Szép volt, mint egy angyalka, alig hároméves szőkeség. Kék szempár tetőzte a szépségét.
Mondogatták is az emberek, hogy festő ecsetjére van teremtve. A fiatal szülők büszkesége, de nem csak az övék, mert kedves és mindenkinek illedelmesen köszönő kislány volt. Boldogok voltak a szülők és a nagyszülők is. De sajnos, csak múlt időben írhatok erről a nagy boldogságról.
Egy szép nyári napon az emberek hol máshol töltenék az idejüket, mint a víz partján. A délután jó hangulatban telt. Egy-két vérszomjas szúnyog szemtelenül próbálkozott a szomját oltani. A megdöbbent áldozatot, aki fájlalta a csípés helyét, igyekeztek megnyugtatni, nem nagy eredménnyel. Erre megjelenik egy eddig nem látott repülő rovar. Mintha már messziről célba vette volna a kislány fedetlen hátát, aki a csípésre felkiáltott. A felnőttek csak kényeskedésnek vették a sírást, amit egy megtermett szúnyog idézett elő. De a kislány jajgatása csak nem múlt. A házi patika összes gyógyírját felvonultatták – eredménytelenül. A csípés helye körül a bőrön a piros folt egyre nagyobbodott. Végül az esti órákban növekedő lázzal kórházba szállították a kislányt. Háromnapi küzdelem után az élet-halál harcot elvesztették. Mindenki csodálkozott, de a tényen ez nem változtatott.
A temetés nagy volt, és borzasztó. Az anya a szertartáson eszméletlenül esett össze. Mindenki zokogott, az idős atya, aki sok temetést átélt már, meg-megcsuklott hangon tudta befejezni a gyászszertartást, akárcsak az öreg kántor. A szülők nehezen váltak el a sírtól, nem húzta őket semmi haza, be a számukra most már üres lakásba. A keménykötésű apa nem bírta a nagy csapást, elrohant oda, ahova ritkán járt, de most bánatában részegen szállították haza. A kis angyalka sírját naponta, perzselő hőségben vagy hóviharban látogatták. Szép sírkövet állíttattak, rajta kislányuk fényképével. Gyászuk az idő múltával sem enyhült.
Egy szép napon a mindent tudó, mindent látó, a hírszerző tisztnél is jobban tájékozott szomszédasszony lélekszakadva, levegő után kapkodva jelentette: valaki megrongálta a fényképet a sírkövön. A felbőszült család lincselő hangulatban érkezett a helyszínre. A fényképrongálást egy kis méretű fegyver, talán szélpuska lövedékei okozták. A tettes azzal szórakozott, hogy céltáblának használta a fényképet. Nagyon nehéz megmagyarázni, illetve egészséges aggyal felfogni ezt. A kártérítés is reménytelennek mutatkozott, mert a szülők védelmezték drága csemetéjüket.
A felkavart kedélyek lassan lecsillapodtak. Már majdnem feledésbe merült az egész gyalázatos eset. Csak a gyászolók emlékében élt még, amikor villámcsapásként jött a dermesztő hír: a fénykép rongálója meghalt. Egy civakodás folyamán belekerült egy fegyveres összetűzésbe, és három halálos lövéstől vesztette fiatal életét. A hallgatag nagymama megszólalt: „Lám, lám, Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek.” Mindenki hallgatott, úgy álltak némán, mint valamikor, a meggyalázott sírnál.
Puss Rudolf, Somorja
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.