Gyermekkorom ünnepei

Gyermekkorom ünnepei

Az ünnepek színesítik életünket, olyankor nemcsak testünket, lelkünket is ünneplőbe öltöztetjük.

Az első, amit megemlítenék, a húsvét. Előtte nagy volt nálunk a készülődés, tavaszi nagytakarítás, bevásárlás, előkerültek a húsvéti terítők, a vázában barka. Elővettük a horgolt csibéket, festettük a tojásokat, vásároltuk a csokinyulakat, és félretettük az aprópénzt. A férfiak kölnivizet készítettek. Húsvéthétfőn korán keltünk, szépen felöltöztünk, megterítettünk, borospoharak, szendvicsek, mézes krémes, pogácsák az asztalon, és izgatottan vártuk az öntözőket. Tisztában voltunk a húsvét vallási jelentőségével is, bár nem jártunk templomba.

A következő ünnep a születésnapom volt. Mivel május elsején születtem, mindig a felvonulással kezdődött, de miután szabadultunk, szaladtam jégkrémet venni, amit olyankor az utcán bevásárlókosarakból árultak a boltosok. Majd siettem haza, mert tudtam, a nagymamám tortát sütött nekem. Ez a torta olyan volt, mint máskor, nem volt különösebben díszítve, mégis különleges volt, mert akkor az nekem készült.

Ez után kedves ünnepem a halottak napja volt. Előtte kimentünk a mamával rendbe rakni a sírokat, majd a napján reggel apukámmal kivittük a koszorúkat és a nagyvirágú krizantémokat. Abban az időben még élő koszorút és virágot vittek az emberek. Késő délután mentünk gyertyát gyújtani. Mindenki szélmentes száraz időt óhajtott, és olyan is szokott lenni. A temető megtelt emberekkel, rég nem látott ismerősökkel, rokonokkal lehetett összefutni, kölcsönösen a sírokon gyertyát gyújtani. Akkor még egyszerű gyertyákat használtunk simán a földbe szúrva. Mindig csodálattal néztem a fényárban úszó temetőt, mintha csak a csillagok költöztek volna a földre. Érezni lehetett a meleget, az emberek halkan beszélgettek vagy imádkoztak. Hátul a nagykeresztnél is mindig gyújtottunk gyertyát. Ilyenkor a menny a földdel összeért, éreztük, kedves halottaink is a körünkben vannak.

A régi karácsonyokra ma is mindenki nosztalgiával emlékezik, nem mintha nem lehetnének ma is olyan karácsonyaink, ha nem a közösségi hálón töltenénk az időnket, hanem megteremtenénk otthonunkban és szívünkben az ünnepet. Mert a szívet is fel kell készíteni, nem csak a külső kellékeit az ünnepnek. Ilyenkor kellenek a régi mesék, dalok, imák, a szentírási szemelvények. Szép szokás volt levelet írni a Jézuskának. Az ünnep napján édesapám megfaragta a fa lábát, a talpba illesztette, és együtt díszítettük föl a fát. Zsinórt vágtunk, felkötöztük a szaloncukrokat, egymás után kerültek fel a díszek, a gyertyák, az angyalhaj, és legvégül a püspök a tetejére. Mi akkor bizony örültünk egy babának, egy mesekönyvnek, a mama kötötte szvetternek, zokninak, vagy egy pár csizmának is. Tudtuk, Jézus sem palotában, hanem jászolban született. Az ünnep meghitt volt és családias, ilyenkor nem volt szokás másokhoz kószálni.

A szilveszter már hangosabb volt, olyankor nekünk, gyerekeknek is megengedték, hogy sokáig fent legyünk. A mi családunkban nem volt szokás a pezsgőbontás, mi borral köszöntöttük az új évet. Ilyenkor volt az asztalon stangli, pogácsa, szendvicsek, és a hagyományos töltött káposzta. Újév napján későn keltünk, üdvözöltük egymást, és előkerült a narancstorta is. Az ünnepek vízkeresztig tartottak, addig megőriztük a karácsonyfát és vele együtt szívünkben az ünnepek hangulatát is. Ünnepnek számított a családunkban minden vasárnap is, olyankor édesapám bizony nem csinált az életbevágóan fontos dolgokon kívül semmit. Bár ma is jutna időnk lelkünket felkészíteni, ünneplőbe öltöztetni, feltöltekezni a hétköznapokra!

Dufek Mária, Párkány

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?