Ételszentelés

Vasárnap

A húsvétvasárnap egyik legjelentősebb liturgikus eseménye az ételszentelés, vagy másik elterjedt megnevezésén pászkaszentelés.

A hagyományokat éltetve a jeruzsálemi példából kiindulva az asszonyok és leányzók a szentelésre szánt ételekkel indultak a templomba. Korunkban ezt a szép ünnepet éltetve, mostanság szépen feldíszített kosarakba, erre az alkalomra készített terítővel takarják le jellegzetes ünnepi ételeiket. A szentelés után a hívek sietnek haza, hogy otthon feltálalják a megszentelt ételt. Sajnos a koronavírus-járvány miatt a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a templom falain kívül kellett, hogy megvalósuljon ez a több évszázados keresztény szokás. A kassai vasgyár tőszomszédságában elterülő Nagyidán sem történt ez másképpen. Szalay László helyi plébános rendkívüli módon oldotta meg a rendkívüli helyzetet. A szigorú előírásokat figyelembe véve reggel hét órakor a már híressé vált Póni Expresszel, a fogatban Kincső és Trianon névvel büszkélkedő lovakkal, valamint a kocsis Kuzder Tiborral a bakon, a település utcáin végighaladva szentelte meg a házak elé kikészített kosarakban az ételeket, miközben a hangszóróban az áldás szövege, ima és ének emlékeztetett az ünnepi eseményre. A plébániához tartozó két községben, Gomboson és Komarócon sem maradtak megszentelt húsvéti ételek nélkül a hívek, ott előző este került sor az eseményre. „Csípős, hideg reggeli órát éltünk át, de ennek is megvolt a maga különlegessége, varázsa, amire az emberek idővel szívesen emlékeznek majd vissza. Ezúton is köszönetemet fejezem ki külön azért is, hogy a kapukban állva, fázósan várva jöttünket, kitartottak. Nagyida vezetőségének pedig az együttműködésért kell, hogy köszönetet mondjak, amit egyébként már számos alkalommal bizonyított” – fogalmazott Szalay László. Reményét fejezte ki, hogy a következő ételszentelés már egy nyugodtabb légkörben zajlik, s a templomok falai közt egy egészen más hangulatban lévő hívősereg gyűlik össze.

Pankovics Miklós, Nagyida

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?