Üdvözlégymária, tudod, régóta nem imádkozom, nem vagyok templomos, papos hívőd, de gyerekkoromban sokat jártam a templomba, tudod, még szerettem is járni, annyi sok csoda volt ott, mint az akkor felfedezett mesekönyvekben, minden imát fejből tudok, mint annyi verset is, és mennyiszer mondtam gyónáskor, hogy teljes szívemből bánom minden bűnömet..., vajon mi „bűne” lehet egy gyereknek, hogy nem fogadtam szót szüleimnek, hogy nem készültem a leckéből, hogy nem ettem meg a paradicsomos levest, csak ilyeneket vallottam be térdepelve.
Az utolsó szépséges emlékeim is gyerekkoriak, olyanok, amikor tényleg nagy hidegek voltak karácsonykor, de észre se vettem, mert olyan, de olyan fenyőillat volt a falusi templomban, s olyan, de olyan szép volt a Mennyből az angyal meg a Pásztorok, pásztorok...
Üdvözlégymária, jutott eszembe a réges-régi templomi térdeplés, mert mostanában sok megbeszélnivalóm lett, botcsinálta imádkozódnak, Mária, Veled. Öregszem, hát jól jön egy megbízható társalkodó tán. Nem, nem kell, hogy válaszolj, mit is tudnál a sok balgaságra, másfajta társalkodás nekem ez a mostani. Csak úgy magamban a régi ima. Sokszor, sokszor egymás után.
Üdvözlégymária, tudod, mormolom már az utcán is, s ha félhangosra sikeredik, gyorsan körülnézek, nem néznek-e. Nem kell senki tanú, elég, ha ketten vagyunk, beszúrom a kezem a zsebembe, a hüvelykujjamat a tenyerembe szorítom, s mormolom tovább Neked.
Üdvözlégymária, látod, most már zöldesen, tavasziasan-nyáriasan nevet a szél, s szorítom az öklöm görcsbe a megtámadott ország halottait kinevető, a véres háborút kigúnyoló, a segítségre szorulókat szidalmazó minden rosszindulatú, agyament, beteges káromlásra, s mondom, mondom Hozzád a megszokott imát...
Üdvözlégymária, csak elmesélem, hogy a minap reggel idegen szót hallok a hátam mögött, nem szlovák, nem orosz, azt felismerném, de hasonlít, ukrán lehet akkor. Meg is előznek szaporán, fiatal anyuka két iskolatáskás gyerekkel. Biztosan a közeli szlovák iskolába tartanak. Nem otthon vannak, „ó, megvan-e még az az otthon, bomba sem érte talán?”, vág belém a Radnóti-vers. Esténként meg vajon mit mond az anya a „mikor megyünk haza, hol van apa, meglesz-e még a mackóm, a mesekönyvem” kérdésekre. S a városod, a falud van-e még, kulcsolom megint a két kezem össze.
Üdvözlégymária, képzeld, azt gondoltam ki, hogy veszek egy kicsike Máriát, olyan tenyérbe simulót, tenyérbe rejthetőt, megszoríthatót, a legjobb lenne, ha csak úgy találnék valahol, hisz annyi mindent lehet találni, ha csak úgy az úton egyszer, megtisztítanám az ujjaimmal, s mindig megmarkolhatnám a zsebemben, ha kell.
Üdvözlégymária, azt még elmesélem Neked, hogy személyesen ismerem mindkettőt. Néha váltunk is pár szót. Serény templomba járók. Most is imakönyvvel hadonásznak, épp a húsvéti ünnepek előtt, hogy ezek?, hogy ezeknek?, hogy segíteni? én egy tányér levest sem!, hogy bűzlik tőlük a város!; én meg csak reménykedem, hogy nem nyílik meg előttük a templomajtó.
Üdvözlégymária, Te biztosan tudod, vannak-e más bolygók, emberekkel teliek. S ha igen, azokon is ölik egymást? Fegyverkeznek, pusztítanak? Üzletelnek és gazemberkednek? Hamisan tanúskodnak? Becsapnak? Tülekednek a koncért? Megbélyegeznek és kirekesztenek? Porrá teszik az otthonokat?
Üdvölégymária, kérlek, azért tényleg hallgasd meg hitetlened ezerszer is elmormolt, réges-régen tanult fohászát: imádkozzál érettünk, bűnösökért!
Érdekes
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/20. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.