Karantén és kalória. Háromszáz, bizony

Virginia Woolf Orlando című regényének egyik szereplője, Nick Greene úr „háromszáz különböző módját ismerte a salátakészítésnek”, olvasom. Háromszáz. Semmi közelebbit nem említ a könyv, nem a salátákról szól. Csak úgy odaveti, hüledezhessünk.

Egyszer egy kertipartin (az OH szerint két szó, külön, de nekem ne dirigáljon) mesélte egy művelt ember – ó, azok a régi jó összejövetelek, közellétek, beszélgetések, eszegetések-iszogatások, nem mintha sűrűn jártam volna ilyenekre, de az a néhány alkalom ezek szerint épp elég a nosztalgiához.

Szóval azt mondta, de ki is próbálta és hatékonynak találta, hogy este hat után már nem szabad enni. S akkor havonta egy kiló felesleg elbúcsúztatható. Egy év alatt tizenkettő. Hüledezem.

Szóval, este hat után semmit. Liberális szemszögből egyvalami állítható ezekről a tapasztalatokról és tanácsokról, nevezetesen, hogy korlátozzák az ember szabadsághoz való jogát. Igaz, csak ajánlásokat fogalmaznak meg. A trappista szerzetesek meg úgy étkeznek, hogy az asztalnál mindig a bal oldali szomszéd szedi meg társa tányérját.

Persze, azt nem tudom, hányszor étkeznek naponta, s vajon tervezhető-e a vacsora este hat utánra.

Mondjuk, ha rajtam múlna, s trappista szerzetes volnék, Szászi Zolit szeretném a bal oldalamon tudni, biztos, ami biztos alapon, mert nagylelkűsége messze földön ismert. A jobbomon meg Hizsnyai Zoli ülne, hogy én is nagylelkűsködhessem. Ujvári Laci lenne a rendfőnök, rendes liberális tag.

 

A sorozat első tíz része:

 

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom