Jaj, kinek szüljünk gyerekeket?!

Vasárnap

Huszonéves nők a gyermekvállalásról

Ami a kockázatokat illeti, a szakértők általában megegyeznek abban, hogy 20–35 év közötti életkorban lenne a legbiztonságosabb gyermeket vállalni. Míg a hatvanas években a legtöbb nő 25 éves kor alatt szült, mára ez sokkal inkább kitolódott a 35 felé. Ahogy azonban arra az orvosok is figyelmeztetnek, 30 felett már jóval nehezebb teherbe esni, sokkal nagyobb az esélye a vetélésnek és a genetikai rendellenességeknek is. Sokan szeretik erre emlékeztetni azokat, akik még nem szültek, pedig ahogy mondani szokás „már benne vannak a korban”.

Tapintatlan kérdések

A gyermektervezés, terhesség, anyaság az egyik legintimebb téma, mégis ebbe akarnak a legtöbben beleszólni.

Na, mikor jön a baba?

Hát, azt én is szeretném tudni... Egy éve próbálkozunk, de sajnos még semmi, lehet, hogy baj van velem, esténként sírva alszom el, mert attól félek, sosem válhatok anyává, pedig ez a legnagyobb álmom, és még erre sem vagyok képes.

Valószínűleg a mikor jön a baba kérdésre nem túl sokan válaszolnak így, még ha így éreznek is esetleg. Egy félmosoly, egy vállvonás, és el is van intézve. Azt sem hiszem, hogy túl gyakori lenne e kellemetlen kérdésre az ironikus válasz, még ha adná is magát a helyzet. Vajon hogyan reagálna egy önjelölt nagyi egy ilyesmire a gyerekétől:

Figyelj, anyu, igyekszünk sokat szexelni, egy ideje nem védekezünk. Meg utána mindig fekve maradok egy kicsit, azt olvastam, hogy így kell. Különben te melyik pózt ajánlod? Én hogyan fogantam?

De nézzünk most egy szomorúbb példát a tapintatlan kérdésekre:

Gyereket nem akartok?

De igen. Nagyon is. Két héttel ezelőtt veszítettem el az öthetes magzatomat. Az az öt hét volt maga az önfeledt boldogság, a rózsaszín köd. Hirtelen jött, nem volt semmi előjele, reggel arra keltem, hogy görcsöl a hasam és vérzek. Elveszítettük. Most gyászolok. Nem tudom, mikor fogok tudni újra teherbe esni, és hogy hogyan fogom viselni lelkileg. Nem akarok végig azon aggódni, mikor veszítem el újra…

Tragédia, amely sokkal több nővel esett már meg, mint gondolnánk. Csak nem beszélnek róla. Hogy a számok beszéljenek: 2020-ban Szlovákiában 12 737 spontán vetélést jegyeztek (viszonyításként: összesen 56 830 gyermek született – egyébként a világháború óta először fordult elő, hogy többen haltak meg az ország lakosai közül, mint amennyien születtek).

Most pedig nézzünk egy harmadik párbeszédet:

Mikor alapítasz már családot?

De hiszen nekem már van családom. A párommal és a kutyusunkkal nagyon boldogok vagyunk, nem szeretnénk gyerekeket, már többször is beszéltünk erről.

Úgyis kinövöd majd”

Hoppá, hoppá. Ha az utolsóhoz hasonló párbeszéd a valóságban is elhangzana, nagy valószínűséggel valami olyasmi lenne rá a válasz, hogy áhh, ezt majd úgyis kinövöd, szétmentek, előjönnek az anyai ösztöneid, megbánod, egyedül fogsz meghalni, önző vagy, majd találsz valakit, akivel szeretnél, stb.

Horváth Bianka és Elek Fanni olyan huszonéves nők, akik nem szeretnének gyermeket.

Alapiskolásként még én is az egyetem-munka-család sémában képzeltem el az életem, de gimnazistaként a jellemem és a jövővel kapcsolatos elképzeléseim is átalakultak, és olyan irányba fejlődtek, hogy rájöttem, nem attól leszek én én, ha a papírsémát követem. Az anyaság nem kötelező programpont az életben, hanem egy választási lehetőség” – magyarázza Fanni.

Hogy miért döntött így a két lány?

A huszonhetediket töltöm, így azt hiszem, közel tíz éve annak, hogy elhatároztam, nem szeretnék gyereket. Nem annyira a kollektív megéltség dominál, hanem inkább a személyes tényezők… Talán, mert nincs bennem anyai ösztön, és ezzel együtt nem érzek késztetést arra, hogy hátrahagyjak magamból egy másik embert a világnak. Az egyedüli ember, akinek az életét befolyásolhatná a döntésem, így én magam vagyok. Nem mellesleg a terhességnek fizikai és lelki értelemben véve is komoly ára van. Erről pedig szeretünk megfeledkezni. Természetesen én sem tagadom, hogy a szülés, a gyereknevelés az emberi élet egy fontos megállója, azt viszont nem gondolom, hogy minden nő számára ez lenne a boldogság vagy épp a kiteljesedés elérésének egyetlen módja. Hiszem, hogy a nők elég okosak, bölcsek és elég erősek ahhoz, hogy döntést hozzanak a saját testükről és az életükről” – mondta el Bianka.

