Hitetlenül imádkozni. NAPLÓ

Az utolsó szépséges emlékeim is gyerekkoriak, olyanok, amikor tényleg nagy hidegek voltak karácsonykor, de észre se vettem, mert olyan, de olyan fenyőillat volt a falusi templomban, s olyan, de olyan szép volt a Mennyből az angyal meg a Pásztorok, pásztorok...

Üdvözlégymária, jutott eszembe a réges-régi templomi térdeplés, mert mostanában sok megbeszélnivalóm lett, botcsinálta imádkozódnak, Mária, Veled. Öregszem, hát jól jön egy megbízható társalkodó tán. Nem, nem kell, hogy válaszolj, mit is tudnál a sok balgaságra, másfajta társalkodás nekem ez a mostani. Csak úgy magamban a régi ima. Sokszor, sokszor egymás után.

Üdvözlégymária, tudod, mormolom már az utcán is, s ha félhangosra sikeredik, gyorsan körülnézek, nem néznek-e. Nem kell senki tanú, elég, ha ketten vagyunk, beszúrom a kezem a zsebembe, a hüvelykujjamat a tenyerembe szorítom, s mormolom tovább Neked.

Üdvözlégymária, látod, most már zöldesen, tavasziasan-nyáriasan nevet a szél, s szorítom az öklöm görcsbe a megtámadott ország halottait kinevető, a véres háborút kigúnyoló, a segítségre szorulókat szidalmazó minden rosszindulatú, agyament, beteges káromlásra, s mondom, mondom Hozzád a megszokott imát...

Üdvözlégymária, csak elmesélem, hogy a minap reggel idegen szót hallok a hátam mögött, nem szlovák, nem orosz, azt felismerném, de hasonlít, ukrán lehet akkor. Meg is előznek szaporán, fiatal anyuka két iskolatáskás gyerekkel. Biztosan a közeli szlovák iskolába tartanak. Nem otthon vannak, „ó, megvan-e még az az otthon, bomba sem érte talán?”, vág belém a Radnóti-vers. Esténként meg vajon mit mond az anya a „mikor megyünk haza, hol van apa, meglesz-e még a mackóm, a mesekönyvem” kérdésekre. S a városod, a falud van-e még, kulcsolom megint a két kezem össze.

Üdvözlégymária, képzeld, azt gondoltam ki, hogy veszek egy kicsike Máriát, olyan tenyérbe simulót, tenyérbe rejthetőt, megszoríthatót, a legjobb lenne, ha csak úgy találnék valahol, hisz annyi mindent lehet találni, ha csak úgy az úton egyszer, megtisztítanám az ujjaimmal, s mindig megmarkolhatnám a zsebemben, ha kell.

Üdvözlégymária, azt még elmesélem Neked, hogy személyesen ismerem mindkettőt. Néha váltunk is pár szót. Serény templomba járók. Most is imakönyvvel hadonásznak, épp a húsvéti ünnepek előtt, hogy ezek?, hogy ezeknek?, hogy segíteni? én egy tányér levest sem!, hogy bűzlik tőlük a város!; én meg csak reménykedem, hogy nem nyílik meg előttük a templomajtó.

Üdvözlégymária, Te biztosan tudod, vannak-e más bolygók, emberekkel teliek. S ha igen, azokon is ölik egymást? Fegyverkeznek, pusztítanak? Üzletelnek és gazemberkednek? Hamisan tanúskodnak? Becsapnak? Tülekednek a koncért? Megbélyegeznek és kirekesztenek? Porrá teszik az otthonokat?

Üdvölégymária, kérlek, azért tényleg hallgasd meg hitetlened ezerszer is elmormolt, réges-régen tanult fohászát: imádkozzál érettünk, bűnösökért!