki soha nem kapott kitüntetést vagy pénzjutalmat. Munkájának jutalma a gyerekek szeretete, kitüntetése a szülők elismerése. A reá mért feladatot sokszorosan teljesítette. Igazi lámpás volt azokban a nehéz időkben, de még holta után is nagy szolgálatot tett: megőrzött énekeskönyveiből és összegyűjtött kottáiból az orgonánál őt követő Munik testvérek legfiatalabbika, Munik István 1998-ban Harangszó címmel énekeskönyvet szerkesztett.

Utószóként annyit a fiatal pedagógusoknak: Az igazi tanítót nem pótolja semmilyen számítógép! Törekedjenek arra, hogy személyiségüket évek múltán is szeretettel emlegessék tanítványaik, és ne azt mondják, hogy láttuk valakinek a feje búbját, őt magát nem.

Borsosné Ronkay Ágnes nyugalmazott pedagógus, Perbenyik