Fanni döntésében erősen szerepet játszik az aktuális politikai, társadalmi helyzet is:

Ehhez a döntéshez több szintről is hozzájárultak befolyások. Első az én szintem. Nem tudom elképzelni, hogy valaki miatt feladjam azt az életet, amit még én is csak épp most kezdek kialakítani, és ami még sok kihívást tartogat. A következő szint a tágabb környezet befolyása. Hiába dolgoznak egyre többen azon, hogy a szülés ne legyen traumatikus az anyának, az egészségügy még mindig futószalagon működik, sokszor nincs idő a szülést az anya igényeihez igazítani, aztán innen jönnek a testi és lelki sérülések. Emellett a társadalom mintha csak arra összpontosítana, hogy valaki anya lett. Jönnek a »milyen jól tartja magát a gyerek után«, meg az »anya létére ilyen meg olyan« pozitív és negatív kommentek egyaránt, minden más, ami a nő jelleméhez vagy teljesítményéhez tartozott, mintha az anyasággal másodlagos lenne, ez meg egy modern világban kinek hiányzik? Végül jön ugye a legnagyobb kép, hogy milyen világba is jönne az a gyerek. Nem tudom, mire jut az emberiség a következő tíz-tizenöt évben, de az biztos, hogy a jelenlegi helyzetben nem hoznék senkit egy olyan világba, ahol még képesek az emberek alapvető emberi jogokból politikai vitát csinálni, és csak úgy mások életéről dönteni.”

Bizonytalan bébi?

Persze a legtöbb huszonéves alapjáraton úgy gondolkozik, hogy szeretne gyerekeket, majd egyszer. A gyermekvállalás a világ egyik legtermészetesebb dolga, emberek milliárdjai csinálták már előttünk, és emberek milliárdja csinálják majd még utánunk. Legalábbis remélhetőleg, mert különben kihalunk.

Iván Zlatarits Anett néhány hónapja ment férjhez, azóta pedig igencsak megszaporodtak a hozzá intézett Na, mikor jön a baba? típusú kérdések.

„Úgy gondolják az emberek a környezetemben, hogy a gyerekvállalás csak egyértelmű lehet, és automatikusan kell következnie a házasságkötés vagy bizonyos életkor betöltése után. Pedig ez egy hosszú folyamat. Az évek során kialakul benned, hogy te szeretnél-e anya lenni, gyerekekkel képzeled-e el a jövődet, vagy nem. Függhet attól, milyen élethelyzetben vagy, esetleg van-e olyan partnered, akinek szintén benne van a család a jövőképében. És mivel a körülmények változhatnak, változhat ez is, és véglegesen csak akkor döntöd el, mikor ténylegesen családalapításba kezdesz. Bár biztosan van olyan, aki már gyerekkorában tudja, hogy egyszer anyuka lesz, vagy serdülőként érzi, neki nem fontos, és aztán ez nem is változik meg benne. Bennem még nincs vágy gyerek után, de azt hiszem, elérkezik majd.”

Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb huszonéves nőben rengeteg a kérdés, nagy a bizonytalanság a gyerekvállalás kapcsán. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az idősebb generációktól gyakran halljuk: hogy majd megérted, ha te is anya leszel!, vagy nem tudhatod, neked nincsenek gyerekeid.

A közvetlen környezet reakciói tehát nem segítenek, az elérhető információkban meg könnyű elveszni. Rengeteg nőtől hallottam már, hogy a kismamafórumok pokolszerűek tudnak lenni. Megy a támadás, az észosztás. Aztán akinek nincs saját tapasztalata, nehezen tudja eldönteni, hogy akkor most kinek is van igaza. Nagyon egyszerű hasonlattal élve olyan ez, mint amikor valaki először készít egy bonyolult, összetett ételt, aminek a receptjét mindenhol egy kicsit máshogyan leírva találta meg.

Művészet és anyaság

A művészetben sem ismeretlen az anyaság témája, sőt. Rengeteg mű készült az anyaság köré építve. De mi a helyzet a tudatos gyermektelenséggel? Gyermektelen nőket csak ritkán, mellékesen, nem erre helyezve a hangsúlyt jelenítenek meg a különféle alkotásokban. Interjúalanyaim művészetkedvelő, alkotó emberek.

Ha írok is ilyen témáról, nem annyira a személyes megéltség dominál, hanem inkább a kollektív tudatból szűrődnek át érzések. Olvasni már többet olvasok olyan személyes életutakról, ahol a terhesség, a reprodukció utáni vagy épp elleni vágy megjelenik. Ezek általában a nőiség és nőiesség kifejezésére és megélésére, a szexualitásra, továbbá a nők és kisebbségek társadalmi helyzetére gyakorolt hatásaival foglalkoznak. Fanyar, precíz, ironikus vagy épp tűpontos nyelven megírt kötetek foglalkoznak hasonló témákkal. Laurie Halse Anderson és Jasmin Kaur ebből a szempontból nekem abszolút befutó volt tavaly” – ecseteli Bianka.

