Kassai tavasz

Vasárnap

Míg tavaly ilyenkor a járvány miatt az ünnepek alatt majdnem tanácstalanok voltunk, hiszen ilyen cudar helyzetben a második világháború óta még nem voltunk, idén már szinte profi módon készülődtünk...

Ez évben már nagyon jól tudtuk, mit szabad és mit kell megtenni annak érdekében, hogy az ünneplés meghitt legyen családi környezetben. Előkerültek ismét az albumok, könyvek, filmek, hangfelvételek, folytatódtak az emlékezések a nagyikra, az utazásokra, a régi iskolai időkre. Egy dolog azonban nem jól hatott talán sokunkra, éspedig a rádió, a tévé hírei. Sajnos, sok esetben eluralkodott a durvaság és egyéb negatív jelenségek. Igazat lehet adni Gábor Bertalan szepsi esperesplébános úrnak, aki egyik húsvéti szentbeszédében úgy fogalmazott, hogy nekünk, embereknek küzdeni kell az ellen, hogy a szívünkben, a lelkünkben űr keletkezzen, hanem arra kell törekedni, hogy teret kapjon a megbékélés és a megbocsájtás.

A másik dolog, ami foglalkoztat, a járvány állapota, a magas a halálozási szám. A szűkebb nyugdíjas környezetemből tavaly ketten, ez évben már heten haltak meg. És nem tudni, hogy a járvány végeztével hányan örülhetünk még egymásnak.

Nem élünk teljesen buborékban, igyekszünk online kapcsolatot tartani, mobil vagy internet segítségével a rokonokkal, barátokkal, a közösséggel, de a hagyományos rendezvények sajnos idén is elmaradtak. Például az 1848–49-es szabadságharc emléknapja, amit minden évben a kassai magyar főkonzulátus szokott megrendezni. Ugyancsak a nagypénteki ökumenikus passiókörmenet a történelmi egyházak részvételével, melynek becslések szerint olyan ezer résztvevője szokott lenni.

Idén is elmaradt Márai Sándor születésnapjának megünneplése, de a Csemadok városi választmánya kihasználva az online tér lehetőségeit, március 27-én megrendezte a Hommage à Márai Sándor című műsorát, melyben ismert színészek, újságírók és televíziós műsorvezetők szerepeltek, mint Bandor Éva, Básti Juli, Fabó Tibor, Galán Angéla, Mácsai Pál, Havasi Péter, Mikó István, Oroszlán Szonja, Szabados Ágnes és V. Kulcsár Ildikó, akik kedvelt Márai-idézetekkel mutatták be az író életútját.

Március 15. és 27. között ugyancsak a Csemadok rendezésében került sor az 52. Kazinczy Napok online előadásaira, Kazinczytól Máraiig címmel. Az előadásokat olyan ismert szakemberek tartották, mint Gazdag József újságíró, Peter Káša, Nyíri Péter, Fried István és Nagy Csilla irodalomtörténészek, Juhász Barbara kultúrmenedzser és Minya Károly intézetigazgató. Az elhangzottakat a kassai Csemadok Facebook-oldalán és YouTube csatornáján utólag is meg lehet nézni.

Magyarország kassai főkonzulátusa szervezésében április 1-jén részt vehettünk a Kodály-központ élő online közvetítésén, Az én békém öröme című húsvéti ünnepi hangversenyen. Az orsolyita apácák szintén szépet cselekedtek, az ünnepekre nagy mennyiségben különféle kalácsokat sütöttek a két nagy egyetemi kórház egészségügyi dolgozóinak. A nagyheti és húsvéti magyar szertartásokat és szentmiséket követni lehetett az interneten, már hagyományosan Szepsiből és először Kassáról is, a húsvéti ételszentelés is virtuálisan valósult meg az egyik szlovák tévécsatorna jóvoltából, de Szepsiből is.

Húsvéthétfő délutánján az egyik lakótelepi parkban ismert énekesek koncerteztek a lakók örömére. Az ablakokból, a balkonokról nagyon sokan hallgatták a másfél órás előadást, hasonló koncert e helyen karácsonykor is volt már. Keddre virradóan egy téli világba ébredtünk, a húsvéti 20 fokos meleg után meglepően szépen havazott. A közterületi homokozóknál, ahol a gyerekek szombaton még alagutakat építettek, most nagyban hógolyóztak, fiúk és leánykák egyformán dobálták egymást, mintegy kárpótlásul az elmaradt locsolkodás helyett.

Buday Ernő, Kassa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?