Ilyenkor mind megemlékezünk elhunyt barátainkról és szeretteinkről. Csokor virággal és egy szál gyertyával, ha rövid ideig is, ott állunk a sírnál, ott vagyunk vele. Eszünkbe jut, milyen is volt, míg együtt voltunk.
Érezzük hiányát, mely pótolhatatlan. Pedig ők is reménykedtek, hogy egyszer… egyszer még együtt ülnek velünk az asztalnál, együtt sétálunk, várjuk az ünnepeket. A múltat felidéző délutáni beszélgetéseket egy csésze tea mellett. Sajnos sokunknak ez már szertefoszlott álom. Már csak emlékezhetünk és fájó könnyekkel gondolunk a múltra és szeretteinkre.
Temetőben
Állok egyedül egy szál gyertyával.
Csend: itt csak az emlékek vannak.
Mik megmaradtak.
Suttog valami, a csendet megtöri,
halkan, csak halkan haltam.
Nem. Nem a Te hangod,
melyet hallani szeretnék.
Tudom, a temető a csend szigete.
Itt a lélek pihen,
a test elporlik.
De úgy látlak, mint egykoron.
Szépnek, délcegnek,
hajlotthátú kedvesnek,
amilyen voltán egykoron.
Itt állok a néma sírodnál,
hozzád szólok, választ nem várhatok.
A temető csendje nagy,
itt van a múlt és jelen.
A jelen a sok kereszt.
A halk suttogás csak képzelet,
képzelet, hogy itt vagy velem.
A fájdalom nagy üressége vesz körül,
a nagy csöndben könnyem arcomon gördül.
Figura Katalin, Borsi
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.