Fanni, aki művészettörténetet tanul, azt mondja

a képzőművészek köreiben a gyermektelenség nem is annyira választás, inkább az életmódhoz tartozik. Egy tanári vagy bármilyen állással ellentétben a művészi pálya nem egy fix időbeosztással és fizetéssel járó terület, amivel nem lehet hosszútávon garantáltan tervezni. Egy művésznek évekbe, de évtizedekbe is telhet, mire befut (ha egyáltalán sikerül még az életében), addig állandóan azon kell dolgoznia, hogy mindig tudjon olyat alkotni, amivel megfogja a lehetőleg minél nagyobb tömegek figyelmét, mutassa magát nemzetközi kiállításokon, legyen elég megrendelés/eladás, és akkor a hétköznapi gondok még nem is jöttek szóba. Bizonytalan szakma csúcsokkal és hullámvölgyekkel, mely rengeteg utazást, kiadást és energiát igényel. Egy ilyen képbe alig fér bele egy gyerek. Az önkéntes gyermektelenség mint téma alig bukkan fel, hisz aki a karrierjét egyengeti, aligha fog olyasmiről alkotni, ami talán nem is érdekli, és inkább járulékos veszteségként vagy tényként fogadta el. Azért hangsúlyoztam az önkéntes oldalát, mert vannak alkotók, akik a gyermektelenséget azért dolgozzák fel művészetükben, mert vágynának rá, csak egészségügyi okokból nem lehet gyerekük.”

Ne essünk át a ló másik oldalára

Az utóbbi években egyre elterjedtebb lett (leginkább a közösségi médiában), hogy nők őszintén írnak, beszélnek az anyaság, szülés nehézségeiről. Régebben sokkal cukormázasabban volt ez tálalva. Az anyaság maga az önfeledt boldogság, a be- vagy épp kiteljesedés, hangoztatták. Csakhogy az anyaság nem csak ez, a szülőség hormonváltozás, kialvatlanság, tehetetlenség, sírás, küzdelem, depresszió. És erről a nők elkezdtek beszélni, elmondták, hogy traumatikus volt a szülésük, hogy megalázták őket az orvosaik, hogy begyulladt a mellbimbójuk, hogy szülés utáni depresszióval küzdöttek. Ezek az információk pedig áramlanak, áramlanak, aztán szegény huszonéves mered a képernyőre, és fél, mert úgy érzi, ez túl nagy vállalás.

Persze, most túlzásba estem. Félreértés ne essék, nagyon jó és fontos arról beszélni, hogy a szülés, gyereknevelés nem fenékig tejfel. Érdemes lehet tehát a negatívumok mellett a pozitívumokat is kiemelni. Nincs mindenki családjában kisgyermekes anyuka, nincs mindenki olyan kapcsolatban a rokonaival, hogy nyíltan tudjon erről beszélni velük. Vannak, akik távol laknak a családjuktól, nekik is szükségük van pozitív példákra, segítségre.

Nem csak szülni lehet

Hazánkban az örökbefogadásról alig esik szó, pedig ez is egy lehetőség arra, hogy valakiből anya, szülő váljék. Bár hosszú évek, rengeteg papírmunka és kötélidegek kellenek hozzá. Nincs ez jól kitalálva. Egyszer egy külföldi, meglehetősen szabad gondolkodású lány mesélt nekem arról, hogy ő szeretne gyermeket, de elsősorban az örökbefogadáson gondolkozik, hiszen ez egy – durván fogalmazva – zero waste megoldás, miért szülne, amikor annyian vannak gyermekotthonban, rossz körülmények közt. „Miért csináljak valamit, ami már létezik, és az enyém lehet” – fogalmazott. Megdöbbentett az álláspontja, felénk nem találkoztam még ilyennel, bármilyen szabadszellemű illetővel is beszélgettem. Pedig a lány álláspontja helytálló és teljesen érthető.

A megkérdezettek válaszaiból is látszik, hogy a gyerekvállalás nem egy magától értetődő dolog. A tudatosság mindannyiuk esetében meghatározó. Ha így tekintünk válaszaikra, láthatjuk, hogy a korábban hőn áhított tudatos családtervezés a huszonéveseknél igenis jelen van. Ha pedig a huszonévesek bizonytalanságát vizsgáljuk, az is nyilvánvaló, hogy számos olyan tényező létezik, mely befolyásolhatja a gyerekvállalást. Nem kéne azonban, hogy politikai, társadalmi nyomással társuljon a kérdéskör. A kulcs az elfogadás. Elfogadónak kell lenni azokkal, akik a tudatos gyermektelenséget választják, elfogadónak kell lenni azzal, aki még nem szeretne szülni, azzal, aki örökbe fogadni készül… és folytathatnánk a sort. A gyermekvállalásra nincs tökéletes recept, azt mindenkinek a saját szájíze szerint kell kialakítania, és az is teljesen rendben van, ha valaki úgy dönt, hogy nem szeretne ebbe belekóstolni.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/3. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?