Kép Unsplash
Kellemes meglepetésben volt részem a minap, amikor reggel megszólalt a telefonom, és régi barátom, volt egyetemi évfolyamtársam, Asbóth József, a Duna televízió ismert egykori bemondója köszöntött.
Háromévi találkozás után profi módon beolvasta nekem Bartalos Tóth Ivetának az Új Nő márciusi számában megjelent rövid nyilatkozatát arról, mit jelentettek számára középiskolai magyaróráim. Nagyon jóleső érzés járta át a szívemet, egyrészt azért is, hogy Asbóth József elismerő szavai által szerezhettem tudomást arról, nem volt hiábavaló a tanári tevékenykedésem, visszhangra talált. Iveta már 16 éves korában elkötelezte magát az írásnak, emlékszem szárnypróbálgatásaira, zsenge írásaira. Őszintén mondhatom, nagyon jó képességű osztályba járt, és nagy öröm volt számomra is, hogy taníthattam őt, őket. Bár egy tanárnak nem szabad kinyilvánítania megkülönböztető érzéseit, de kiváltképp szerettem őket, amit viszonoztak is. Sosem felejtem el, amikor megérezték magánéletem nehéz időszakát, egy osztályként közösséget alkotva, felállva vártak március 15-én, és elénekelték a Csallóközi Himnuszt. Igazi meglepetés volt, máig is hálát érzek érte. Felejthetetlen érzés, szép emlék maradt, mint amilyen kellemes meglepetés volt Bartalos Tóth Iveta visszalapozása magyaróráimra.
Büszke vagyok, hogy ilyen tehetséges, életében küzdelmet nyert magyar diákom volt. Gratulálok a sikert aratott Élet lejárt szavatossággal című elbeszéléskötetéhez. Azt kívánom, hogy volt középiskolám tanárai hasonló visszajelzéseket kapjanak munkájukért hosszú évek múltával is.
Molnár Ilona, Dunaszerdahely
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.